80.000 km hóban négy keréken
Síversenyző klasszisunk, Miklós Edit ebben a szezonban már a havas utakon is magabiztosan közlekedhet, miután a Weltauto jóvoltából egy négy kerék hajtású, AUDI A6 sportkombi segíti a világkupa eseményekre és tréningekre való biztonságos eljutását.
„18 éves korom óta vezetek, havas utakon is nagy a rutinom, de a sokszor extrém körülmények között a biztonságos közlekedés rendkívül fontos, hiszen egy síversenyző egy szezonban akár 80.000 km-t is autózhat.” – mondta el a magyar válogatott tagja.
Miklós Edit lesiklásban a 43. helyre lépett előre a női alpesi sízők világranglistáján. Magyar sízőnek eddig még soha nem sikerült ilyen jó pozícióba kerülnie. A versenyző dec. 1 és 3 között a soron következő Világkupa futamon, a kanadai Lake Louise-ban áll rajthoz.
A Fullsport Se versenyzője az előző szezonban 2 év kihagyás után tért vissza a Világkupa sorozatba, és ez év januárjában Vk-pontot szerzett a svájci St. Moritzban rendezett futamon, szuperkombinációban. Ezzel sí történelmet írt, ugyanis ő az első női versenyző, és 30 év után az első magyar alpesi síző, akinek ez sikerült. A világranglistán is egyre jobb helyeket sikerül megszereznie: jelenleg lesiklásban a 43. helyen áll.
Sí történelmi jelentőségű az a tény is, hogy magyar sí versenyző először kapott egyéni szponzorációt. „Pedig az egész magyar csapat sokat fejlődött, megérdemelnénk a lehetőséget, hogy bizonyítsuk, a sísportban is az elitben is van helye a magyaroknak. Remélem, az idei szezonban tovább közelítek a világ legjobbjaihoz, csak a legjobb legyőzése lehet a cél számomra.”
Ennek a szezonnak a legjelentősebb erőpróbája, a 2013-as világbajnokság lesz, amelyet az ausztriai Schladmingban rendeznek. A mieink többek között ezen a világversenyen harcolhatják ki a 2014-es olimpiai részvétel jogát.
És hogy hová vezet az első út? „ Leszáguldok a Normafa tetejéről, ahol az autót átvettem.”- válaszolta Miklós Edit.
(Forrás: Magyar Sí Szövetség)
Keresés