A kerekesek is gyűjtögetik a riói kvalifikációhoz szükséges pontokat - Bakuban is bizonyíthatnak
A 2004-es athéni olimpiától kezdődően mind az országúti, mind pedig a hegyikerékpárosok mezőnyének volt magyar indulója. Bringásaink Rio felé is megkezdték a menetelést, szorgosan gyűjtik a végelszámoláshoz szükséges világranglista-pontokat. Bakuban a BMX-szel kiegészülve három szakág is színre lép.
A pekingi résztvevő Kusztor Péter, az osztrák Amplatz-BMC csapatának versenyzője és Molnár István, a magyar Mugen Race kerekese hétvégén országúti mezőnyversenyen szerzett világranglista-pontokat, a pekingi és londoni résztvevő hegyikerékpáros Parti András, a szintén hazai Waberer’s Areus MTB Team versenyzője pedig néhány nappal korábban gyűjtött a kvalifikáció számára fontos pontokat az olimpiai krossz versenyszámban.
A Bakuban zajló Európa Játékokon öt kerekes áll rajthoz. A riói menetelésben Bujáki Bencének (BMX), Juhász Zsoltnak (hegyikerékpár), Dér Zsoltnak, Lovassy Krisztiánnak (utóbbi a londoni játékok résztvevője volt) és Király Mónikának országúton lehet beleszólása; a bakui kerékpáros eredmények is hozzájárulnak a jövő évi ötkarikás esemény kvalifikációjához. A hölgyek mezőnyversenyét június 20-án rendezik, míg Dér Zsolt és Lovassy Krisztián június 21-én áll rajthoz. A BMX-futamokat (selejtezőket, majd a döntőt) az utolsó napkban, június 26. és 28. között bonyolítják le. Juhász Zsolt a hegyikerékpárosok versenyében már teljesített: a 17. helyen zárt.
A kerékpározás - 6 versenyszámmal - már az első újkori olimpián, 1896-ban is szerepelt. A mountain-bike 1996-ban, Atlantában került az ötkarikás programba, első magyar résztvevőnk Athénban Vinczeffy Zsolt volt.
A riói pályaszámokban a most Svájcban készülő Szalontai Sándor lehet érdekelt, aki a sprintfutamokban döntötte meg a közelmúltban alkalomról alkalomra a magyar rekordot, és nemzetközi szinten is egyre figyelemre méltóbb időeredményekkel írta be magát a jegyzőkönyvekbe.
A BMX cross 2008-ban debütált Pekingben, a magyar fiatal versenyzők az ifjúsági olimpián, Naningban bizonyítottak - bízhatunk a riói kvalifikációban is.
(MOB/VF, fotó: Facebook/xco Samobor)
Keresés