Keresés eredménye - Weisz Richárd (Vértesi Richárd)
Sportág | birkózás |
Születési idő | 1879-04-30 |
Születési hely | Budapest |
Elhalálozás ideje | 1945-12-04 |
Elhalálozás helye | Budapest |
Nyughely | Kozma utca 3/C-10-17 |
Olimpia | Helyezés | Sportág | Versenyszám | Egyesület |
---|---|---|---|---|
1908 | 1 | birkózás | kötöttfogás 100 kg | MTK |
Weisz Richárd
Weisz Richárd birkózó 1945. december 4-én, 67 évesen távozott az élôk sorából. Az MTK izomkolosszusának pályafutásáról legendák keringtek. A szônyegen nyert két magyar bajnoksága mellett a súlyemelôk között sem talált legyôzôre. Egyébként tornászként kezdte, késôbb atletizált és versenyevezôsként is megállta a helyét. Kortársai a becsületesség bajnokaként Londonban aratott gyôzelme után a legerôsebb magyar emberként tisztelték. A második világháború alig fejezôdött be, de Weisz Richárd lakásán ismét megalakították a nehéz idôkben betiltott MTK egyesületet.
Az aranyérem története
Vas András írása
1908. Weisz Richárd kötöttfogás, nehézsúly
Első versenyét távolugrásban nyerte, majd diszkosz- és kalapácsvetésben, aztán rúdmászásban és függeszkedésben sem talált legyőzőre. Bármilyen furcsa, az előbbi eredménysor az első magyar birkózó olimpiai bajnok nevéhez fűződik. Ennek tükrében a négy súlyemelő országos bajnoki cím így már nem is tűnik akkora szenzációnak: Weisz Richárd amolyan sportpolihisztorként vonult be a köztudatba a múlt század elején.
Pedig a gyermekévek alapján útja ugyanúgy vezethetett volna valamely büntetés-végrehajtási intézménybe, mint majdan az olimpiai dobogó tetejére: kortársai közül leginkább fékezhetetlen magatartásával tűnt ki, szinte nem akadt olyan balhé a budapesti Belvárosban, melyben a vörös hajú, pulykatojás képű Ricsi gyerek ne lett volna benne. Ki tudja, hogyan alakul sorsa, ha nem vezet az útja a Markóba.
No, nem a híres-hírhedt börtönbe, csak az állami főreáliskolába, amelyben Ottó József tornatanár hamar kiszúrta, a rettegett Weiszben motoszkál valami. Addig nyúzta középtermetű, ám izmos tanítványát, míg az délutánjait, vásott cimborái társasága helyett, a tornacsapatban töltötte. Nemsokára rákapott az atlétikára, és a későbbiekben nagy örömét lelte az evezésben is.
Hogy innen aztán milyen kacskaringós, kiismerhetetlen út vezetett a birkózáshoz, csak a jó ég tudja, ám Weisz egyszer csak a Hungária Athletikai Club birkózó tréningein tűnt fel, amelyeken Weigand János tanácsai alapján kezdte meg útját az olimpiai babérkoszorú felé. Mester és tanítványa kiváló hatékonysággal dolgozott együtt: Weigand remekül értett a vehemens, és „izomdús” állapota miatt eképpen olykor (köz)veszélyes birkózópalánta nyelvén. Tán nem meglepő, hogy amikor a trénert a HAC-ból az MTK-ba vitte a szíve, Weisz is vele tartott, s már kék-fehérbe öltözve nyerte meg 1899-ben az első, ám még nem hivatalos országos bajnokságot.
Négy esztendő múltán aztán már hivatalosan is magyar bajnoknak mondhatta magát: előbb a középsúlyú mezőnyön gázolt át, majd az abszolút aranyéremért ripityára verte a könnyűsúly bajnokát, Erődy Bélát. Innentől a hazai birkózóbajnokságok forgatókönyvei enyhén szólva kiszámíthatóan alakultak, hiszen 1909-ig, azaz hat további éven át Weisz kisajátította a honi trónt, egy sor kollégával megutáltatva a sportágat. S nem csak a birkózást…
Két évvel első diadala után benevezett a súlyemelők bajnokságára is, s ha már elindult, nem is talált legyőzőre. Sorozatban négyszer! Ha már egyszer arra irányította útját a sors. Az MTK birkózóinak ugyanis nem volt edzőtermük, Weisz viszont – aki ekkor már önmagát edzette – átkérte magát a súlyemelőkhöz, akiknek gyakorlás céljára egy kellemes kis lakás állt a rendelkezésükre. Természetesen itt valódi birkózómunkát nem tudott végezni, ám tökéletes erőállapotba hozta magát. Félelmetes testi erejét az egyesület kötélhúzó-szakosztálya is kamatoztatta, amikor 1905-ben bajnoki címhez segítette őket…
Mindez persze vélhetően nem lett volna elegendő a birkózók között, így kidolgozta saját stílusát, mely lényegesen eltért a korszellemtől. A századelő nehézsúlyú birkózói jórészt lábukat megvetve, főleg egy helyben állva küzdöttek, a magyar viszont sok mozgáson alapuló, s ezáltal az ellenfeleket meglepő harcmodort ötölt ki. Szüksége is volt az újításokra, ugyanis magassága révén inkább középsúlyúnak számított, azaz eleve hátrányból kezdte meccseit.
