Keresés eredménye - Czene Attila
Sportág | úszás |
Születési idő | 1974-06-20 |
Születési hely | Szeged |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1992 | 3 | úszás | 200 m vegyes | BRSE |
1996 | 1 | úszás | 200 m vegyes | OTP-Sport Plussz SE |
1996 | 6 | úszás | 4x100 m vegyesváltó | OTP-Sport Plussz SE |
2000 | 4 | úszás | 200 m vegyes | Sport-Plussz Mahart SE |
1992 | 9 | úszás | 400m vegyes | BRSE |
1996 | 20 | úszás | 200m gyors | OTP-Sport Plussz SE |
1996 | 9 | úszás | 200m pilangó | OTP-Sport Plussz SE |
2000 | 10 | úszás | 4x200m gyorsváltó | Sport-Plussz Mahart SE |
Czene Attila,olimpiai bajnok úszó, a sport új államtitkára szülővárosában Szegeden, még óvodás korában tanult meg úszni, a nemrég fiatalon elhunyt Banka Péter tanítványaként. Hamarosan a Honvéd színeiben versenyzett, de továbbra is Szegeden végezte edzéseit.
A szöuli olimpia előtti évben Széchy Tamás meghívására Budapestre költözött szüleivel. 1990-ben nemzetközi téren, a perthi világbajnokságon is bemutatkozott. Akkori 10. helyéről évről évre előbbre lépett, az athéni EB-én 4., a barcelonai olimpián 3., a sheffieldi EB-én 2. lett, majd megnyerte az Egyesült Államok bajnokságát. Atlantában pedig kellemes meglepetésre a szélső, „surranó” pályán elsőnek ütött a célba a 200 méteres vegyes úszásban. Az Egyesült Államokban kezdte egyetemi tanulmányait, de azért a harmadik olimpiáján is indult, de már leszorult a dobogóról.
Az Arizonai Állami Egyetemen folytatott szociológiai tanulmányait, a Corvinus egyetemen fejezte be.
Beválasztották a Nemzetközi Úszó Szövetség sportolói bizottságába és az elmúlt év őszén az elnökség a MOB tagjai sorába is delegálta. A közelmúltban a televíziós táncversenyen aratott győzelmével került újra az érdeklődés középpontjába. Akkori menyasszonyával, mai feleségével Bánhidi Petrával együtt azonban a táncversenyt csak afféle szórakoztató kirándulásnak tekinti. A sportban aratott sikerei után az életben is igyekezett megtalálni helyét, a Kőérberki Tóváros sportközpontjának igazgatója volt, államtitkári kinevezése előtt.
Az aranyérem története
dr. Berényi János írása
1996. Czene Attila 200m vegyes
Egy sportági szakszövetség elnöke a legszívesebben saját területéről idézne fel valami felejthetetlen aranytörténetet, de teniszezőink eddig sajnos nem állhattak a dobogóra olimpián. Ahogy egy sportoló életében meghatározó élmény az ötkarikás játékokon versenyezni, úgy a sportvezető is az élet nagy ajándékaként könyveli el, ha jelen lehet a világ legnagyobb népünnepélyén. Először 1996-ban, Atlantában érezhettem magam a szerencse fiának. Gyorsan megtanultam, hogy a sportvezetői akkreditáció a nyakban nem nyit meg minden kaput egy olimpián. A legtöbb versenyre külön jegy kell a bejutáshoz. A MOB-tól ugyan minden támogatást, segítséget megkaptunk, de ahogy az lenni szokott, eszkimóból minden nap több volt, mint fókából. Reggelente úgy indult a program, hogy végiggondoltuk, mire érdemes elmenni, hol van magyar érdekeltség. Az atlantai ötkarikás játékok első felében lehettem jelen és akkor leginkább a Horkai György irányította vízilabda-válogatott mérkőzéseire és az úszók döntőire koncentráltunk. Megpróbáltuk úgy szervezni az életünket, hogy ezekre a versenyekre bejussunk. Az úszóknál elsősorban arra a napra figyeltünk, amikor Egerszegi Krisztina úszott 200 háton, mert az időeredmények alapján toronymagas esélyesnek számított, és a szurkolóvá vedlett sportvezető természetesen mi másra, mint magyar sikerre vágyik a legjobban egy olimpián? Nincs az a külföldi sztár, aki nagyobb, maradandóbb élményt jelent egy, a lelátón átélt, honfitársunk tiszteletére szóló himnusznál.
