A bronzérmeshez igazol Szivós Márton
Szivós Márton a Magyar Kupa-győztes, bajnoki bronzérmes A-Híd Szeged Beton VE vízilabdacsapatában folytatja pályafutását.
A Honvédtól érkező 30 éves játékos egy évre szóló szerződést kötött csütörtökön a klubbal.
„Amikor kiderült, hogy eljövök a Honvédból, egy sikeréhes csapatban szerettem volna játszani, amit itt maradéktalanul meg fogok kapni, tekintve a vezetést, Vincze Balázs vezetőedző személyét és a szurkolókat, akiknél látszik a vízilabda szeretete” – mondta a klub sajtótájékoztatóján Szivós Márton.
„Biztossá vált az idény végére, hogy a Honvéd ebben a formában nem maradhat életképes – tette hozzá Szivós. – Előrelépés a szegedi igazolás, hiszen hatalmas célokat tűztek ki maguk elé, amelyek elérésének szeretnék részese lenni. Amit az elmúlt idényben produkáltak, az sokszor erőn felüli teljesítmény volt. A sikerekkel saját maguknak tették magasra a mércét.”
Vincze Balázs elmondta: Szivós szerződtetésével egy olyan kaliberű játékost sikerült megszerezni, aki összefogja és teljesítményével előreviheti a csapatot.
(Forrás. MTI)
Keresés