Keresés eredménye - Hegedűs Csaba dr.

Az aranyérem története

Szekeres István írása

1972 Hegedüs Csaba kötöttfogás 82 kg  

A müncheni olimpia kötöttfogású küzdelmeinek első fordulójában Hegedüs Csaba 5:4-re megverte a szovjet Anatolij Nazarenkót. Ezt követően a két világbajnok fej fej mellett, győzelmekkel menetelt tovább, végül Hegedüs megszerezte a magyar sport századik olimpiai bajnoki címét, és Nazarenkóé lett az ezüst.

A ránézésre egyszerű történet igazában 1970-ben, a kanadai Edmontonban kezdődött. Ott a zsenik egész sorát felnevelő alma-atai kötöttfogású iskola két legújabb eminense, a 82 kilós Nazarenko és a 90 kg-ban versenyző Valerij Rezancev nemcsak az első világbajnoki címét szerezte meg, hanem a szakmától íziben a világklasszis megjelölést is, akik akár egy évtizedre kibérelhetik maguknak a világversenyek dobogóinak legfelső fokát. Rezancev beteljesítette a jóslatot: tíz világversenyen indult, mind a tízen veretlenül lett aranyérmes, csak akkor érte az első trauma, amikor a válogatottságtól már visszavonult, és a kijevi belügyi szpartakiádon egy Növényi Norbert nevű fiatal magyar legyőzte.

Nazarenko első veresége egy évvel Edmonton után következett be. 1971 szeptemberében, a szófiai világbajnokságon, a 82 kilogrammos súlycsoport huszonhárom éves magyar újonca, Hegedüs Csaba, aki valósággal megőrjítette a Vaszil Levszki stadionban naponta összesereglő 30-40 ezer embert: két vállra fektette az iráni Dzsamalt, a japán Hirakit, a román Vladot, a török Yagmurt, a lengyel Ostrowskit, az amerikai Robinsont… Szóval, mindenkit, aki az útjába került, és amikor a török ellen szólították a szőnyegre, a publikum már előre harsogta: „Tus, tus!”, és a légies könnyedséggel, látványosan birkózó magyar teljesítette is a kérést. Akkor kapta a Mister Tus nevet, ő lett a világbajnokság legjobbja, továbbá az „Év sportolója” itthon és az „Év birkózója” a világban. Mert – hogy el ne felejtsük – a legutolsó meccsen Nazarenkót is megfektette. Szinte szemtelenül, mert a második menet első percében az ellenfél indított lendületes hátraesést, azt Hegedüs megfogta, és válaszként ő hajította el szaltóval a szovjetet, aki mellett 3 perc 59 másodperckor leütötték a tust.

Szófiában egymás ellen vívták az utolsó meccset, 1972-ben, a müncheni olimpián, pedig az elsőt. Nem akármilyen körülmények között. Hegedüs Csaba így idézi fel két nap történetét: „Hajnalban, ötkor keltünk, és elmentünk mérlegelni. A visszaúton, már az olimpiai faluban, kékruhás hostessek csoportján és valóságos kordonon kellett átvergődnünk: megtörtént az emlékezetes terrorakció, amelynek izraeli birkózók is áldozatául estek, de ezt akkor mi még nem tudtuk. A szobámban vártam a sorsolás eredményét, ami nem ért váratlanul, mert valami azt súgta, hogy Nazarenko lesz az első ellenfél. Mivel a délelőtti programban nem szerepeltem, a faluban maradtam, feküdtem, és a sorsdöntő, első mérkőzésre összpontosítottam. Délután tudtuk meg, hogy a merénylet miatt a Játékokat felfüggesztették. Egy nappal később álltunk szőnyegre Toljával.”

A magyar világbajnok a 24. születésnapján aztán duplán ünnepelhetett: másodszor is megverte szovjet vetélytársát. Kilenc perc alatt.

A lengyel Ostrowski elleni meccsét leszámítva (amelyen szűk két perccel a vége előtt leléptették az ellenfelet), végigbirkózta a háromszor három percet. A svéd Karströmöt 3:1-re, a bolgár Dimitrovot 8:5-re, majd az utolsó összecsapáson a jugoszláv Nenadicsot 5:4-re győzte le.

A fiatal újonc-világbajnok, Hegedüs a szófiai diadal után már a későbbi sikeres szövetségi kapitány tudatosságát idézte azzal, ahogyan felkészült Münchenre. A Vaszil Levszki stadionban minden ellenfelét elhajította, vagyis alaposan meglepte a világot, de már a siker másnapján pontosan tudta, hogy a kitűnő birkózókból – nem mellékesen kellőképpen dörzsölt vagányokból – álló mezőny tökéletesen felkészül majd belőle: bekkelnek majd inuk szakadtáig, és megpróbálják őt kifárasztani. A hasonló történet későbbi: 1976-ban, a leningrádi Eb-n, a szőke, svéd fenomén, Frankie boy, azaz Frank Andersson mind a hat ellenfelét megfektette, tuskirályként lett ő is aranyérmes, de néhány hónappal később, a montreali olimpián két „erőgép” is legyűrte, és az ötödik helyen végzett.

Hegedüs elképesztő méretű terheléssel vértezte fel magát a várható, új típusú megpróbáltatások ellen. Művészből rakodómunkássá képezte át magát, aki kilenc percen át állta a sarat az izompacsirták ellen, s persze alaposan átverte őket, mert a döntő pillanatokban elővette a művészetét. Nazarenko mindent elkövetett, hogy a nála magasabb Hegedüs ne tudja felfelé húzni, mozgatni (majd szaltóval eldobni), erre a magyar fogta magát, az ellenfele alá fordult, és a tőle egyáltalán nem elvárható válldobással nyekkentette oda. Ezzel a két ponttal vette át a vezetést, amit aztán simán megőrzött az egyre fáradó szovjettel szemben.

Az olimpia után a világ szakemberei nem keresték a jelzőket. Egyszerűen azt állapították meg, hogy Hegedüs Csaba tökéletes birkózó.