Keresés eredménye - Varga Károly

Varga Károly  olimpiai bajnok sportlövő  a hazai mezőnyben  ugyan már a montreali olimpia évében leadta névjegyét, megnyerte a magyar bajnokságot, de a kisöbű sportpuska fekvő testhelyzetében kivívott moszkvai győzelme épp olyan kellemes meglepetést jelentett, mint Hammerl László Tokióban aratott sikere. A magyar olimpiai csapat versenyzőinek döntő többsége még látásból sem ismerte. Így igazi szenzációt jelentett amikor Moszkvában, az olimpia harmadik versenynapján, a fővárostól távol lévő lőtérről megérkezett győzelmének híre. Moszkvai olimpiai bajnokságát a szerény sportember maga is csodának tartotta. Néhány további világversenyen már nem kísérte siker szereplését.
Az életben viszont annál jobban megállta helyét. Előbb a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői diplomát, majd elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. Különböző beosztások után jelenleg őrnagyi rangban az országos főkapitányság kiképző központjának főoktatója.

Az aranyérem története

Varga Krisztina írása 

1980. Varga Károly kisöblű sportpuska, fekvő

Az edzők, szakvezetők tavasszal azon töprengtek, hogy hány sportlövő képviselje a magyar színeket Moszkvában, a XXII. Olimpiai Játékokon.

Varga Károly neve ekkor még csak feltételesen merült föl. Ha még fejlődik, ha jól szerepel a következő versenyeken, ha…
Neve mellett rengeteg kérdőjel sorakozott. Aztán Hammerl László "megérzése" azt súgta, ezt a fiút magukkal kell vinniük.
 „Úgy készülsz az olimpiára, ahogy akarsz" de ha leégsz, örökre elfelejtelek."

A szövetségi kapitány döntése telitalálat volt.

7 aranyérem. Ennyi jutott a magyar sportolóknak a moszkvai olimpián. Az elsőt Varga Károly szerezte a kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő számában,
1980. július 21-én.

Az olimpia előtt semmilyen nemzetközi eredménnyel nem hívta fel magára a figyelmet. Az olimpiát követően sem volt figyelemre méltó teljesítménye világversenyeken.

De éppen akkor, amikor a legjobban kellett, legyőzte valamennyi vetélytársát.

Ki ő? Hogy került élete első világversenyén, gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből az olimpiai dobogó tetejére?

- A sportlövészet azon sportágak közé tartozik, ahol nagy jelentősége van a fegyelmezett magatartásnak, összpontosításnak. Nálam mindkettő hiányzott. Ideges gyerek voltam. Első edzőm, Gesztesi Sanyi bácsi gyógyított ki belőle, hideg-meleg vizes zuhanyokkal. Jó fél évig élvezhettem ennek a módszernek az
áldásos hatását.  Ezzel nem azt mondom, hogy megnyugodtam, de helyre jöttem.
A kapkodásról is ő szoktatott le. A fegyvert úgy kellett kiüríteni, hogy a hüvely ne repüljön ki. Kézzel ki kellett venni, egymás tetejére, szépen sorba rakni. Bizonyos magasságban már megremegett az ember keze, vagy nem figyelt oda, akkor ledőlt és újra kellett kezdeni. Mennyi "építkezés" van mögöttem! Nagyon sokat dolgoztam a sikerért, nem tartottam magam tehetségesnek, mint
ahogy mások sem. Magyar bajnokságot egyéniben fekve, csak egyszer nyertem, 1976-ban, első éves felnőtt koromban. Egyéni összetettben viszont kétszer győztem, méghozzá egymást követő években: 1982-ben és 1983-ban. Az egyiket dacból, a másikat meg csak azért is.
- Lehet dacból lőni?
- Úgy lehet tán a legjobban lőni.
- Moszkvában is így tett?
- Ott talán ijedtségből lőttem. A megnyitó előtti napon fociztunk az öttusázókkal. Török Feri a labdával együtt kirúgta a lábam. Ráestem a jobb csuklómra, eltörött az orsócsontom. A gipszkötést a szabályok nem engedték, így befáslizták, borogatták. Utolsó edzésen nem is tudtam sokat lőni. Húzni tudtam vele, csavarni nem.
- Még szerencse, hogy a ravaszt "csak" húzni kellett. Milyen volt a döntő előtti éjszakája?
- Felemás. Egykor még olvastam, aztán aludtam három órát, majd ismét elővettem a könyvet. Szegény Papp Lajos, amikor ébreszteni jött, azt hitte,
egész éjjel fenn voltam. Unalmamban addigra elkészítettem a verseny forgatókönyvét. Egy lőszeres doboz papírfedelére ráírtam néhány kulcsfontosságú dolgot és a lőállásban magam mellé tettem. Fényviszony, szélmozgás, válltámasz, pihenés. Ezekre mind oda kellett figyelnem. A 33-as lőállásban lőttem.  Kicsit esett az eső, de ez számomra nem volt zavaró. Szeretem a sötétséget, a borús időt, mert elég fényérzékeny a szemem. A verseny vége felé hallottam, hogy tapsol a közönség. Mellettem a kubai sporttársam megjegyezte: "biztos megvan az első hibátlan." Eszembe jutott, nekem is csak egy érintőm van, lehet, hogy nekem tapsolnak? Aztán az ötvenhetedik lövésnél túlcéloztam, időben túlmentem. Épp le akartam tenni a fegyvert, amikor elsült. Ijedten belenéztem a távcsőbe, láttam, hogy kilences, 11 óránál. Gondoltam kész, vége. Vége mindennek. Csalódást okoztam. Kisvártatva még egy taps, majd még egy. Minden mindegy alapon lőttem három belső tízest. Amikor befejeztem, néma csönd fogadott. Az elsődleges kiírásban a nevem mellett 598 találat szerepelt, tehát ötödik lettem. Összepakoltam, sírva fölültem a csapat buszára, és vártam, hogy menjünk vissza a faluba. Még szerencse, hogy a busz nem indult el. Gosztola Tibi barátom lélekszakadva futott: "Gyere, első lettél, te vagy az olimpiai bajnok!" Nem értettem a szavait, hiszen a kiírásban mindez másként szerepelt. De gondoltam, ha ennyire erősködik, megnézem. Azt a gyanús kilencest megadták tízesnek.