Londonban sem történt másként, bár az 1908-as ötkarikás játékokon némileg mellé szegődött a szerencse, hiszen a birkózóviadalok alatt elképesztő hőség uralkodott a szőnyegeken, s ez a társainál kisebb termetű MTK-st kevésbé viselte meg, mint a riválisokat.
Carl Jensen például korán elkészült erejével, a magyar a találkozó 13. percében különösebb erőfeszítés nélkül fektethette két vállra a dánt. A Jensen família utódai talán napjainkban is Weisz nevével ijesztgetik a család neveletlen gyerkőceit, hiszen a második fordulóban Carl bátyja, Sören sem tudott komolyabb ellenállást kifejteni ellene: háromszor is a földre került, a bírák kétszer is megintették, így a mérkőzésvezető húsz perc után véget vetett az egyenlőtlen küzdelemnek.
A „Jensen-banda” után három nappal, július 23-án jöhetett az orosz Alekszandr Petrov elleni finálé. A szláv több mint egy fejjel magasabb és jóval nehezebb volt Weisznél, aki így némileg visszafogottabban kezdett. A felek hét percen keresztül csak taszigálták egymást, amelyet a mérkőzésvezető unt meg leghamarabb, s „kézzel való, szükségtelen ütlegelés” címén megintette mindkét versenyzőt. A figyelmeztetés Weiszre hatott serkentőbben: a 15. percben a földre vitte Petrovot, s azzal a lendülettel be is tusolta. Fájdalom, a bírák úgy ítélték meg, az akció zónán kívül történt…
Jöhetett a második félidő. Petrov elindította végső megoldásnak szánt akcióját, Weisz azonban megkontrázta mozdulatát, s miután az orosz földet fogott, fél Nelsonnal próbálta döntésre vinni a dolgot. Petrov bikanyaka azonban kiállta a próbát, a rivális kiszabadult szorult helyzetéből. Lepergett a második húsz perc is, a nagyérdemű a magyar győzelmét ünnepelte, a bíró viszont újabb tízperces ráadást rendelt el. Az orosz azonban ekkor már örült, hogy állva tudott maradni, így alig több mint egy órával (!!!) a kezdő sípszó után Weisz Richárd az első magyar birkózó olimpiai győzelmet ünnepelhette a szőnyeg közepén.
Vélhetően a második siker is az ő nevéhez fűződött volna, ám egy évvel londoni triumfálása után óriási baklövést követett el. A kor nehézsúlyú profi világbajnoka, a német Cziganiewitz Budapestre látogatott, mire Weisz barátai meggyőzték az olimpiai bajnokot, fogadásból álljon ki a verhetetlennek tartott germán ellen. Kötélnek állt, s az MTK edzőtermében megküzdött a némettel, aki nem tudott fogást találni rajta.
Nem úgy a Magyar Athletikai Szövetség: a grémium profinak nyilvánította és az amatőr versenyzéstől eltiltotta a felelőtlen bajnokot, akinek így fájdalmasan korán és hirtelen ért véget karrierje.
Fűrészporra cserélte a szőnyeget: hatalmas erejét kihasználva sokáig cirkuszokban lépett fel. Sportolóként megismert szerencséje a második világháború idején sem hagyta cserben, túlélte a világégést, sőt, arra is volt energiája, hogy 1942-ben feloszlatott, szeretett klubját feltámassza: 1945 februárjának elején Weisz a lakásában barátaival újraalapította az MTK-t.
Az egyesület megerősödését azonban nem érhette meg, a háború okozta éhezés olyannyira legyöngítette szervezetét, hogy még ugyanezen év decemberében belehalt egy epegyulladásba.
Kozma utca
3/C-10-17
Keresés