Vasas-győzelem a birkózó ob-n - Szabó Bencét is köszöntötték
Szabó Bencét, a MOB frissen kinevezett főtitkárát is elismeréssel jutalmazták a birkózók hétvégi országos bajnokságán ahol a csapatok versenyét a Vasas nyerte.
Az eseményt a Miskolci Egyetem körcsarnokában rendezték. A házigazda-főrendező szerepét is betöltő Rónai Kálmán vezette Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség hívta életre hazánk idei Felnőtt Egyéni Kötöttfogású Országos Bajnokságát. A küzdelmek megkezdése előtt a kedden hivatalba lépett, első hivatalos útjára Miskolcra érkezett dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár, a dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert képviselő Kovács Árpád vízügyekért felelős államtitkár és Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, a sportolók, edzők mellett több országgyűlési képviselőt, polgármestert és a támogatókat.
A londoni olimpia után a válogatott versenyzők többsége távol maradt a küzdelmektől, bár közülük a szőnyeg széléről többen – Lőrincz Tamás, London ezüstérmese, Kiss Balázs világbajnok, Deák Bárdos Mihály ötszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok – figyelték a két szőnyegen lebonyolított eseményeket. A magyar birkózósport történetének korábbi nagyságai közül az olimpiai bajnok Sike András, a világbajnok Rácz Lajos, az Európa-bajnokBódi Jenő edzőként, a világbajnok Tóth Istvánklubelnökként, a háromszoros világbajnok, egykori szövetségi kapitány Komáromi Tibor pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportszaktanácsadójaként volt jelen Miskolcon.
A megyei birkózó sport támogatásáért, illetve a sportágért végzett áldozatos munkáért dr. Simicskó István, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) frissen kinevezett főtitkára, Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője, Sárossy Ferenc, a Megyaszó-MAG Kft. ügyvezetője, a megyei szövetség alelnöke,Tokodi Imréné, a megyei szövetség főtitkára kapott ajándékot, de a nemrégiben veterán világbajnoki aranyérmet nyert Jászkai Imrét (DBC) és Kónya Lajost (KVSE) is megköszöntötték egy-egy díszes serleggel.
A csapatverseny eredménye:
1. Vasas SC 43 pont
2. Ferencvárosi TC 19
3. BVSC-Ganz 18
4. Ceglédi VSE 11
5. Hőszig-IsoteQ Szigetvári BSE 11
6. Érdi Spartacus 9
Súlycsoportok győztesei:
55 kg: Borsos Dávid (Kaposvári NAC)
60 kg: Kmegy Dániel (Vasas SC)
66 kg: Kozák István (Ceglédi VSE)
74 kg: dr. Kun Renátó (FTC)
84 kg: Antunovics László (Érdi Spartacus)
96 kg: Németh Iván (FTC)
120 kg: Juszup Nunajev (Vasas SC)
(forrás: boon.hu, birkozoszov.hu)
Keresés