"Miklós Edit hatalmas erőt adhat az EYOF-on induló magyar fiataloknak"
A Szocsiban minden idők legjobb magyar alpesi eredményét elérő, olimpiai hetedik helyezett Miklós Edit szenzációs versenyzéssel harmadik lett Svájcban a sízők világkupafutamán. A versenyt a sportág hazai szurkolói közt a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) utazó magyar csapat is figyelemmel követte.
A reggel hatkor Budapestről Ausztriába induló 13 versenyző és a hivatalos kísérők már osztrák területen utaztak, amikor hozzájuk is eljutott a hír honfitársuk eredményéről.
Magyar alpesi síző ezelőtt még nem állt világkupa-dobogón, a Magyar Olimpiai Bizottság által biztosított olimpiai ösztöndíjas sportoló bronzérmével történelmet írt. St. Moritz-ban összesen 64-en álltak rajthoz a lesiklók versenyében; Miklós Edit korábbi legjobb eredménye ötödik helyezés volt, melyet az MTK sízője 2014-ben jegyzett. A szombati vk-futamot a svájci Lara Gut nyerte, Edit olyan sztárokat is megelőzött, mint Tina Maze, Lindsey Vonn és Julia Mancuso.
"Hihetetlen érzés harmadiknak lenni! Összességében jól sikerült a csúszásom, és nagyon boldog vagyok! A pálya felső részében sikerült jól teljesítenem. Aztán az alsó felében veszítettem az időmből, de a kiváló kezdet a pálya első felében elegendő volt a harmadik helyezéshez. Nem gondoltam, hogy összejön, de hittem magamban, és sikerült" - nyilatkozta Miklós Edit a verseny után a síszövetség közleménye alapján.
Dr. Nagy Zsigmond, a magyar csapat vezetője már pénteken kiutazott a vorarlbergi szállásra, hogy mindent előkészítsen, így a helyszínről, televízión keresztül követte a világkupát.
"Miklós Edit hatalmas erőt adhat az EYOF-on induló magyar fiataloknak. Példakép, aki teljesítményével a téli olimpia után most is beírta magát a magyar sísport történelmébe, megmutatva, hogy a magyar sportolók a téli sportágakban is tudnak nagyot alkotni" - mondta a mob.hu-nak a MOB nemzetközi igazgatója.
A héten Ausztriában rendezték a snowboard világbajnokságot, melyen Gyarmati Anna döntőbe került, egy szerencsétlen bukás után azonban nem tudta folytatni a versenyzést, így a sportág eddigi legjobb felnőtt vb-eredményével a hatodik helyen zárt.
"Edit és Panka eredményei azt mutatják, vannak tehetségek a magyar téli sportok képviselői között is! A Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt figyelemmel követi a téli sportolóink eredményességét is, és mindent elkövet a téli ötkarikás eseményeken való minél sikeresebb szereplésük érdekében. Ezt tesszük most éppen a téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is, melyet egy közel másfél éves előkészítő munka előzött meg " - zárta dr. Nagy Zsigmond.
(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: Miklós Edit/Facebook.com)
Keresés