„Ilyen a sport, elég sokszor borul a papírforma”
A judós Tóth Krisztián úgy érkezett Rióba, hogy az érem reális elvárás önmagától. A KSI judokája az első mérkőzésén kikapott, elkeseredetten adott interjút a mob.hu-nak.
„Szomorú vagyok, nem igazán sikerült azt feldolgoznom, hogy ez az olimpia nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Abból a szempontból ténylegesen nyugodt voltam, hogy a statisztikát, realitást nézve egy érmet ténylegesen haza tudtam volna vinni. De hát ilyen a sport, elég sokszor borul a papírforma. Ráadásul attól kaptam ki, aki később olimpiai bronzérmes lett, és nagyon elkapta ezt a napot a kínai úriember. Sajnálom, hogy a csapatnak sem jött még össze, hiszen a nyolc emberből, aki kijött az olimpiára, négy-öt éremszerző is lehetne. Valami hiányzik, eddig nem úgy sikerült, ahogy terveztük” - mondta Tóth Krisztián.
„Ami a legfontosabb számomra és az egészből pozitívumként tudok felfogni, az az, hogy nem kell mindent a vállamra tenni. Az az igazság, úgy gondolom, nagyon sokat tettem arra, hogy nekem itt feltétlenül nyernem kell, vagy inkább érmet kell, hogy szerezzek. Lehet, hogy egy kicsit túlstresszeltem ezt az egészet. De nagyon örülök annak, hogy idáig eljutottam, és nem csak a postaládában találtam egy repjegyet. Az a két év, amit azért tettem, hogy ide kikerüljek, az nagyon jól sikerült, elég pazar volt ahhoz képest, hogy még csak 22 éves vagyok. Sajnos a pontot az 'i'-re nem sikerült feltenni, de remélem, hamar ki fogom heverni ezt az egészet, és a következő olimpiára már jobban fogok tudni fókuszálni!”
(MOB, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés