Keresés eredménye - Kabos Endre

Az aranyérmek története

Borsik Richárd írása                                            

1932. kardcsapat

Az Atlanti-óceán összeszedte magát. Méltóságteljes hullámokat húzott elő a mélyből, hogy illő módon fogadhassa a Southamptonból kifutó óceánjárót, az Empress of Britain-t. Pedig nem is tudhatta, hogy az utasok között ott vannak minden idők legjobb kardcsapatának tagjai, akiknek tulajdonképpen felesleges volt hetekig utazniuk hajón és vonaton, hiszen pár forrófejű olasztól eltekintve minden, a vívást testközelből vagy újságolvasásnyi távolból ismerő ember tudta, hogy előre oda lehet nekik adni az 1932-es olimpia aranyérmét.

Persze a hat magyar pengeművész legifjabbika, a 22 esztendős bankhivatalnok, bizonyos Gerevich Aladár alighanem hálát rebegett a sorsnak, hiszen a fél Európán, az Atlanti-óceánon, Kanadán és az Egyesült Államokon át tartó hosszú úton ismerte meg későbbi nejét, az olimpiai bronzérmes tőröző Bogáthy Ernát. Mialatt az ifjú vívócsillag a legendás Santelli mestertől tanultakat rövid időre félre téve udvarolt, egy másik zseni, Jekelfalussy Piller György már azon morfondírozott, hogy miként jár majd túl az ellenfelei eszén. A vérbeli virtuóz, Petschauer Attila bezzeg nem foglalkozott ilyen dolgokkal, ő vidáman szórakoztatta útitársait, köztük a gárda balkezes ászát, Kabos Endrét, a görög felmenőkkel rendelkező Glykais Gyulát és a csapat aranytartalékát, Nagy Ernő folyamőrkapitányt.

A gazdasági világválság közepette Los Angelesbe elvergődött maroknyi, 47 tagú magyar küldöttség elámult az olimpiai lázban égő, grandiózus világon. A férfiak beköltöztek az ötkarikás történelem első olimpiai falujába, rácsodálkoztak a piros-fehér csíkos házacskákban lakó, a világ minden tájáról érkezett sporttársaikra, élvezték (napi 2 dollárért), a saját szakácsot és tolmácsot, a naponta áthúzott ágyat, közben pedig sajnálták a női csapattagokat, akiknek szállodában kellett lakniuk, és így kimaradtak a falu tarka nyüzsgéséből. Piller György el volt ragadtatva az ötkarikás eszmét szerinte maradéktalanul szolgáló olimpiai falutól, de alapos megfigyelő lévén azonnal feltűnt neki, hogy „a versenyzők létszáma nem haladta meg az amszterdami olimpiáét, de talán ez még használt is a versenyeknek, mert csak azok voltak együtt, akik minden tekintetben elérték a nemzetközi színvonalat”.   

A vívóversenyeket a hangzatos nevű „Állami Fegyvertár” üvegtetős épületében rendezték. A kardcsapat Dániát és Mexikót percek alatt pengeélre „tűzte” az előcsatározások alkalmával, és 15-1, valamint 14-2-es győzelemmel jutott a fináléba. Ott folytatódott a magyar vívóiskola, az elképesztő technikai fölényben lévő gárda 13-3-ra verte a lelkes szurkolósereg által biztatott USA kardozóit. Az olaszok elleni presztízsmeccsen a kitűnő vívókból álló talján válogatott az első asszót követően egyszerre kétszer is vezetett – először és utoljára. Ezután minden idők egyik legnagyobb olasz veresége következett, 9-2-es magyar vezetésnél Itália vérmes fegyverforgatói megtörve adták fel az egyenlőtlen küzdelmet. Az utolsó, lengyelek ellen 15-1-re megnyert összecsapás közben a Nemzeti Sport szerkesztőségében már kopogták a billentyűk, hogy a Piller, Kabos, Petschauer, Gerevich, Glykais, Nagy Ernő alkotta hatosfogat aranyérmet nyert. A kardcsapataink által szerzett olimpiai aranyérmek közül ez a diadal, erőlködés nélkül, szépségben fogant. Persze, hogy is lett volna másképp, a magyar kardozók mindegyike klasszishoz méltóan vívott.

