A labdarúgás csillagai

José Nasazzi

Uruguay leghíresebb futballistája számára az olimpiai győzelem földöntúli érzése és a labdarúgó világbajnoki cím el nem múló dicsősége is megadatott. De még ennél is több.

Huszonhárom évesen, kétszeres Copa América-győztesként érkezett 1924 tavaszán Párizsba, ahol a játékok, már májusban megkezdődtek a focisták számára. Ez az időszak hozta meg a tavaszt és a virágkort az uruguayi labdarúgás számára, sőt ekkor tudta meg a világ, hogy Dél-Amerikában milyen magas szinten művelik ezt a játékot.

Az uruk Svájc és Svédország megelőzésével olimpiai bajnokok lettek, az ezüstérmes helvéteket 3-0-ra győzték le.

A hátvéd Nasassi együttese saját kontinensén, Dél-Amerikában ismét megkoronáztatott 1926-ban, de a következő két világverseny döntője is a Copa Américára emlékeztetett.

Az 1928-as amszterdami olimpia fináléjában Argentínával kellett megküzdenie Uruguaynak, és meg is dolgozott rendesen a címvédésért: az első meccs hosszabbítás után is 1-1-re állt. Akkor tizenegyesek helyett még újrajátszás döntött az aranyéremről – mégpedig az uruguayiak javára, akik 2-1-re nyertek.

A győzteseket nem hivatalos világbajnoknak tekintették - két éven belül hivatalosan is azzá váltak. A profi labdarúgás és az olimpia amatőr szelleme ezekben az években vált meg egymástól, az 1928-as FIFA-kongresszus pedig úgy döntött, hogy 1930-ra kiírják az első hivatalos labdarúgó vb-t.

Ez is Latin-Amerikai hangulatúra sikerült, a házigazda Uruguay ismét Argentínával került szembe a végjátékban. A félidei 2-1-es hátrányt 4-2-es győzelemre változtatták vendéglátók, így José Nasazzi lehetett az első ember a földön, aki magasba emelte a Jules Rimet-kupát mint csapatkapitány.

Nasazzi 1935-ben ismét kontinensbajnok lett, majd két évvel később visszavonult. 1968-ban hunyt el, hazája El Gran Mariscalként, azaz A nagy marsallként őrzi emlékét, Montevideóban stadiont neveztek el róla.

A Word Soccer szavazásán a XX. Század legkiválóbb uruguayi játékosának bizonyult.

Kazimierz Deyna

Magyar és lengyel történelmi dátumok zárták keretbe életét: október 23-án született és szeptember 1-én hunyt el, és egy magyar-lengyel mérkőzésen lett olimpiai bajnok 1972-ben.

Becézték Kakának is – támadó középpályásként legalább olyan kaliberű játékos volt, mint a mostani Kaka -, és mondták Croissant-nak is, hiszen akkora kifliket tudott gyártani a labda megrúgásával, hogy szögletből is többször a hálóba talált.

Edzői mind a Legia Warsaw-nál, mind a válogatottnál rájöttek, hogy a legjobb, ha megadják neki a játék szabadságát, hiszen karmesterként olyan intelligenciával mozgatja az együttest, hogy kívülről csak belerondítani lehet a produkcióba.

Gyakran a támadás befejezését sem bízta másra, a müncheni olimpián kilenc találattal lett gólkirály, és nagy szomorúságunkra olimpiai bajnok. A döntőben is ő tett ezért a legtöbbet, előbb kiegyenlítette a Dunai Antal által megszerzett magyar előnyt, majd eldöntötte az aranyérem sorsát.

Németország sikerhelyszín maradt a számára: 1974-ben a világbajnoki csapat kapitányaként vb-bronzéremre vezette a lengyeleket, akik korábban soha ilyen magasságokban nem jártak a futball történelme során. Deyna háromszor talált a kapuba, a kapuslegenda Dino Zoffnak lőtte a legszebbet, tizennyolc méterről.

Királyi és hercegi ajánlatokat kapott, a Real Madrid küldött neki egy 14-es számú mezt, csábította Monaco uralkodója, de ő nem mehetett, hivatásos katonaként a lengyel hadsereg csapatát, a Legiát kellett tovább szolgálnia.

1976-ban Montrealban megint olimpiai fináléban szerepelhetett, ezt a meccset azonban 3-1-re elbukta Lengyelország az NDK-val szemben.

1978-ban ismét világbajnokságon játszott, majd Argentína után, harmincegy évesen hagyták neki, hogy nyugati klubhoz szerződjön.

A második keleti játékos lett az angol első ligában. A Manchester Cityben középcsatárként és védekező középpályásként is bevetették, keresték a helyét, és kereste a helyét ő is. Végül 1981-ben San Diegóba igazolt, élete utolsó nyolc évében itt élt, és itt is halt meg.

Már korai halála előtt is szomorúan alakult az élete, házassága válságba jutott, anyagilag tönkre ment, inni kezdett. Volt egy álma, alapítani egy focisulit Lengyelországban, de sosem vált valóra.

Negyvenkét éves korában, 1989. szeptember 1-én BMW-jével egy kamionnak ütközött, és életét vesztette. A baleset pillanatában a csomagtartója felnyílt, labdák röpültek ki belőle: Deyna tízéves tanítványaitól tartott hazafelé, akiket ő toborzott maga mellé.

A Lengyel Labdarúgó-szövetség 1994-ben őt választotta minden idők legjobbjának a hazájában. Nemcsak régi nagy focimeccsek képsorain, hanem filmkockákon is újra meg újra visszaköszön az emberekre, mint a Pelével, Michael Caine-nel, Max von Sydow-val, Sylvester Stallone-nal és a színművész Gera Zoltánnal forgatott Menekülés a győzelembe című film egyik szereplője.