A MOB elnöke levélben köszöntötte a 70 éves Honvédot, elismerést kapott a MOA főtitkára
Alapításának 70. évfordulóját ünnepelte a Budapesti Honvéd Sportegyesület szerdán. A kerek születésnap alkalmából a piros-fehéreket az ifjúsági olimpián tartózkodó MOB-elnök, a klub színeiben olimpiai és világbajnoki címet nyerő párbajtőrvívó Kulcsár Krisztián levélben üdvözölte. Többen elismerést vehettek át, köztük Győr Béla, a klub elnökségének tagja, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, a MOB Emlék- és Hagyományőrző Albizottságának vezetője.
A budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban rendezett ünnepségen megjelenteket köszöntötte többek közt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Simicskó István elnök, Gergely István ügyvezető és Sárfalvi Péter, az EMMI helyettes államtitkára.
A Magyar Honvédelmi Minisztérium elismerésében részesült Győr Béla, nyugállományú alezredes, dr. Svéd László nyugállományú altábornagy, professzor Grósz Andor, nyugállományú dandártábornok, Szombath István, nyugállományú ezredes és Farkas László Jenő nyugállományú alezredes. Míg az egyesület vezetése a Budapesti Honvéd Sportegyesületért-díjat adományozott Kunszt Gábornak, dr. Szenes Zoltánnak, Csipes Ferencnek, dr. Gábor Antalnak, Toncs Gusztávnak, Virágh Istvánnak, Bognár Gábornak, dr. Ránky Mátyásnak, Hanitz Zsoltnak, Rozsovits Erikának, Szabó Lajosnak, Szalai Istvánnak, Zsoldos Andrásnak, Babiák Tibornak, Dunajszki Ferencnének, Farkas Kálmánnénak, Illing Györgynek, Klenyán Tamásnak, Nádori Jánosnénak és Petrich Ferencnek - írja közösségi oldalán a BHSE.
A közelmúltban fair play-díjjal – a sport szolgálatában kategória diplomájával – is elismert Győr Bélának a honvédelmi miniszter a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adta át a Budapesti Honvéd Sportegyesület megalapításának 70. évfordulója alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium céljainak megvalósítását támogató tevékenységéért, a katonasport szakmaisága és szervezése terén tanusított odaadása, kimagasló érdemei elismeréséül.
Az ünnepségen felolvasták Kulcsár Krisztián Gergely Istvánnak címzett levelét. A MOB elnöke Lausanne-ban, a 3. téli ifjúsági olimpián tartózkodik, ezért nem tudott személyesen részt venni az eseményen.
„Hetven esztendő nagy idő. Túlmutat egy emberöltőn, ami egy szervezet életében nagyon hosszú. Akinek ilyen múltja van, annak biztosított a jövője is. A Budapesti Honvéd pedig egy olyan sportszervezet, amelyet eredményekben igen gazdag, csodálatos múltja miatt a nemzetközileg is elismert magyar klubok egyik legjobbjaként jegyeznek.
1949. december 18-án alapította a Honvédelmi Minisztérium az egyesületet, a Magyar Olimpiai Bizottságnak pedig december 19-én tartja a születésnapját. Mi most 124 évesek vagyunk, a Honvéd kerek 70. Engedjétek meg, hogy testvérünkként üdvözöljelek Benneteket.
Ez a részemről nem is túlzás, hiszen köztudott rólam a honvédos kötődésem, mert évtizedeket töltöttem közöttetek, sportélményeim, eredményeim mind a klubhoz köthetők.
Tiszta szívből köszöntöm a Honvéd népes családját a 70. születésnap alkalmából!
Öröm látni, hogy ügyvezetéseddel kedves István jó kezekben van az egyesület, és hogy Lang Elemér, Kunszt Gábor és Molnár Imre munkáját és örökségét méltóképpen viszed tovább.
A Magyar Olimpiai Bizottság az ötkarikás játékokra fókuszál; kiemelt figyelemmel kíséri a felkészülést, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet az olimpiai hagyományőrzésre, legendáink megbecsülésére, értékeink megóvására. A Honvéd igen gazdag múltra tekint vissza, versenyzői már ott voltak 1952-ben a helsinki játékokon, ma pedig már mintegy 100 olimpiai érmest, 151 olimpiai és 655 világbajnoki érmet számlál.
A 2020-as olimpia előtt alig több mint 200 nappal örömmel nyugtázzuk, hogy több sportágban van már honvédos kvótás, vagy olimpiai szintet teljesítő sportoló, aki Tokióban magyar címeres mezben képviselheti hazánkat.
Köszönöm az egyesület vezetése mellett a versenyzők, az edzők, a sportszakemberek és támogatók munkáját.
Sajnálom, hogy a születésnapi ünnepségeteken nem tudok személyesen is ott lenni, de az időpont egybeesik az Ifjúsági Téli Olimpia idejével, ami megköveteli a személyes jelenlétemet. Gratulálok az eddigi eredményekhez, a Honvéd kimagasló szakmai munkájához, sikeres utánpótlás-neveléséhez, aminek folytatásához további jó egészséget, kitartást kívánok!”
(MOB, fotó: Facebook/BHSE)
Keresés