50 éve történt: Október 11. - Földi Imre ezüstérmes
Az olimpia első versenynapján vasárnap egyetlen számban, a súlyemelés légsúlyú döntőjében avattak bajnokot Tokióban. Két magyar is indult ebben a súlycsoportban: a kétszeres Európa-bajnok (1962, 1963), többszörös vb-érmes Földi Imre és Nagy Róbert.
Zsúfolásig megtelt a Szibuja csarnok. Mindenki szovjet-magyar-japán harcot remélt. Délelőtt 14, délután 15 emelő küzdött a súlyokkal.
A nyomás magyar szempontból jól alakult, hiszen Földi Imre a 100 és 115 kg-ot is sikerrel teljesítette, míg a 117.5 kg-ot is a feje fölé nyomta, de ezt a súlyt a bírói „le” jelzés előtt tette le, így elvették a gyakorlatát. A nagy vetélytárs szovjet Vahonyin 110 kg-ig jutott. Nagy Róbert 100 kg-ot teljesített.
A szakításban Földi ismét sikerrel mutatta be első két gyakorlatát (97,5 kg, 102,5 kg), de már a 105 kg nehéznek bizonyult. Vahonyin 100 kg-on kezdett, majd másodikra kiszakította a 105 kg-ot. Nagy Róbert szintén 105 kg-nál állt meg.
A lökés előtt Földi neve mellett 2,5 kg előny állt a szovjet, és 7,5 kg a harmadik helyre felkapaszkodó japán Isinoszeki előtt. A befejező fogás idegtépő harcot hozott a két élen álló versenyző között.
Földi előbb kilökte a 132,5 kilót, majd másodikra a 137,5 kg-ot is. Ezzel 2,5 kilóval túlszárnyalta az addig érvényben lévő világcsúcsot. Vahonyin elsőre teljesítette a 137,5-et, majd 5 kilót emeltetve újabb sikeres gyakorlat következett. Megállt a súllyal, majd boldogan, szinte táncolva először jobb, majd bal lábát emelte fel. A lejelzés után hatalmasat ugrott, hiszen Földi pár perccel korábbi világcsúcsát túlszárnyalta 2.5 kilóval. Még hátra volt a japán Isinoszeki, aki megpróbálkozott a 147,5 kilógrammal, de túl nehéznek bizonyult számára, így meg kellett elégednie a bronzéremmel.
Nagy Róbert ebben a fogásnemben is megmaradt a 125 kg kezdő súlyánál, és 330 kg összeredménnyel a 9. helyen végzett.
Boldog volt a magyar tábor, Horváth József edző és Tóth Géza ölben vitték le a dobogóról a remek teljesítményt nyújtó Földi Imrét. Az olimpia és Magyarország első érmét - egy ezüstöt - szerezte meg ezen az estén a tatabányai súlyemelő.
Földi Imre és Nagy Róbert
(Részlet Nemzeti Sport)
A súlyemelés mellett további 10 sportágban kezdődtek meg a küzdelmek, hétben volt magyar érdekeltséggel.
Szép, napos időben szálltak nyeregbe az első tusa teljesítésére az öttusázók. Negyedik lovasként dr. Török Ferenc az utolsó akadályt verte, 1070 pontot ért el.
„Lovam végig húzott az ugrásokra, az utolsó akadály előtt sajnos nem tudtam rendezni. No de elégedett vagyok ezzel az eredménnyel” – lihegte a célba érve a magyar öttusázó.
A délelőtti program utolsó lovasaként Török Ottó két akadályt is vert, teljesítményét 1040 ponttal jutalmazták.
A sorsolás szeszélye folytán a délutáni programban Nagy Imre ugyanazt a lovat kapta, mint csapattársa, Török Ottó. Ő is 1040 pontot lovagolt. Magyarország a 8. helyen fejezte be a lovaglást 3150 ponttal. A nagy vetélytárs szovjetek mögöttünk végeztek 100 pont hátránnyal.
Az öttusa lovaglás a súlyemelés légsúlyú versenyének összefoglalója (részlet Csőke Jószef filmjéből)
Két csapatsportban is magyar győzelem született. Labdarúgóink Bene hat góljával nyertek 6:0 (2:0) arányban Marokkó ellen, a vízilabdázók pedig 11:1-re (2:0,3:0,2:1,4:0) verték az Egyesült Arab Köztársaság gárdáját. A kosárlabdázók viszont 3 ponttal (53:56) alul maradtak az Eb-ezüstérmes lengyelekkel szemben.
Az uszodában Dobai Gyula a 100 m gyors fináléjába jutott három amerikai, két német és egy-egy brit és francia társaságában. Említést érdemel még Csikány József teljesítménye, aki 200 m háton 34 induló közül jutott be a középdöntőbe.
Birkózásban a Komavaza-stadionban szabadfogásban a légsúlyú Varga két vállal, a váltósúlyú Bajkó pontozással győzött, a többiek, Reznák, Hollósi és Vigh vereséget szenvedett az első fordulóban.
Ökölvívásban két római olimpiai bajnok csatározását hozta a harmatsúly selejtezője. Török Gyula a szovjet Grigorjev ellen lépett a kötelek közé. A magyar fiú az első menetben valamivel aktívabb volt, de a második menetben összefejelt riválisával, s homlokát elöntötte a vér. Fájdalmában könnyezve támolygott a szorító sarkába, majd az angol mérkőzésvezető azonnal beszüntette a találkozót. A pontozóbírók szabálytalanságot nem találtak, így a magyar ökölvívó búcsúzni kényszerült az olimpia további küzdelmeitől.
(MOB)
Keresés