Keresés eredménye - Farkas Péter

Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó Barcelonában kötöttfogásban – 82 kg - os sulycsoportban - bizonyult legjobbnak. Elôtte már három világversenyen sem talált legyőzőre, majd idô elôtt visszavonult. Három éves kihagyás után Atlanta elôtt visszatért. Felesleges kilóitól megszabadulva még szônyegre lépett második lett a budapesti Európa-bajnokságon, de az olimpián a második fordulóban kiesett. Sydneybe már nem jutott el. A rendkivül tehetséges sportember ismét, végleg hátat forditott a birkózósportnak. Neve a bünügyi krónikákban tünt fel . Előbb összeütközésbe került a közlekedési rendôrséggel, majd 2004 őszén jelentős mennyiségü kábitószerrel történt visszaéléssel gyanusitották, előzetes letartóztatásba helyezték. A Pesti Központi Kerületi Biróság 2006 januárjában felmentette. A Fővárosi Biróság azonban 2007 januárjában a per ujratárgyalását rendelte el. Majd 2008 novemberében öt évi fegyházbüntetésre ítélték. Az ítélethirdetés után elhagyta a tárgyalótermet, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
 

Az aranyérem története

Mihályi András írása

1992. Farkas Péter kötöttfogás, 82 kg

Már akkor is őt tartották a legnagyobb csibésznek az olimpiai bajnokok közül. Pedig nyert aranyat 1992-ben, Barcelonában Kovács Antal, Repka Attila, Szabó Bence, akikről ugyancsak tudvalévő, hogy nem mennek a szomszédba egy kis vagányságért, de amikor Farkas Péter beleharapott a dobogó tetején, a pár pillanattal korábban éppen Schmitt Pál által átadott aranyérembe… Utóbb elárulta, csak ellenőrizni akarta, hogy igazi-e. Nos, az volt, nem kellett csalódnia.
Mint ahogy akkor nekünk se benne. Esztendővel korábbi tarolása, a világ- és
Európa-bajnoki elsőség előrevetítette, hogy sokat várhatunk tőle, hogy 24. születésnapja előtt pályafutása csúcsán van, azután az olimpián az is kiderült, hogy nem csak az ellenfelekkel tud megbirkózni, hanem az esélyesség terhével is. „Azért győzök, mert félek a vereségtől” – állította a kötöttfogású birkózás 82 kilogrammos súlycsoportjának bajnoka, és ez is olyan „farkasos” volt. Tízből kilenc bajnok ugyanis nem ezt nyilatkozta volna: elmélkedett volna az ellenfelekről, vagy a nemes versenyről… Farkas nem ezt tette, ô miután jött, látott és győzött, megmondta a „frankót”.
Mint ahogy általában szokta. Sosem volt az a kertelős típus, megmondta ő a magáét a rendőrnek is, ha úgy gondolta, hogy neki van igaza. Az viszont azért mégiscsak túlzás volt, amikor kis híján elütötte a vele szemben tilos parkolás miatt intézkedni szándékozó rendőrt 2001-ben. Addig belefért a csajozás, a diszkózás, az éjszakában való rendszeres kalandozás – amit saját bevallása szerint még a legkeményebb edzések közepette sem mellőzött – ezzel viszont már alaposan túllőtt a célon. Tele voltak a lapok az üggyel, aztán azzal, hogy a bíróság két év, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy esztendővel később. Éppen tíz esztendővel jártunk a barcelonai bajnoki menetelés után…
Sajnos Farkas Péternek ettől sem nőtt be a feje lágya. Pedig ez már nem egy egyszerű edzői, vagy szülői ejnye-bejnye volt, hanem ettől kezdve büntetett előéletűvé vált az olimpiai aranyérmes, mégsem állt meg a lejtőn. Amennyiben az ítészek elfogadják a rendőrség bizonyítékait, tíz évet is kaphat, és már nem felfüggesztve azért, amivel mostanában vádolják: állítólag öccsével együtt nem csak a termesztésében, hanem a terjesztésében is részt vett annak a mintegy négyezer hasiskender palántának, amelyet családi házuk melléképületében talált a hatóság. A marihuána-ültetvényt leleplező házkutatásig a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának több hónapos, operatív felderítőmunkája eredményeként jutottak el a rendőrök.
Mint ahogy a pályafutása vége felé, úgy magánéletében is hullámvölgybe került tehát az, akit 13 esztendeje egy ország csodált. Illetve csak remélni tudjuk, hogy hullámvölgybe – mert onnan még van kiút. A börtönből viszont nincs, legalábbis jó ideig… Pedig akár még birkózhatna is, ahelyett, hogy ilyen ügyekbe keveredik, 37 évesen ott lehetne a szőnyegen, igaz, már veteránként, de azért taníthatna ezt-azt a vele szembekerülő fiataloknak. Például azt a zseniális, mondhatni intellektuális, taktikus birkózást, amellyel fénykorában úgy játszott a legnagyobb ellenfeleivel is, mint macska az egérrel. Nem csak jobb, nem csak erősebb volt náluk, hanem túl is járt az eszükön, aztán dobálta, emelte, pörgette őket kedvére, amikor már elvette az ő kedvüket.
Mint ahogy tette azt a Katalán Testnevelési Intézet tornacsarnokában, 1992 júliusának végén, az ötkarikás játékok fináléjában a lengyel Stepiennel, akit minden addigi barcelonai ellenfelénél jobban megvert, mintegy demonstrálván: ő a legfontosabb pillanatokra, a döntőre tartogatta erejét.
Ravasz volt és tudatos, aztán meg csibész és aranyos a dobogó legtetején –
az a bizonyos aranyharapdálós kép valószínűleg örökké él majd bennem. Még akkor is, ha jelenkori botrányaival mindent elkövet azért, hogy a róla kialakult pozitív kép végképp szertefoszlódjék. Széttépni azonban tán még ő sem tudja, ez a bizonyos kép ugyanis belevésődött a sporttörténelembe, annak pedig, ami most történik a nagy csibésszel, már semmi köze a sporthoz.
Mint ahogy egyszer kolléga mondta volt: ilyen nincs, és mégis van. Ezúttal
sajnos.