„Mindig a számok kell, hogy beszéljenek”
A tokiói játékok utáni első ülését tartotta szeptember 29-én Bacsa Péter vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottsága. A grémium az olimpia értékelését is tárgyalta, majd elfogadás után az elnökségnek is napirendi pontként javasolta.
A testület meghallgatta a munkabizottságok jelenlévő vezetőinek a beszámolóját, melyek kiterjedtek többek közt a rendezvényszervezésre és a Gerevich-ösztöndíjrendszer megreformálásának igényére is. A jelenlévők beszéltek a 2022-es várható támogatásokról is.
Az ülés kiemelkedő témája volt a tokiói nyári olimpiai játékok szakmai jelentésének véleményezése. Az esemény résztvevői saját szemszögükből röviden értékelték a játékokat; melyet összességében mindenki sikeresnek értékelt. Volt, aki azt emelte ki, hogy új példaképek születtek, más a tehetséges fiatalokat, az új generációt, vagy éppen a pontszerző 4-6. helyezetteket méltatta. A szakmai beszámolót Fábián László sportigazgató ismertette. Elmondta, hogy a dokumentum objektív számokon alapul, ami segítség, egyben alapja lesz a MOB készülő versenysport-stratégiájának is. A beszámolóban a tokiói játékok eredményessége sportági bontásban összehasonlításra került a megelőző 3-6 olimpiával, így tisztán látszanak a változások. Vékássy Bálint, a MOB főtitkára úgy fogalmazott: „mindig a számok kell, hogy beszéljenek”. A bizottság a szakmai anyagot elfogadta, a MOB elnökségének tárgyalásra javasolta. A végleges, más területek – pl. marketing, kommmunikáció, logisztika, egészségügy – beszámolóival kiegészített dokumentum végül a MOB közgyűlése elé lesz terjesztve.
Fábián László a MOB versenysport-stratégiája elkészítésének újabb workshop keretében történő támogatására kérte fel a bizottság tagjait, mely az előző alkalomhoz hasonlóan a MOB Sportolói Bizottságának bevonásával történik majd, ennek tervezett időpontja október 14-e, 12 órai kezdéssel.
A sportigazgató tájékoztatást adott arról is, hogy az Európai Olimpiai Bizottság által, a legjobb utánpótláskorú sportolóknak meghirdetett versenyre, a Piotr Nurowski-díj 2021-es nyári kiadására a MOB a tokiói olimpikon úszó Mihályvári-Farkas Viktóriát jelölte.
(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés