"A nemzetközi teniszprogram Magyarországon is adaptálható"
Sok visszatérő és számos újonnan igazolt versenyző vett részt a MOB Sport XXI. programjának támogatásával, a Magyar Tenisz Szövetség által rendezett harmadik Play and Stay Csapatbajnokságon.
„A Play and Stay versenyrendszere harmadik éve a Sport XXI. program támogatására épül, az éves szakmai program törzsét képezi. Célja, hogy a legkisebbek egy speciális, könnyített versenyrendszerben megszeressék a teniszsportot. A Play and Stay nem csak a versenyeztetésre figyel, hanem edző- és testnevelő-továbbképzést is magába foglalt az ITF koncepciója szerint. A Play and Stay remek példa arra, hogy egy nemzetközi sportági szövetség fejlesztési programja megfelelően alkalmazható és adaptálható hazánkban is” – magyarázta Pignitzky Dorottya a Sport XXI. programvezetője.
A szövetség tájékoztatása alapján a selejtezőre 18 lány- és 31 fiúcsapatot neveztek a tagszervezetek, ami összesen 194 versenyzőt jelentett a 2004-2007-ben született korosztályok részéről. A döntőt november 28-án rendezik.
A verseny megnyitóján hírességek köszöntötték az ifjú sportolókat, Kisgyörgy Gergely, Taróczy Balázs és Markovits László is gratulált a továbbjutóknak.
(MOB, fotók: MTSZ)
Keresés