A háborús helyzetről konzultáltak az Európai Olimpiai Akadémia szemináriumán
Az Európai Olimpiai Akadémia megtartotta első regionális szemináriumát augusztus 25-én „Az olimpiai mozgalom lehetőségei és korlátai a nemzetközi béke és megértés tekintetében a jelenlegi háborús helyzetben” címmel.
„A szeminárium célja, hogy neves előadók tolmácsolásában olyan információkhoz jussunk, melyek hasznosak lehetnek a résztvevő intézmények mindennapi életében, a gyakorlatban. Az olimpiai mozgalom folyamatosan szembesül újabb és újabb kihívásokkal és lehetőségekkel, melyekre célszerű reagálni és folyamatosan fejlődni ezáltal. Emellett a szeminárium egy közös platformot is teremt a résztvevők számára, ahol megoszthatják tapasztalataikat, tanulhatnak egymástól, és egy kicsit a rendező országát, szemszögét is megismerhetik. Az első regionális szeminárium helyszíne a Litvániában található Klaipeda Egyetem, résztvevői pedig Európa észak-keleti régiója volt. Online bárki becsatlakozhatott. A neves előadók rendkívül elgondolkodtató és további beszélgetésre sarkalló előadásokat tartottak” – számolt be az eseményről Szijj Lilla.
A Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja hozzátette: „Konklúziót nehéz lenne levonni, egy biztos: ami az adott korban jelen van akár a gazdaságban, akár a politikában, akár nemzetközi kapcsolatokban, az mindenképpen begyűrűződik a sport világába is, és erre a nemzetközi szövetségeknek, az olimpiai mozgalomnak reagálnia kell. Mégjobb, ha nem utóag reagál, hanem időben specifikál, és felkészül az eshetőségekre. Tehát a hangsúly a megfelelő definiáláson van, és ez nem csak a sportra és a mozgalomra igaz. A világ pedig elképesztő sebességgel változik, így egyre nehezebb dolgunk van”.
Előadók és előadásaik:
Prof. Dionyssis Gangas, Nemzetközi Olimpiai Akadémia: Az olimpiai mozgalom ereje a nemzetközi politikai környezetben
Dr. Ansgar Molzberger, Német Sportegyetem, Cologne: A sport a sportvilág és a politikai valóság között: a modern olimpiai játékok története - áttekintés
Prof. Dr. Mariia Bulatova, Ukrán Olimpiai Akadémia: Az olimpiai béke: történelem és jelenkor
Prof. Jim Parry, Charles, Prágai Egyetem: A sport valóban lehet a béke eszköze? Ha igen, hogyan?
(MOA; fotó: EOA)
Keresés