Az olimpiák történetének 106. magyar aranyérmét egy olyan sportoló nyerte, akit még az eredménye sem tett elég naggyá ahhoz, hogy olimpiai bajnokhoz méltóan kezeljük, akár a közéletben, akár a sajtóban.

Varga Károly. Egy átlagos név és  egy átlagon felüli teljesítmény.

Egyszerű emberként viselkedett, nem szerette a felhajtást maga körül, csak tette a dolgát.

- Mi volt a titok?
- Vakon próbáltam lőni.  Amikor beraktam a lőszert  vettem két-három mély lélegzetet, beállítottam a cső magasságát, majd visszafojtottam a levegőt és figyeltem a célzást. A koncentrikusságra koncentráltam. Ekkor a szívdobogás ritmusára a cső elkezdett mozogni. Amikor a cső megugrott,
akkor volt szívdobbanás, amikor visszazuhant volt egy kis holtidő a két szívdobbanás között. Na, akkor kellett lőni.
- A nagy győzelem miért csak egyszer sikerült?
- Talán, mert számomra nem volt létkérdés egy újabb nagy siker. Lőttem 600 kört  egyéb versenyeken, de sajnos nem világbajnokságokon. Ott egyszerűen nem sült el a kezem.  Aztán elegem lett az élsportból. 1991óta a rendészeti szervek kiképző központjában dolgozom, lőtérvezető vagyok.
- Ezek szerint teljesen nem tudott elszakadni a lövészettől.
- Speciális versenyeken még indulok: rendőrök és tűzoltók világjátékán, jogvégrehajtók olimpiáján. De a legbüszkébb mégsem erre vagyok. 1992-ben, Simonyi Ottó kollegámmal részt vettünk egy olyan versenyen, ahol 200 yardra, 20 perc alatt, 20 lövést állva, majd ugyanerre a távolságra egy perc alatt, 10 lövést kellett térdelve lőni, majd 300 yardra 70 másodperc alatt 10 lövést fekve, majd végül 600 yardra 20 lövést 20 perc alatt kellett leadni. Mi, ketten mindezt egylövetű puskával tettük. Az amerikai tengerészgyalogság parancsnoka napi parancsban hirdette ki, hogy a két magyar olyat tett, amit a világon még soha senki.  Egylövetű puskával nyertem félautomata fegyverekkel lövők előtt. Szerintem, ez az elismerés felért egy olimpiai aranyéremmel.