A 70 éves Gedó Györgyöt köszöntöttük
Az április 23-án született Gedó György olimpiai aranyérmes ökölvívót az egykori sporttársak, edzők és sportvezetők köszöntötték a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja szervezésében.
A rendezvényt egy, az ünnepelt müncheni döntőjéről készült rádiófelvétel lejátszásával kezdték, majd Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója olvasott fel egy, az ökölvívásról szóló írást. Ezt követően videók idézték fel az 1972-es bajnok pályafutásának emlékezetes pillanatait, majd Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszélt arról, hogy kevés olyan magyar olimpiai bajnok van, aki nemcsak az élet napfényes oldalát, hanem annak árnyékos részét is megtapasztalta.
"Örülök, hogy a nehézségek után most itt vagy velünk, teljes erőben" - mondta.
Dr. Nébald György, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke személyes élményei között felidézte, hogy 1980-ban Moszkvában mindketten tagjai voltak az olimpiai küldöttségnek, az ünnepeltet pedig egy olyan egyedi újsággal lepte meg, amely kifejezetten erre az alkalomra készült, és amely korabeli cikkek és fotók segítségével Gedó György pályafutását idézi fel.
A Magyar Ökölvívó Szövetség nevében Erdei Zsolt elnök életműdíjjal tüntette ki Gedót. Az olimpiai bajnok egykori klubja, a Vasas SC képviseletében Raduly József, a piros-kék egyesület örökös tiszteletbeli elnöke szólt az ünnepelthez. Kincses Ferenc, az ökölvívó szövetség egykori főtitkára pedig azt emelte ki, hogy Gedó György az egyedüli magyar ökölvívó, aki négy olimpián is szerepelt.
Az ünnepelt elárulta: nem volt könnyű megélnie ezt a 70 évet, aminek volt szép és keserű része is, de mégis "így volt jó", mert volt benne minden.
"Pályafutásom során az igényességre törekedtem, a tanítványaimnak is ezt adtam tovább. Mindig visszautasítottam a bunyós elnevezést, mert mi ökölvívók vagyunk. Az ökölvívás technikai sport, az idegek és izmok játéka" - mondta Gedó, aki hozzátette, sportága nagy értéke az integrációra való törekvés.
(az MTI alapján, fotó: Zsigmond László Márton)
Keresés