A budapesti birkózó-világbajnokság alkalmával Budapestre jön a NOB elnöke is
A 100 nap múlva kezdődő birkózó-világbajnokság alkalmából Budapestre érkezik Thomas bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is - jelentette be a Magyar Birkózó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Vékássy Bálint. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hozzátette: a német sportvezető Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, valamint Kulcsár Krisztián MOB-elnök meghívására érkezik a magyar fővárosba októberben.
A MOB alapításának 120 éves évfordulója (2015), majd a tavalyi FINA vizes vb és a judo világbajnokság után ez újabb alkalmat jelent az olimpiai bajnok vívó sportdiplomata magyarországi tartózkodására. Vékássy Bálint emlékeztetett, hogy NOB-elnök már korábban is járt a birkózók budapesti seregszemléjén: 2005-ben Jacques Rogge, illetve Juan Antonio Samaranch akkori tiszteletbeli elnök. „Megtisztelő a NOB-elnök részvétele” - mondta a magyar sportvezető, majd hozzátette, ez is erősíti a birkózósport erős kötődését az olimpiai mozgalomhoz.
A MOB főtitkára gratulált a július 7-én 44. szültésnapját ünneplő Majoros István olimpiai bajnoknak, valamint az elmúlt hétvégi zágrábi kadett világbajnokság magyar érmeseinek. Vékássy Bálint elmondta, hogy a birkózás a 4. legeredményesebb olimpiai sportág az érmek számának tekintetében. Hangsúlyozta, hogy a sportág és a magyar olimpiai mozgalom több ponton is szoros kapcsolatban van. Beszélt arról, hogy a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára két magyar birkózó utazhat, említette, hogy a mexikói olimpia 50 éves évfordulója alkalmából tervezett emléktúrán több birkózó is érintett lehet, vagy megemlékezünk rájuk. Azt is mondta, hogy a MOB vezetésének kiváló kapcsolata van a vb szervezőbizottságával, kiemelten Bacsa Péterrel, de említést tett arról is, hogy a MOB sportszakmai bizottságának is van korábbi birkózó tagja Komáromi Tibor személyében.
Németh Szilárd, az MBSZ és a vb szervezőbizottságának elnöke beszédében külön köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek azért, hogy a kormány minden szükséges feltételt biztosított az október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő esemény sikeres megrendezéséhez. „Elsődleges szempont az átláthatóság, minden minden állam fillérrel elszámolunk” – fogalmazott. Hozzátette, a vb előtt, október 19-én Budapesten tartja tisztújító kongresszusát a nemzetközi szövetség, amelynek legfőbb döntéshozó testületébe, a büróba Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke is kandidál. Sikere sportdiplomáciai szempontból lenne nagyon fontos, hiszen Hegedüs Csaba öt évvel ezelőtti kiesése óta nincs honfitársunk a sportág közvetlen vezetésében. Németth Szilárd arról is szólt, hogy a szervezők a világbajnokságot összekapcsolják a városmarketinggel, s céljuk, hogy az eseménnyel azt üzenjék a világnak: meg lehet bízni Budapestben és Magyarországban.
Szintén 19-én tartják a vb másik kísérőrendezvényét, a sportági hírességek beiktatását a Hall of Fame-be, amely 22 legendát, köztük két magyart érint: az 1924-es párizsi olimpián ezüst-, az 1928-as amszterdami ötkarikás játékokon pedig aranyérmes Keresztes Lajost (posztumusz), valamint az egyetlen magyar szabadfogású világbajnokot, Kovács Istvánt.
A szakmai területre áttérve a szövetség első embere biztató jelként említette meg, hogy kötöttfogásban jelenleg három magyar birkózó – Korpási Bálint (72 kg), Kiss Balázs (97 kg) és Lám Bálint (130 kg) – is vezeti a világranglistát, amely alapján majd elvégzik a vb kiemelését. A további szakmai részletekbe a három szövetségi kapitány avatta be a jelenlévőket. Sike András (kötöttfogás) kifejtette: a csapat gerince már megvan, legfeljebb 55, 63 és 67 kilóban adódnak még kérdőjelek, s várhatóan szeptember végén dől el, kik indulnak a vb-n. Gulyás István (szabadfogás) arról beszélt, hogy ők is a maximális, tízfős létszámmal vesznek részt a vb-n. Nagy kérdés, hogy az idén kötöttfogásban is küzdő, nehézsúlyú Ligeti Dániel visszatér-e hozzájuk, míg 97 kg-ban válogatót tartanak, mert a három eddigi felmérőt három különböző versenyző nyerte. Az MBSZ szerződése alapján a szabadfogásúak két hetet Japánban tudnak készülni, csakúgy, mint Ritter Árpád női szakvezető elmondása szerint a kisebb súlycsoportok hölgyei is. A nagyobbak Kínába vagy Amerikába mehetnek.
Bacsa Péter, a vb szervező bizottságának igazgatójaként bejelentette, hogy szerdától a világbajnokság hivatalos honlapján lehet jelentkezni az esemény több mint 300 fős önkéntes csapatába. A jelentkezés alsó korhatára 16 év, a közreműködéshez előképzettségre nincs szükség. Az önkéntesek részei lehetnek a vb gépezetének, betekinthetnek a kulisszák mögé, életre szóló élményeket szerezhetnek. Mint ismert, az önkéntesek részvétele általánosnak mondható a legnagyobb sporteseményeken, olimpián, labdarúgó-vb-n, vizes vb-n, s máshol is.
Az eseményen bemutatták a magyar versenyzők pályázati folyamat útján kiválasztott vb-mezét. Elsőnek három, többszörös világversenyes érmes klasszisunk, Barka Emese, Lőrincz Tamás és Veréb István viselhette a a magyar Szent Koronával díszített sportruházatot. Emellett Németh Szilárd plakettel és ajándékkal köszöntötte a közelmúltban Győrben rendezett serdülő Eb-n, illetve a kötöttfogású Magyar Nagydíjon sikeresen szerepelt magyar versenyzőket és felkészítő edzőiket.
(MOB-MBSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter, MBSZ/Róth Tamás)
Keresés