„Biztos, hogy Pjongcsang nagyszerű olimpiát rendez”
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottsága elégedetten távozott hetedik terepszemléjéről Pjongcsangból, a 2018-as téli olimpia helyszínéről.
A Gunilla Lindberg vezette NOB-küldöttség három napot töltött Pjongcsangban, ahol bejárta az összes versenyhelyszínt, valamint egyeztetett a szervező bizottsággal. A jelentésük szerint a helyszínek 90 százalékban elkészültek, így idén novembertől jövő áprilisig 26 tesztversenyt rendeznek.
„Első kézből tapasztalhattuk az építkezések állapotát – mondta Gunilla Lindberg a látogatást lezáró sajtótájékoztatón. – Semmi kétség, a helyszínek készen lesznek a tesztversenyekre. Az előkészületek az utolsó fázisba léptek. Biztosabbak vagyunk, mint valaha, hogy nagyszerű játékokat rendez a város.”
„Produktív három napon vagyunk túl – így Hee-beom Lee, a Pjongcsang 2018 szervező bizottságának elnöke. – Most, hogy véget ért a riói olimpia, eljött Pjongcsang ideje. A legjobb szolgáltatást fogjuk nyújtani minden résztvevőnek, a célunk, hogy egy kultúrális, gazdaságos, békés olimpiát rendezzünk, amivel meglepjük a világot.”
Az elnök bejelentette: a jegyek árusítása 2017 februárjában kezdődik.
(MOB, fotó: IOC)
Keresés