A MOB-os Kis Zsanett volt a leggyorsabb nő a Tudás útján
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a Semmelweis Egyetemmel közösen rendezte meg vasárnap Budapesten a 2014-es Atlétikai-Félmaraton Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot, a XIV. Tudás útja utcai futóversenyt. Az eseményt a félmaraton mellett 6 kilométeren, "akadémiai" távon is meghirdették. A félmaratont a MOB munkatársa nyerte.
A versenyen mintegy ezren álltak rajthoz. A rövid táv a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületétől indult, a befutó vonalát a magyar Tudományos Akadémiánál húzták meg a szervezők. A félmaratoni táv útvonala több budapesti felsőoktatási intézményt érintett.
A félmaraton távon két másik verseny alkalmával is győztest hirdettek a rendezvényen: a Hivatalos Félmaratoni Budapest-Bajnokságon és a Nyílt Egyetemi-Főiskolai Európa-Kupán.
A 2014-es Tudás útja verseny 21,1 km-es, félmaratoni távját a nők közül a MOB Diák- és Főiskolai-Egyetemi sportért felelős szakmai tagozatának koordinátora, Kis Zsanett nyerte, a férfiaknál Farkas Dáriusz ért elsőként a célba.
"A Tudás útja futóverseny azért is fontos, mert Budapesten három jelentős félmaratonon lehet rajthoz állni, ezek közül ez az esztendő záró versenye. Általában még ideális az időjárás november elején, így volt ez most is. Tendencia, hogy egyre többen vesznek részt ezen az eseményen, ezúttal új rekord dőlt meg a létszám tekintetében. Tavaly hétszáz, idén ezer körüli volt az indulók száma, jelentős részük egyetemen vagy főiskolán tanul. A MEFS nagyon dolgozik azon, hogy a viadal egyre népszerűbb és színvonalasabb legyen, ez az igyekezet a szervezésen is nagy mértékben megmutatkozott" - nyilatkozta a mob.hu-nak a versenyt negyedik alkalommal teljesítő Kis Zsanett.
A MOB munkatársa azt is elmondta, a versenypályán találkozott több olimpikonnal, az öttusázó Kasza Róberttel és Gyenesei Leilával is.
A futóversenyen elindult dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár, dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója és dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora is.
A rajtolókatz köszöntötte dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke és dr. Mészáros György, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának főigazgatója is.
(MOB/VF, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés