Jól haladnak a paralimpia előkészületei
A Rio de Janeirót meglátogató paralimpiai szövetségek képviselői elégedettségüknek adtak hangot a 2016-os játékok előkészületeivel.
A brazil metropoliszt öt földrész tizenhét országának negyvenhét delegáltja járta be, és egyöntetűen úgy vélik, jó irányba mennek a dolgok bő két évvel a nagy esemény előtt.
„A visszajelzések nagyon pozitívak eddig. A paralimpiai falu és az olimpiai park bejárásakor mindenki arra a megállapításra jutott, hogy komoly munka folyik és minden időben elkészül” – nyilatkozta a nemzetközi (IPC) és a brazil paralimpiai bizottság elnöke, Andrew Parsons.
„Ez az első alkalom, hogy egy szervezőbizottság nyílt napot tart a nemzeti bizottságoknak. A kezdeményezést hatalmas elismerés és siker övezte” – mondta Qayser Sachdev, az IPC pr-menedzsere.
„Minden a tervek szerint megy annak érdekében, hogy Brazília ne csak emlékezetes olimpiát, hanem hasonlóan látványos paralimpiát is rendezzen. Az atmoszféra egészen kivételes lesz, és fontos újítás, hogy a falun belül is lesz edzőkomplexum, ahol zavartalanul lehet készülni az ’éles’ versenyre” – fogalmazott, majd átadta a szót Hans Safströmnek, a svéd bizottság sportigazgatójának.
„Voltam itt novemberben, és ahhoz képest is nagyon látványos a fejlődés. Akkor még csak elkezdtek építeni három épületet, mostanra viszont be is fejezték. És ez csak egy példa a sok közül.”
Időközben az Evening Standard olyan információkat is megszellőztetett, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elöljárói titokban megkérdezték Londont, készen állna-e arra, hogy 2016-ban is megrendezze az olimpiát. A NOB szóvivője kategorikusan cáfolta az értesülést.
Keresés