A baseball- és softball-szövetség első embere a MOB elnökével tárgyalt
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke irodájában hétfőn találkozott a Magyar Baseball és Softball Szövetség elnökével, dr. Fazakas Szabolccsal. A sportág 12 évvel a pekingi játékok után került fel ismét az olimpia műsorára.
A sportág közgazdász végzettségű első emberének komoly üzleti, kormányzati, diplomáciai és sportvezetői tapasztalatai vannak, hiszen dolgozott ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterként, autóvállalat képviselet-vezetőjeként, Európa Parlamenti képviselőként és a Magyar Tenisz Szövetség általános alelnökeként is.
A megbeszélésen elhangzott, hogy a baseball (férfi) és a softball (női) Tokióban és Párizsban is támogatott sportág lesz, és nem valószínű, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián kerül le a listáról, ha lekerül egyáltalán. Magyarországon még gyerekcipőben jár mindkét szakág, de jó úton haladnak, hiszen van érdekeltségük Debrecenben, Jászberényben, Jánossomorján, Sopronban és Budapesten is, továbbá rendelkezik hazánk egy nemzetközi szintű játékvezetővel is.
A Baseball Five elnevezésű egyszerűsített szabályrendszerű baseball-játék nagyban elősegítheti a játék hazai elterjedését akár már általános iskolai szinten. A dobás, elkapás, ütés és futás alapmozgások, amikkel minden gyermek képes operálni, ha ehhez még hozzávesszük a csapategység-kovácsoló erejét, nem csodálkozunk azon, miért lett ez az USA legnépszerűbb sportja. Szóba került, hogy az U12-es magyar baseball-válogatott 2019-ben is részt vesz az Európa-bajnokságon.
A sportág júliusi konzultációjának beszámolója itt olvasható.
(MOB, fotó: MOB)
Keresés