Az első az egyenlők között Jekelfalussy Piller György volt. A fess katonatiszt a tőle megszokott taktikus, kiszámíthatatlan stílust hozta. Ellenfelei leginkább a saját kardjukba dőltek volna, mikor soros győzelméhez asszisztáltak. Piller alaposan feltérképezte őket, és kész haditervvel készült az asszóra. A csapatverseny során tucatszor lépett pástra, és ugyanennyiszer győzött, bizonyítva, hogy nem véletlenül lett ő Los Angeles egyéni bajnoka is.

Petschauer Attila a magyar sport- és közélet egyik kedvence volt. A könnyed, vérbő vívásáról és bohém természetéről ismert, tragikus sorsú sportember az 1928-as olimpián nyújtott legendás teljesítménye után Los Angelesben is alaposan megvagdosta ellenfeleit. Tizenkét fellépéséből tízszer győzött, majd az olimpia után a kardot tollra cserélve az Est újságírója lett, hogy élete fonalát 1943-ben értelmetlenül és máig sem teljesen tisztázott módon elszaggassák a Don-kanyarban.

Kabos Endre - csapattársaihoz hasonlóan - bátran pályázhat a „legnagyobb kardozó” címre, kifinomult technikája tizenhat asszóból csupán egyben hagyta cserben. Kabos aztán ’36-ban, Berlinben egyéni bajnok is lett, de Petschauerhez hasonlóan ő sem élte meg a II. világháború végét, a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztette.

Gerevich Aladár 22 évesen, Petschauer szerint még „tankötelesként” debütált első, és élete szempontjából sorsdöntőnek bizonyuló olimpiáján, ahol már ekkor kitűnt kombinatív, elképesztő sebességű vívásával. Sok vetélytárs még akkor sem jött rá, hogy a pillanat törtrésze alatt miféle kacifántos parád-parádé után jött a gyilkos riposzt, amikor a Gerevich fiú már a rá jellemző szerénységgel nyújtotta a kezét a győztes találat után. Az ellenfelek által mókusfürgeségűnek titulált Ali tizenhat csörtéjéből tizennégyet megnyerve begyűjtötte első olimpiai aranyát, és megismerte feleségét. Olimpiai bajnokságból később született még hat, feleségből maradt az az egy. Bogáthy Erna Ali bácsit és a magyar vívósportot megajándékozta Gerevich Pállal és Györggyel.

A négy villogó kardművész mellett a Los Angeles-i sikerből derekasan kivette a részét Glykais Gyula, aki 12-10-es mérleggel járult hozzá önmaga második olimpiai csapatbajnoksághoz, és Nagy Ernő, aki nyolcszor fogott fegyvert, és hatszor győzött is.

A nevek és a számok azt mutatják, amit a korabeli fényképek: az 1932-es olimpia bajnokcsapata magabiztosan pózol a fotósok előtt, közöttük és a többi válogatott között pedig akkora volt a különbség, mint 1932 és 2005 között.

Szabó Lajos írása 

1936 Kabos Endre kard egyéni

Kabos, bár igen szerette a sportot, sokáig nem akart vívó lenni.

Ahogy a Testnevelésben megjelent, „A versenyző lelki világa” című cikkében leírja, végül is hosszú szülői rábeszélésre, baráti praktikák nyomán adta be a derekát.

Gyermekéveit Berettyóújfaluban töltötte, az érettségit azonban már a budapesti Verbőczy Gimnáziumban tette le (érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Gerevich Aladár és Schmitt Pál is itt végzett).

