„Ennek a közösségnek ti vagytok a példaképei, ti adjátok a lelkületet”
Több mint évtizednyi hagyományt folytatva látta vendégül Mikulás napján, karácsony alkalmából egy baráti találkozóra a szépkorú olimpiai érmeseket a Magyar Olimpiai Bizottság. A Larus Étterem és Rendezvényközpontban tartott esemény résztvevőit Gyulay Zsolt, a MOB elnöke köszöntötte.
A találkozóra a tradícióknak megfelelően a 65 esztendősnél idősebb olimpiai érmesek kaptak meghívást.
Az „idősebb” generációt többek közt a 90 esztendős Juhász Katalin olimpiai bajnok vívó és Török Ferenc öttusázó (87) képviselte, míg a „fiatalokat” Verrasztó Zoltán ezüstérmes úszó (67) vagy éppen a bronzérmes tornász Donáth Ferenc (68). A legendákat hosszan lehetne sorolni az öttusázó Balczó Andrástól, a kenus Vaskuti Istvántól, a kézilabdázó Sterbinszky Amáliától a vízilabdázó Bodnár Andráson, Faragó Tamáson, a tornász Magyar Zoltánon át, a vívó Schmitt Pálig, Dömölky Lídiáig, Rejtő Ildikóig, a vitorlázó Detre-testvérekig, vagy éppen a 76. születés- és neve napját ünneplő labdarúgó Szalay Miklósig.
Gyulay Zsolt köszöntőjében elmondta, hogy „küzdelmes esztendőn” vagyunk túl, azonban nagyon szép sikereket is jegyeznek a magyar sportolók a multisporteseményekről. Kitért a pekingi téli olimpia, a téli és nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál magyar sikereire. A szépkorú bajnokokhoz fordulva azt mondta: „aktív közösség vagytok, az olimpiai családnak ti vagytok a példaképei, ti adjátok a lelkületet”. Az olimpiai bajnok sportvezető emlékeztetett, hogy idén 127 éves a MOB, és az új alapszabály értelmében 127 tagja lehet az ötkarikás szervezetnek. Hozzátette: hatalmas a magyar sport közössége, melynek 518 ezer versenyző és 20 ezer edző, sportszakamber a tagja, akik teszik a dolgukat a magyar sportban, aminek a tetején a Magyar Olimpiai Bizottság helyezkedik el, ennek a közösségnek a példaképei a szépkorú ötkarikás érmesek. Szöul bajnoka beszámolt arról is, hogy Fábián László főtitkárral a közelmúltban jártak Orbán Viktor miniszterelnöknél, aki a sport további támogatásáról biztosította őket.
A hangulatot Füry Gábor bárzongorista biztosította. Az érmesek a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának ajándékcsomagjával térhettek haza.
Az eseményről készített videónk alább tekinthető meg:
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés