„A kvalifikációs ciklus eleje mindig a fiatalok beépítésének időszaka”
A szövetség vezetősége bízik benne, hogy a magyar csapat érmeket tud nyerni a jövő heti, varsói cselgáncs Európa-bajnokságon, illetve az év fő versenyén, az augusztus végi, szeptember eleji budapesti világbajnokságon is eredményesen szerepel majd.
„Nem félünk az Eb-től, bízunk benne, hogy a csapat a minimális elvárást, a két érmet és két pontszerző helyezést tudja teljesíteni, esetleg többet is” – mondta Nagy András, szakágvezető kedd reggel, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Úgy vélekedett, hogy a kvalifikációs ciklus eleje mindig a fiatalok beépítésének időszaka, így bár fontos az eredményes szereplés a hazai vb-n, a következő olimpiai csapat kialakítása még fontosabb.
A 2020-as tokiói játékokkal kapcsolatban elhangzott: a nemzetközi szövetség azt szeretné, ha a programba kerülne a vegyes csapatok versenye, három férfi és három női súlycsoporttal, s az erre vonatkozó javaslatát már el is küldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. „Ez majd, gondolom, év vége felé fog eldőlni, hogy a terv mennyire valósul meg Tokióban” – tette hozzá Nagy András.
Varsóba 19 magyar dzsúdós utazik a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó Eb-re. Az egyéni küzdelmekben teljes létszámmal, azaz nemenként kilenc-kilenc fővel vesznek részt a magyarok, míg a csapatversenyben csak a férfiak lesznek érdekeltek. A riói olimpia indulói közül csupán a műtét után lábadozó Karakas Hedvig és Tóth Krisztián hiányzik majd.
Utóbbi kettőről Nagy András kedden elmondta, Tóth a jövő héttől teljes értékű edzésmunkát végezhet, Karakas pedig már most is keményen edz. Az pedig, hogy most nem utaznak, nem jelent számukra hátrányt, „ők azért már számos eredményt elértek, ilyen szempontból védettek” a világbajnokságra.
(MTI, fotó: MOB)
Keresés