Vívni Italo Santellinél tanult. 1926-tól a Vívó és Atlétikai Club, 1930-tól a Tisza István Vívó Club tagja, 1934-ben igazol az Újpesti Torna Egylethez.

Az annalesek először 1928-ban említik a nevét, mint a Miskolci Atléta Kör országos, kizárásos kardversenyének bronzérmesét. A névjegyét az 1929. évi Szlovenszko-bajnokság győzteseként teszi le. 1931 és 1937 között harmincnégyszer tagja a válogatottnak.

Legfontosabb eredményei: 1931-ben második a bécsi Európa-bajnokságon, 1933-ban Budapesten, 1934-ben, Varsóban aranyérmes. Csapatban 1931-ben, 1933-ban, 1934-ben és 1935-ben Európa-bajnok. 1932-ben, Los Angelesben, egyéniben bronzérmes, és tagja az olimpiai aranyérmes csapatnak. Legnagyobb sikerét 1936-ban, az egyéni olimpiai kardverseny megnyerésével érte el.

A berlini egyéni kardversenyre Kabos már kétszeres csapatbajnokként készülhetett, hiszen a berlini csapatversenyt is megnyerték a magyarok, mégpedig Kabos fantasztikus, lélektani pillanatban kivívott, Marzi elleni győzelmével. A váratlanul szoros, olasz-magyar karddöntőben többszöri olasz vezetésnél, 4:3-as állásnál következett  a Marzi - Kabos összecsapás. Ha Marzi győz, elhúznak az olaszok, s talán elúszik a meccs is. Kabos 4:1-es,
vesztő pozícióból fordította meg az asszót, megtörve az olaszok addigi lendületét, s győzelmével döntő mértékben járult hozzá a 9:6-os magyar sikerhez.

Az egyéni verseny kilences döntőjébe három-három magyar és olasz, valamint egy-egy lengyel, belga és osztrák kardozó került. A nemzeteken belüli körbevívás során kiderült, hogy az olaszok Marzit segítik, leadva neki az asszókat, míg a magyarok komoly meccseket vívnak. A harmadik körben találkozott össze a két nagy rivális, s Marzi ezúttal viszonylag simán, 5:2-re győzött Kabos ellen. De semmi nem veszett még el, hiszen a következő körben Gerevich elveszi Marzi veretlenségét: szoros, idegtépő csatában 5:4-re győzte le az olaszt. (Aki két körrel később a lengyel Sobiktól is kikapott.)

Az első 23 asszó után hárman állnak az élen egy-egy vereséggel: Kabos, Pinton és Rajcsányi, de közülük csupán Kabos tudja megtartani a helyét: három sima győzelemmel megnyeri az egyéni aranyérmet Marzi és Gerevich előtt.

"Köszönöm Maestro! Magának köszönhetem. Maga volt a mesterem, Maga tanított egész esztendőben, sőt, nemcsak tanított, hanem mindig buzdított is a szorgalmas munkára. A sikernek legalább a fele a Magáé, Maestro!" – idézi Kabost a Nemzeti Sport, amint a könnyező Santellihez fut.

"Természetesen végtelenül boldog vagyok. Olyan boldog, amilyen boldog talán még soha sem voltam. Ez nem egy évnek, hanem számos év kitartó munkájának az eredménye, amelyben sok szenvedés is volt. Az elején éreztem már, hogy győzök." - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

A kérdésre, miszerint tovább vív-e, vagy pedig visszavonul, így felelt:
"Nem, nem vonulok vissza! Nagyon csábít Tokió. Ott még szeretnék részt venni és megismételni az itteni győzelmet." - válaszolja.

Optimizmusát a pillanat hangulata indokolta, de a történelem mást akart, nagyon mást!

A sors különös fintora (vagy törvényszerűsége?), hogy a zsidó származású Kabos, számos sorstársához hasonlóan, a náci Berlinben, horogkeresztek árnyékában vívta ki élete legnagyobb sikerét.

