A birkózás csillagai

Alekszandr Medvegy

A fehérorosz birkózó nagyon ritkán hízott csak 105 kiló fölé, így rendszeresen hatvan kilóval nehezebb vetélytársakkal kellett megküzdenie. Sőt a legnagyobb fogás a számára egy 190 kilós amerikai volt, élete utolsó olimpiai döntőjén.

1962 és 1972 között tíz éven át minden olimpián és világbajnokságon győzött az 1965-ös vb-t leszámítva.

Tokióban a félnehézsúlyúak szabadfogású döntőjében Ahmet Ayikot verte meg, a török sportoló egy évvel később a világbajnokságon vágott vissza.

Mexikóban Medvegy már a nehézsúlyúak között diadalmaskodott. Legerősebb fegyvere a fürgesége volt, pillanatok alatt az ellenfele mögé tudott kerülni. A fináléban a szerencse is mellé pártolt, hiszen a német Wilfried Dietrich vezetni tudott ellene, de megsérült.

Münchenben a súlycsoport második legkönnyebb versenyzője Alekszandr Medvegy volt, s a legnehezebb ellenfél jutott neki a fináléban, a közel kétmázsás amerikai Chris Taylor. Őt is leterítette, így a szabadfogásúak között az első háromszoros olimpiai bajnok lett. Majd ünnepélyesen megcsókolta a szőnyeget, és bejelentette visszavonulását.

A Szovjetunióban oly nagyszerű kitüntetésekkel jutalmazták, mint a Lenin-díj vagy Vörös Zászlós Munkaérdemrend, de talán többet jelentett neki, hogy igazi hazájában, Fehéroroszországban 1970 óta versenyt rendeznek a tiszteletére.

Sportvezetőként is majdnem a csúcsra jutott, hiszen sportpályafutása után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke lett.

Alexandr Karelin

Vele véget ért az a korszak, amelyben hájas emberek tologatták ide-oda egymást a birkózás csúcskategóriájában, a 130 kilósok között. (És örülhettünk neki, ha mögé kerüléssel egy pontot tudott csinálni egyik a másikon.)

Karelin testén egy cseppnyi felesleget sem tudtunk felfedezni, úgy maradt tizenhárom éven át veretlen a legsúlyosabb osztályban, hogy erős volt, gyors is, ügyes is meg okos is. Nem volt gyenge pontja. A világ irigyebbik fele kísérleti példánynak nevezte, amely valójában az orosz tudomány eredménye.

A szibériai medvének már a külseje is külön látványosság volt, hát még a birkózása, egy-másfél tonnás ellenfeleit úgy dobálta a levegőben, mint King-Kong a rendőrség járműveit. Mint mondta, minden nap annyi edzésmunkát végez, amennyire másnak élete egyetlen napján sincs energiája.

Fénykorában hat éven nem tudták pontot érően megmozdítani, miközben ötpontos akciókkal szórakoztatta a közönséget. Egészen az utolsó olimpiai fellépésig, amelyen negyedik aranyáért küzdött meg Rulon Gardnerrel. Az amerikai birkózó látszólag Karelin egyetlen jó tulajdonságával sem rendelkezett, de egyáltalán nem volt buta, nulla-nullára és az összekapaszkodásra játszott. Végül is példaértékű csodát mutatott be minden sportoló számára azzal, hogy le lehet győzni egy sokkal jobb képességű, sőt verhetetlennek hitt vetélytársat is. Ő tudta tovább összekulcsolni a kezeit az ellenfél háta mögött, s ha ez nem számít igazán birkózásnak, a szabályokkal élve olimpiai bajnok lett Gardner.

Ettől még Alekszand Alekszandrovics Karelin a világ legnagyszerűbb birkózója maradt, és ennél is több. A szentpétervári Testnevelési Akadémián sporttudományból PhD-fokozatot szerzett, az Egyesült Oroszország-párt színeiben pedig az országgyűlés tagja lett.

Carl Westergren

Idegesítő ellenfél volt minden birkózó számára a húszas, harmincas évek háromszoros olimpiai bajnoka. Bemutatás közben a birkózószőnyeg sarkában kéjesen dörzsölgette a kezeit, majd a hüvelykujjával kifeszítette a trikóját, és ilyeneket szavalt: „Ma olyan erősnek érzem magam, hogy senki nem állít meg.”

A svéd Westergren taktikájához hozzá tartozott az ellenfél idegesítése, ezt pedig jól csinálta, igazi csibész volt, rendkívüli taktikai érzékkel és intelligenciával. Koncentrált, és mindig résen volt, úgy tudott védekezni, hogy pályafutása során jó ha ötször látták őt veszélyes szituációban.

Amikor támadott, legszívesebben szemből derékon ragadta ellenfeleit, de erejét a földharcban is ki tudta használni.

Az évekkel együtt ő is telt, és egyre nagyobb alakja lett a kötöttfogású birkózásnak: 1920-ban még középsúlyban, ’24-ben kisnehézsúlyban, ’32-ben nehézsúlyban lett olimpiai bajnok. Csökkenti a nagyságát, hogy lenézte az őt követő korok birkózóit, ha veteránként arról kellett nyilatkoznia, hogy milyenek látja a maiakat, a szokásos szöveggel állt elő: „Ezek csak zuhanyoznak.”

Birkózó évei után elsősorban fizikai munkából kereste a kenyerét, fuvarozóként folytatta, fellépett mint fizetett artista, és galambok tenyésztésébe fogott. A leleményességéből élt meg, éppúgy, mint a szőnyegen.