A győri EYOF szervezői szeretnék a 260 éremátadó ceremóniát is emlékezetessé tenni
A „zöld olimpia” eszme jegyében a versenyszámok helyezettjei élővirág helyett különleges papírvirágot kapnak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A győri EYOF szervezői szeretnék a 260 éremátadó ceremóniát is emlékezetessé tenni - erről beszéltek kedden, sajtótájékoztató keretében.
„Győr az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál révén sokat ad és sokat is kap” – fogalmazott a keddi sajtóeseményen Domanyik Eszter, a győri polgármesteri hivatal Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője. Kifejtette, a város nagyszerű létesítményekkel gazdagodik, amelyek a jövőben a győriek mozgáslehetőségét bővítik, míg városukat még inkább megismerik Európában, hiszen már mind az ötven ország jelezte részvételét a győri eseményen. Mint mondta, szeretnék a győrieket is bevonni ebbe a rendkívüli programba, éppen ezért örömteli, hogy már több mint 1200-an regisztráltak önkéntesnek, nagyon népszerű az egyetemi EYOF-kurzus és a középiskolák tematikus osztályfőnöki órái is. A város az intézményeit is bevonja, a művészeti intézmények például a nyitóünnepségen is szerepet kapnak, emellett a versenyek ideje alatt számos kísérőrendezvényt, kulturális programot szerveznek, amelyek hazánk és városunk értékeit mutatják be.
„Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál a nagy olimpia kistestvére, így a szervezők szeretnék többek között a 260 éremátadó ceremóniát is emlékezetessé tenni. A közel 800 díjazott az érmek mellett Hugoo kabalafigurát is kap. A győri Szervező Bizottság a zöld olimpia elveit követve nem élővirágot tervez adni a győzteseknek, hanem olyan papírvirágot, melyet emlékként hazavihetnek az ifjú nyertesek.
Kokas Éva, a Generációk Háza igazgatója hozzátette, a közel 800 díjazottnak több mint 800 virág készül, amit többek között iskolai csoportok és a Generációk Háza kézműves csoportjai készítenek majd, de szeretnének lehetőséget biztosítani mindenkinek, aki részt venne a virágok megalkotásában. Erre október 17-től lesz lehetősége a győrieknek, hétköznapokon 9 és 16 óra között, a helyszínen minden szükséges alapanyagot biztosítanak. Mindenkit szeretettel várnak a Generációk Házába azért, hogy a fiatal sportolók valóban a győriek ajándékát vihessék majd haza magukkal.
Az EYOF-on 2017. július 23. és 30. között Európa ötven országából mintegy 3600, 14 és 18 év közötti fiatal versenyez majd tíz sportágban.
A 2017-es győri EYOF honlapja: gyor2017.hu
A MOB honlapján a győri EYOF-fal kapcsolatos híreket itt találja.
(Gyor.hu-MOB, fotó: Győrplusz/Marcali Gábor)
Keresés