A magyarok az élen a Duna-Alpesi Kupán
A hétszeres világbajnok Lázár Vilmos és a magyar csapat áll az élen a díjhajtás után a Fábiánsebestyénben vasárnapig tartó kettesfogathajtó Duna-Alpesi Kupán.
A pénteki 30 induló közül a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár bizonyult a legjobbnak 45,06 hibaponttal. Mögötte a magyar csapat két másik tagja, Margitai Sándor és ifjabb Nagy Tibor végzett a második és harmadik helyen, így triójuk nagy fölénnyel vezet Ausztria és Csehország előtt a csapatversenyben, amelynek eredményébe minden számban a hármasok két jobbik tagjának teljesítménye számít bele.
Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke lovaival a domonyvölgyi Lázár Lovas Parkban. Lázár Vilmos három törött bordával indul a franciaországi Contyban augusztus 24-én kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságon. MTI Fotó: Marjai János
Legutóbb tíz éve, 2002-ben született magyar siker a Duna-Alpesi Kupán, akkor egyéniben Nyúl Zoltán, csapatban pedig Magyarország győzött.
A csütörtökön szereplő hajtók közül a legjobbnak bizonyuló Hódi Károly csak Lázártól és Margitaitól marad el, de az ő eredménye csak a magyar bajnokságba számít, a Duna-Alpesi Kupába nem.
A hét ország 45 fogatának részvételével zajló esemény, amelynek Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára a védnöke, szombaton a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályhajtással zárul.
Állás a díjhajtás után:
egyéni: 1. Lázár Vilmos 45,06 hibapont, 2. Margitai Sándor 50,94, 3. Hódi Károly 51,07
4. ifj. Nagy Tibor 51,48
csapat: 1. Magyarország 96,00 hibapont, 2. Ausztria 115,71, 3. Csehország 123,14
(Forrás: MTI)
Keresés