70 éves az ember, akiből tizenegy kellett volna

A '70-es évek magyar futballjának védőklasszisa, aki nem annyira látványos játékával, mint inkább szorgalmával és hihetetlen munkabírásával tűnt ki társai közül. A ma 70 éves olimpiai ezüstérmest, Vépi Pétert köszöntjük.

Vépi 1949. október 20-án látta meg a napvilágot a Somogy megyei Kőröshegyen. Apja 1950-ben állást kapott Budapesten, így családjával a fővárosba költözött – elmondása szerint enélkül sosem válhatott volna belőle labdarúgó. 1959-ben jelent meg a Ferencváros toborzóján, majd 10 éven keresztül a Fradi korosztályos csapataiban rúgta a bőrt. Első osztályú debütálására 1970. március 18-ig kellett várni: a Csepel elleni 0-0-ás meccsen még fedezetként lépett pályára.

Az 1970-71-es szezontól már rendszeres játéklehetőséget kapott az Üllői úton, ekkor már a balhátvéd pozíciójában. Védőként minden lehetséges poszton játszott, elmondása szerint így szokott bele abba a helyzetbe, hogy a kezdőcsapat alapemberei közül valakit mindig ki kellett szorítania. „A labdarúgás, az élvonalbeli szereplés számomra tulajdonképpen kezdettől fogva egy nagy versenyfutás. Maratoni távon – sok hajrával" – nyilatkozta a későbbiekben.

Végül további 10 éven át szolgálta a zöld-fehéreket, 377 meccs alatt pedig egy magyar bajnoki címet, valamint négy kupagyőzelmet ünnepelhetett a csapattal. Az FTC KEK-meneteléséből viszont balszerencséjére kimaradt: lábtörés miatt a Dinamo Kijev elleni döntőben sem játszhatott. Ezt követően a kiskunlacházi ÉGSZÖV MEDOSZ-hoz igazolt, majd 1984-ben szögre akasztotta stoplisát.

A magyar válogatottba az 1972-es kupagyőzelem évében robbant be. Itt is végig járta a korosztályos ranglétrát (U23-as Európa-bajnok is lett), majd miután a Románia elleni Eb-selejtezőn a legnagyobbak között is bemutatkozott címeres mezben, a müncheni olimpia utazó keretébe is bekerült. A dánok ellen az első, az NDK ellen a második csoportkörben lépett pályára a védelemben. A magyar csapat a két mérkőzésen egyetlen gólt sem kapott (mindkettő 2-0-al zárult), ebben pedig nagy szerepe volt a 2-es mezben játszó ferencvárosinak. Nem véletlen, hogy a döntőben is szerephez jutott, a mérkőzés viszont nem a mieink szájíze szerint alakult: bár Várady Béla góljával megszereztük a vezetést, a lengyelek a gólkirály Kazimierz Deyna duplájával fordítottak, és megnyerték a tornát, így a mieink ezüstérmesek lettek. Vépi ekkor játszott utoljára a válogatottban: bár az Euróba-bajnokság 4. helyezett csapatában kerettag volt, 6 pályán töltött mérkőzéssel zárta meggypiros karrierjét.

Sokatmondó, hogy Dalnoki Jenő azt nyilatkozta róla: „Adjatok tizenegy Vépit, és végigverem az országot!" Az olimpiai ezüstérmes szerint egykori edzője ezzel keménységére célzott, ami ugyanúgy jellemezte őt, mint a korábbi ötkarikás bajnokot. A futballpályán a szakértők körében is szorgalmával és szívósságával hívta fel magára a figyelmet.

Labdarúgó pályafutása után is a futballpálya közelében maradt: a Testnevelési Főiskolán edzői képesítést szerzett, melyet követően előbb az FTC pályaedzőjeként helyezkedett el (pont Dalnoki oldalán), majd sorrendben a Bagi SE, a Tiszaújváros és az Abony vezetőedzője volt. Később aztán visszatért a Fradi tartalékcsapatához is.

Szíve mindig is a Ferencvároshoz húzta: a klub ezt, és a csapatért tett szolgálatait örökös bajnoki címmel hálálta meg. Ötkarikás teljesítményéért egy egész nemzet mondhat köszönetet, és így teszünk mi is. Boldog születésnapot kívánunk München olimpikonjának!

(MOB-összeállítás, források: Ki kicsoda a magyar sportéletben?, Magyar Olimpiai Lexikon (1896-2012), ulloi129.hu, ftcbk.wordpress.com; fotó: MTI/Petrovits László)