Syposs Zoltán, a neves szakíró az alábbiakat írta róla „Villanó pengék” című munkájában:

”Mestere volt a külső, áthúzott elővágásoknak, ellenfele szinte megtorpant, félszeg, bizonytalan lett… Vívását csodálatos tempóérzékre épített, elegáns egyszerűség jellemezte. Óriási akaraterővel tudott összpontosítani, kivárni a legkedvezőbb alkalmat. Mozgása plasztikus volt, mozdulatait akció közben, tetszése szerint tudta gyorsítani, lassítani. Lábmunkájára jellemző volt a hosszú, nyújtott kitörés, amelyből a legnagyobb könnyedséggel ment vissza vívóállásba. Flesselni versenyen soha nem láttam, a klasszikus lábmunka volt a sajátja. Kitűnő reflexekkel rendelkező észvívó volt, kombinatív, ötletes, inkább óvatos, mint vakmerő.

Származása miatt már korábban is többen megkérdőjelezték sportpályafutását, amikor is szóba került tervezett indulása a Makkabi Játékokon. A nyilvános sajtópolémia végeredményeként Kabos nem indult a "zsidó olimpián", megőrizve ezzel magyar válogatottságát.

Többször abba akarta hagyni a vívást, anyagi problémái voltak. Magánvállalkozással próbálkozott, majd magántisztviselő lett, előbb bankokban, majd 1934-től az Egyesült Izzó főtisztviselőjeként dolgozott.

Syposs, a kor tanúja ilyennek látta:

"Szerény, csendes, kedves modorú ember volt, intellektuális jelenség. Bár mondják - talán jobban ismerték -, szerette a tréfát, akár a harsogóbb jókedvet is. Meséit, apró megfigyeléseit gyakran és vidáman adta elő - én úgy emlékszem rá, mint akinek finom, fátyolon átcsillanó humorán is átérzett néha valami el nem mondott fájdalom, csendes melankólia.

Néha oly különösnek tűnt előttem dobogón látni őt, villanólámpák, reflektorok fényében, riporterek kereszttüzében. Olyannak ismertem, aki nem a fénynek, hanem a melegnek embere, szívesebben "befelé néző", mintsem fotólencsékbe."
Bár Lichteneckert András, a berlini vívócsapat vezetője mindent megtett, ám Petchauerhez hasonlóan őt sem tudta mentesíteni a zsidótörvények következményei alól. Munkaszolgálatosként éppen a Margit-hídon utazott át, amikor az 1944. november 4-én felrobbant. Holttestét soha sem találták meg.

Andics Gábor írása

1936 kardcsapat

 A XI. nyári olimpiai játékokra Berlinben került sor.

Hogy miért olyan lényeges ez?

Mert 1936-ot mutatott a naptár.

Erre az ötkarikás seregszemlére már rávetült a közelgő világégés árnyéka, s ez sehol máshol nem lehetett volna sötétebb a világon, mint éppen a hitleri birodalom fővárosában. Ezáltal a küzdelmeket átlengte egy sajátos, különleges feszültség.

Sokan a totális propaganda olimpiájának tartották a berlinit, hiszen Hitler a náci propaganda céljaira használta fel a játékokat. Az összes létesítmény és az olimpiai falu is kizárólagos állami támogatással, hatalmas költséggel épült fel. A 49 ország versenyében a németek elsöprő sikert arattak 38 aranyukkal, 31 ezüstjükkel és 32 bronzukkal.

Hogy erejükön felül teljesítettek, azt jól jelzi: a korábbi játékokon hazánkkal nagyjából egy helyen szerepeltek az éremtáblázaton…

A mi olimpikonjaink – akik Berlin közelsége miatt nagy létszámban képviselhették országunkat - is igyekeztek kitenni magukért, hiszen tizenhat érmet szereztek és az aranyak számát tekintve először értük el a bűvös tízes határt.

