A 60. átadóval véget ért A hónap műhelye-díjazás
Öt év, hatvan díjátadás után véget ért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utanpotlassport.hu honlap által alapított A hónap műhelye-díj története - jelentette be Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója a MOB székházában azon a hétfői eseményen, amelyen eredményeik alapján a tavaly decemberi nyertesek vehették át az elismerést. „Nagyon jó projekt volt! Jó ügy mellé állt a MOB” - jelentette ki Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.
A 2017 decemberi díjakat - kiváló eredményeik alapján - a Budafóka XXII. SE úszói, illetve a KSI SE vízilabdázói, valamint közönségdíjasként a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hokisai vehették át.
„Gyönyörű öt év van mögöttünk. A díj betöltötte szerepét, ezért döntöttünk úgy a kuratóriummal, hogy véget ér a sorozat. A 2012-es év végi induláskor azt hallottam, hogy az utánpótlásra áldozni kidobott pénz, én szponzorként másképp láttam, és ez be is igazolódott. Szerettük volna ráirányítani a figyelmet az utánpótlássportra, célunkat elértük. Úgy érezzük, hogy valami újat kell kitalálnunk, és keressük a folytatás lehetőségét. Az biztos, hogy a Decathlon megmarad a sport mellett" - mondta Pósfai Gábor. Hangsúlyozta: hatalmas presztízst jelentett az elismerés.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke hozzáfűzte, bár ő csak tavaly májusban került kapcsolatba a programmal, ez egy "nagyon jó projekt volt". „A hónap műhelye-díj jó példa arra, hogy miképpen kell együttműködnie a MOB-nak, az élő sportnak, a műhelyeknek, a médiának és a piaci szereplőknek. Nem fáradt el a program, de nem szeretnénk, ha megszokássá válna, ezért keressük a megújulás útját" - jegyezte meg. Az olimpiai ezüstérmes vívó sportvezető hozzátette: az utánpótlás nagyon fontos a MOB-nak, hiszen a fiatalokból lesznek a jövő olimpikonjai. „Ha nem figyelünk az utánpótlásra, nem lesz élsportunk" - hangsúlyozta, majd köszönetet mondott a Decathlonnak és az utanpotlassport.hu szerkesztőségének.
Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője statisztikai adatokkal világította meg, mit jelentett a program a magyar utánpótlássportnak. Az öt év alatt 58 800 000 forint értékű sportfelszerelés-utalvány került a fiatal sportolókhoz. A 49 különböző győztes 18 sportágban 22 városból érkezett, a legtöbbször, szám szerint négyszer a BVSC-Zugló vívói nyerték el A hónap műhelye-díjat.
A sajtónyilvános eseményen részt vett dr. Szívós István, olimpiai bajnok vízilabdázó, a KSI pólószakosztályának vezetője és Fábián László, a MOB sportigazgatója, olimpiai bajnok öttusázó is.
A díj alapító szervezeteinek vezetői kölcsönösen köszönetet mondtak egymásnak az együttműködésért, továbbá a médiának.
Az egyéni sportágak közül ezúttal a 2017-ben sikert sikerre halmozó úszók, közülük is történetük során először a Budafóka XXII. SE fiataljai örülhettek. A tizenöt évvel ezelőtt alakult műhely versenyzői kiváló decembert produkáltak. A közép-európai országok hagyományos serdülőversenyén Zombori Gábor nyerte a magyar csapat legtöbb érmét, mellette pedig Galyassy Szilárd és Márton Richárd is remekelt.
A klub sportszakmai igazgatója, Fodor Szabolcs elismerően beszélt a díjról és a budafoki fiatalok teljesítményéről is:
„Másfél évtizede alakult a szakosztály, nagy büszkeség, hogy ilyen rövid idő alatt a legjobb utánpótlás-nevelő klubok közé kerültünk. Nagy megtiszteltetés a rangos elismerés, örülünk, hogy ilyen fantasztikus versenyzőink vannak.”
A csapatsportágakban az októberi, novemberi, decemberi teljesítmények alapján a KSI vízilabdázói érdemelték ki az elismerést. A sportiskolások egyébként visszatérő vendégek, többször elnyerték már a díjat, sőt, 2016-ban Az év műhelye elismerést is. Ezúttal a kitűnő bajnoki szereplésükkel kerültek az élre: ifjúsági és gyermekcsapatuk az első, a serdülőegyüttesük a második helyen áll a korosztályos ligában.
Amikor az Utanpotlassport.hu főszerkesztője, Bruckner Gábor megkérdezte a KSI szakosztályvezetőjét, Montréal olimpiai bajnokát dr. Szívós Istvánt, hogy mi a folyamatos sikerük titka, a kitűnő szakember egyszerűen felelt: „Az az igazság, hogy nagyon jók vagyunk.”
Szívós azt azért kiemelte, hogy a klubban a nagy elődök komoly alapokat fektettek le, és az újabbak eredményesen tudtak tovább építkezni. Köszönetet mondott a szülőknek, a klub edzőinek, s kiemelte a TAO-támogatás fontosságát, amely elengedhetetlen a megfelelő háttér kialakításához.
A közönségszavazás győztesét, a MAC Budapest Jégkorong Akadémiát a Szapporóban 2008-ban A csoportba jutó válogatott csapatkapitánya, Kangyal Balázs képviselte. A jelenleg sportigazgatóként dolgozó klasszis védő elmondta, megtiszteltetésnek veszik a jelölést és köszönettel tartoznak szimpatizánsaiknak a szavazatokért.
Az éves gálát március 26-án tartják, az eseményre nemcsak a tavalyi év, hanem az elmúlt öt esztendő díjazottjait is meghívják.
A részletes decemberi eredményeket ITT találja meg.
(MTI-MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés