A MOA korábbi főtitkárát és Becsey Jánost is köszöntötték az akadémia tagjai a húsvéti időszakban
Csanádi-kör rendezvénye, 80 éves a MOA volt főtitkára, búcsúztatás, Toborzó Országfutás. A Magyar Olimpiai Akadémia az ünnepi hétvégével tarkított elmúlt két hétben is több rendezvényen képviselte a magyar olimpiai családot. Ezek összefoglalója olvasható alább.
Április 8-án lánya, Ali Csilla lakásán köszöntötték a Magyar Olimpiai Akadémia és az olimpiai család nevében Jakabházyné Mező Máriát, a MOA egykori főtitkárát, 80. születésnapja alkalmából. A kerek évfordulót ünneplő korábbi sportvezetőt szűk családja mellett felköszöntötte dr. Aján Tamás volt MOA-elnök, Sákovicsné Dömölky Lídia, olimpiai bajnok vívó, aki a MOA-programokon mindig aktív részvételével támogatta Marika munkáját és Farkas Tibor a Magyar Birkózók Szövetségének nemrég nyugdíjba vonult főtitkára. A Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör képviselői Bódayné Blaha Judit, Budai Tibor, Róth Tamás és Surányi Péter szintén jó egészséget kívánva adták át virágcsokrukat a hazai olimpiai mozgalom kiemelkedő alakjának, a sport minden ágáért lelkesedő tagtársuknak. A bensőséges ünnep létrejöttéért köszönetet mondunk Marika lányának és családjának, akik otthonukban fogadták a vendégsereget. Isten éltessen Marika!
Április 7-én a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör vendége Becsey János, kétszeres paralimpiai bajnok úszó, a Magyar Paralimpikonok Klubjának elnöke, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja volt. Tóth Attila, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör elnökségi tagja beszélgetett a nagyon jó beszélgetőpartnernek és előadónak bizonyult paralimpiai bajnokkal. János nagyon őszintén beszélt egész életéről, amiből mindenki számára világossá vált, ha ilyen pozitív életfelfogással élnénk a mindennapjainkat, előrébb tarthatnánk. Köszönet illeti Becsey Jánost, aki az utóbbi időben az ország több helyszínén élménybeszámolók keretén belül rengeteg fiatal iskolással és sportolóval találkozott.
Április 8-án, a Magyar Olimpiai Akadémia olimpiai neveléssel foglalkozó munkacsoportja megbeszélést folytatott a MOB tanácstermében, dr. Bukta Zsuzsanna MOA-elnök vezetésével. Dr. Gál Andrea, Szijj Lilla MOA-tanácstagok és Győr Béla MOA-főtitkár örömmel beszélt arról, hogy az olimpiai nevelési anyagok magyar nyelvű fordításai, lektorálása és nyomdai szerkesztése elkészült. Az online formában bekapcsolódó Vojtkó Veronikával és Lehmann Lászlóval az elkészítendő kerettantervről és a további feladatokról egyeztettek. A nyomdában elkészítendő anyagokhoz még szükséges a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek jóváhagyása. Elkezdi a munkacsoport a további munkához szükséges mentor-tanári hálózat kiépítését.
2022. április 8-10. között Debrecenben rendezték meg az V-VI. korcsoportos röplabda „B” kategóriás, azaz versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás lányok és fiúk országos döntőjét. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) megbízásából a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület szervezte. A rendezvényt Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke és Bíró Csaba, az MDSZ elnökségi tagja nyitotta meg. Az országos döntőbe 20-20 lány- és fiúcsapat kvalifikált. A helyszínt a debreceni Tóth Árpád Gimnázium, illetve a Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolája biztosította. A mérkőzések előtt vagy után a résztvevő csapatok megtekinthették a Debreceni Honvéd Sport és Diáksport Egyesület Békessy Béla Olimpiai Baráti Kör Szakosztály Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonokat bemutató tárlatát, kiemelten a röplabdás olimpikonokat, Bardi Gyöngyi és Molnár István pályafutását, eredményeit. A versenyek után az intézmény tanulói testnevelésóra keretében tekintették meg az olimpiai kiállítást.
Április 12-én, Besztecebányán helyezték örök nyugalomra az április 6-án, szerdán, három nappal 84. születésnapja előtt váratlanul elhunyt Ivan Čierny nyugalmazott dandártábornokot, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság tiszteletbeli tagját, a Szlovák Köztársaság Olimpiai Klubjai Szövetségének elnökét. Ivan a magyar olimpiai mozgalom és baráti köreink nagy barátja volt, aki sok magyarországi olimpiai rendezvényen vett részt, ő pedig sok szlovákiai rendezvényre hívta a magyar olimpiabarátokat. Jó nevű atléta volt, az első szlovák, aki 14 másodperc alatt futott 110 méter gáton (13,9 másodperc). Tizenegy évig (1990–2001) volt a Dukla Besztercebánya parancsnoka. Több olimpiai bajnok és helyezett parancsnoka volt. 1993-ban megalapította a Besztercebányai Olimpiai Klubot, amelyet 15 éven át vezetett. 2009-ben először választották meg a Szlovák Köztársaság Olimpiai Klubjai Szövetségének elnökévé, 2013-ban és 2017-ben újra választották. A magyar példát látva, jelentős szerepet játszott a szlovák olimpikonok nemzeti emlékművének létrehozásában, a Martini Nemzeti Temetőben. A ravatalánál Győr Béla MOA főtitkár és Veres Vince, a MOB Hagyományőrző Bizottságának tagja helyezte el a MOB és a MOA közös koszorúját.
Április 19-én délelőtt a Honvédelmi Minisztériumban a május 6. és 20. között megrendezendő Toborzó Országfutás utolsó egyeztető megbeszélésére került sor. A futás egyik védnökének a szervezők Gyulay Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét kérték fel, aki a kérést örömmel elfogadta. A futás egyik szervezője a Katonaolimpikon Baráti Kör. A megbeszélésen a MOB képviseletében Győr Béla, a MOA főtitkára, a Katonaolimpikon Baráti Kör tiszteletbeli elnöke vett részt. A szervezők a MOB és a MOA segítségét az olimpikonok, az olimpiai körök és iskolák támogató jelenlétében kérik elsősorban. A részletekről a HM képviselője a MOB elnökével és a MOA főtitkárával a jövő héten még megbeszélést folytat.
(MOB-MOA/GyB; fotó: Róth Tamás. BBOBK, SzOB)
Keresés