Ebben óriási szerepet vállaltak vívóink, ugyanis a tíz magyar aranyéremből hármat nekik köszönhettünk. (Legyünk igazságosak: a birkózók teljesítménye sem maradt el ettől – ők is három aranyat „szállítottak”.)

Tehát a vívók.

A vívást at Kuppelhalleban rendezték meg és a magyar vívók túlteljesítették az akkori normát, hisz akkoriban így latolgatták az (arany)esélyeinket: kardegyéni és -csapat, aztán vízilabda, birkózás és ökölvívás…

Amire a kardozók pástra léptek, a női tőrvívásban Elek Ilona – két korábbi olimpiai bajnoknő, Mayer és Preis ellen – már kiharcolta az első vívóaranyérmet. Rá senki sem számított.

Következett a kardcsapat.

Az a kardcsapat, ahol a címvédő magyar válogatottnak csak egy igazi ellenfele akadt: az olaszok. A történeti hűség kedvéért: rajtunk és az olaszokon kívül a németek és a lengyelek kerültek be a négyes döntőbe.

A selejtezők során a mieink alaposan meg is figyelték leendő vetélytársaikat. Rajczy Imre így nyilatkozott a Nemzeti Sportban:

- Amit láttam, az olaszok semmivel sem lettek jobbak, mint azelőtt. Nyugodtan alszom majd át az éjszakát. Velük szemben győznünk kell.

Aztán majdnem rémálommá változott a magyar-olasz mérkőzés.

Miután 13:3 arányban legyőztük a németeket, az olaszok pedig – kissé nyögvenyelősen - 8:6-ra a lengyeleket, következhetett a mindent eldöntő küzdelem.

Nyugalomról szó sem lehetett. Már csak azért sem, mert a vívóbajnokságot amúgy is bírói botrányok egész sora tarkította…

Pinton megveri Kabost, Rajczy Gauduni ellen egyenlít. Masciotta legyőzi Gerevichet. Most Rajcsányi egyenlít Marzival szemben. Rajczy kikap Pintontól, de Gerevich győz Gauduni ellen. 3:3. Most Masciotta győzi le Rajcsányit és már megint az olaszok vezetnek 4:3-ra.

A „félidőben” tehát ott az előny.

Ekkor lép pástra Kabos a legjobb olasz kardvívó, Marzi ellen. Az a Kabos, aki Los Angelesben arany- és bronzérmet szerzett és utána elajándékozta kardját, majd inkább gyümölcskereskedést nyitott, mert a sportág vezetői meglehetősen fanyarul kezelték…

A magyar fiúnál az előny, de nem sokkal később Marzi már 4:1-re húz el. Már az elején kiderül, hogy ketten vívnak Kabos ellen: Marzi és Anselmi, a zsűri elnöke.

A magyar szurkolók mély csendben figyelik a csörtét.

Ha most az olaszok 5:3-ra elhúznak…

De Kabos nyugodt marad.

Szépít, sőt, egyenlít is. 4:4.

Néma csend.

Remek Kabos-akció és a zsűri megítéli a tust. A sírból hozta vissza ezt a csörtét.

Ezután már kevesebb az izgalom.

Gerevich, Rajcsányi, Kabos, Rajczy is simán győz és 8:4-re vezetünk. Már csak egy győzelemre van szükségünk.

De Rajcsányi és Kabos is kikap. 8:6.

Végül a Rajczy-Masciotta mérkőzésen a magyar fiú kitesz magáért és máris egy kupacban az egész magyar kolónia. Megnyertük a kardcsapatversenyt 9:6-ra, mert Marzi már ki sem állt az utolsó asszóra Gerevich ellen.

Ezek után került sor az egyéni karddöntőre, ahol Kabos Endre olimpiai aranyérmes lett.

A vívással korábban már szakítani akaró bajnokot akkor már a tokiói olimpia vonzotta. Arra viszont senki sem számított, hogy Tokióban csaknem három évtized múlva lesznek ötkarikás játékok…

Farkasrét, Obeliszk oszlop