A MOB sportigazgatója is köszöntötte a visszavonuló olimpikon Pattantyús Ádámot
A budapesti World Tour-verseny pénteki játéknapján ünnepélyes keretek között köszöntötték az aktív játéktól búcsúzó Pattantyús Ádámot. A kétszeres olimpikon asztaliteniszezőre azonban remélhetőleg profi pályafutása befejezése után is számíthat a magyar asztalitenisz.
A péntek délutáni programban a vegyes párosok elődöntője után került sor a kétszeres olimpikon köszöntésére. Az ünnepeltnek a felnőtt- és az utánpótlás-válogatott tagjai és edzői álltak sorfalat a bevonulásakor, közben egy róla készült videó-összeállítást láthattak a nézők az óriáskivetítőn.
A 40 éves sportember méltatásakor elhangzott, hogy ő az egyetlen magyar férfi asztaliteniszező, aki két olimpiára is kijutott (2012, London és 2016, Rio de Janeiro).
Legjobb eredményei ifjúsági Európa-bajnoki bronzérem csapatban, ifjúsági Európa Top 12-résztvétel, világbajnoki 8. helyezés és Európa-bajnoki 6. helyezés csapatban, országos bajnok és Top 12-győzelem.
Az 2012-es londoni olimpiai kvóta kivívása kisebb hőstettnek számított, hiszen sokadik próbálkozásra sikerült neki megszereznie az olimpiai indulás jogát az utolsó selejtezőtornán.
A ceremónia részeként Aranyosi Péter és Somosi Miklós díszütőt (amely óra is egyben) adott át az ünnepeltnek, míg a Magyar Olimpiai Bizottság részéről Fábián László sportigazgató köszöntötte és egy díszes bekeretezett válogatott mezt adott át neki, amelyen a londoni és a riói olimpia logója látható.
Nátrán Roland, a hazai szövetség, a MOATSZ elnöke egy emlékplakettet nyújtott át a sportágtól ideiglenesen búcsúzó játékosnak.
"Közel 30 csodálatos évet zárok most le. A sportág sok örömöt hozott az életemben. Nagyon sokat köszönhetek a támogató családnak, a kíváló edzőknek, a kitartó feleségnek és a profin támogató szövetségnek. Nélkülük nem érhettem volna el a sportágban a sikereimet - mondta meghatódottan az ünnepelt.
- A profi pingpongot biztos befejeztem, bár voltak próbálkozások, válogatott edzők hívtak például edzőpartnernek. Az elmúlt két olimpiai ciklusban azonban kipingpongoztam magam, ezért most tartok egy kis szünetet, hogy aztán újra felcsillanjon a pingpong iránti vágyam. Ha lesznek felkérések, nagyon szívesen jövök és segítek, akár az utánpótlásnak, akár a felnőtt válogatottnak" – tette hozzá Pattantyús Ádám.
Pattantyús Ádám a londoni olimpián az első, a 2016. évi olimpián a második fordulóban kényszerült búcsúra. Ő az egyetlen magyar férfi asztaliteniszező, aki két olimpián is képviselhette Magyarország színeit.
A sportág - amely 1988 óta szerepel folyamatosan az olimpiák műsorán - legeredményesebb magyar férfi játékosa Klampár Tibor, aki 35 évesen, 1988-ban, Szöulban a negyedik helyen végzett a férfi egyes versenyen. Az olimpián a világbajnokságoktól eltérően az elődöntők vesztesei megmérkőznek a bronzéremért.
(MOB-MOATSZ, fotó: moatsz.hu)
Keresés