Tehát a mi kis táborunk – sportági elnökök, szponzorok, élő sportlegendák – minden egyes tagja igyekezett ott lenni az uszodában ezen a napon. Egerszegi Kriszta győzelmében szinte biztosak voltunk, de néhányan titkon Czene Attilában is bíztunk. A finn Sievinen volt akkor a világcsúcstartó, biztos esélyesnek is tűnt, de „a sportban minden lehetséges!” felkiáltással reménykedtünk Czene jó szereplésében is. Ugyan tudtuk, hogy a középfutamok alapján az 1-es pálya jutott neki, de ezt is megmagyaráztuk, mondván, ez lehet a surranó!
Eljött a várva várt nap! Nem indult jól, mert gyorsan kiderült, hogy sokkal többen szeretnének bejutni az uszodába, mint ahány jegyünk van. Nem lennénk magyarok, ha nem találtunk volna megoldást. Korábban a vízilabda-mérkőzéseken már szembesültünk ezzel a problémával, így az ott bevált taktikát alkalmaztuk. Látványosan haverkodtunk a jegyszedőkkel, addig beszélgettünk, barátkoztunk velük, amíg már arcról is megismertek, így gyakorlatilag jegy nélkül mozoghattunk ki és be. Amikor ezen túl voltunk, kimentünk és a jegyeinket átadtuk a többieknek, mi pedig belépő nélkül, nagy mosolygás és köszönés közepette tértünk vissza a lelátóra. Szerencsére az akció az úszódöntőkön is eredményesnek bizonyult. Legalább kétszer annyian szurkoltunk, mint ahány jegyünk volt.
A lelátó felső részéről figyeltük a versenyeket, amikor, talán az első döntőt követően, hatalmas tapsviharra kaptuk fel a fejünket, és azt láttuk, hogy mindenki feláll. Először nem értettük, mi történik, a biztonság kedvéért mi is felálltunk az amerikaiakkal együtt. Végül a helyi műsorközlő bemondta, hogy „hölgyeim és uraim, megérkezett az Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton és lánya, Chelsea”. Jól lehetett látni az elnököt és a lányát, pont szemben ültek velünk. Ettől kezdve gyakorlatilag együtt néztük a versenyt. Jött Egerszegi Krisztina, és ő esélyeshez méltóan, hatalmas fölénnyel csapott be a célba. Az eredményhirdetés alatt, a Himnuszt énekelve büszkén figyeltük Bill Clintont, amint a hangos magyar tábor és persze a helyi technika jóvoltából hallgatja a himnuszunkat. Egerszegi győzelme után mámoros hangulatban vártuk Czene fináléját, a 200 vegyest. A magyar hagyományokról, Hargitayról, Darnyiról beszélgettünk és egyre jobban hittünk a mi Attilánkban. Amint elkezdődött a hátúszás, Czene rögtön az élre állt, és attól kezdve végig vezetett. A nagy rivális finn hihetetlenül jött föl a gyorson és a lelátóról nekünk úgy tűnt, hogy többször kitekintett középről, tarthatott Czenétől, de szerintünk nem láthatta. A mellette úszókat elhagyta, tehát azt hihette, hogy ő a leggyorsabb. De Czene állta a versenyt és káprázatosan úszva, minden támadást visszaverve, a surranó pályán centiméterekkel előbb csapott a célba. Annyira szoros volt a küzdelem, hogy egy pillanatig senki nem tudta, ki győzött. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, de így történt, elsőként én kiáltottam föl a magyar táborban, hogy „gyerekek, Czene megnyerte!” Többen nem hitték és kijelentették, Sievinen nyert, nem a mi fiúnk. Gyorsan peregtek az események, azt láttuk, hogy Czene a vízbe csapott és a szájáról azt olvastuk le: „B….meg, én győztem gyerekek!’ Ettől kezdve együtt üvöltöttünk, főleg, amikor az eredményjelzőn is megjelent, hogy Czene győzött. Féktelen volt az örömünk, azzal akkor nem is foglalkoztunk, hogy új olimpiai csúccsal, két percen belüli idővel lett első.
Tudtuk, hogy Attila nagyszerű úszó, de inkább csak egy jó helyezést vártunk tőle. Csodálatos győzelemnek lehettünk tanúi, és ami legalább annyira csodálatos volt, hogy másodszor is elhangzott a magyar himnusz ezen a délutánon. Megint felálltunk, velünk szemben Bill Clinton, újra énekeltünk és meggyőződésem, hogy az utolsó sorokat az elnök is velünk énekelte, tehát megtanítottuk Bill Clintonnak a magyar himnuszt.
Életem végéig felejthetetlen élmény marad ez a magyar aranyérem, köszönet érte Czene Attilának és a Magyar Olimpiai Bizottságnak, amelynek vendégeként ott lehettem Atlantában.
Keresés