A NEMZET SPORTOLÓI: DR. HAMMERL LÁSZLÓ

Hammerl László:  Színházi statisztálásból vettem az első légfegyveremet 

Ha valaki, hát dr. Hammerl László biztosan nevezhető a meglepetések emberéneki, hiszen ő úgy került ki az 1964-es, tokiói olimpiára, hogy előzőleg egyetlen, valamirevaló felnőtt nemzetközi versenyen sem indult, nem tehette próbára magát. A teljességhez hozzá tartozik, hogy már 1959-ben, tizenhét évesen elindulhatott az ifjúságiak Európa-bajnokságán, ahol csapatban bronzérmet szerzett, majd 1961-ben ugyanezen az erőpróbán három negyedik helyet is begyűjtött.

 Az akkori orvostanhallgató ma így emlékezik nagy visszhangot kiváltó, teljesen váratlannak mondott olimpiai győzelmére.

 „Borult, enyhén szemerkélő eső és szélcsend volt. Mivel akkor még nem működött az indulók számát meghatározó kvótarendszer, így elég sokan – hetvenhatan – foglalhattuk el helyünket a lőállásokban. A szabályok sem egyeztek a ma érvényben lévőkkel. Tizenöt próbalövés állt rendelkezésünkre és a két és fél óra versenyidőt úgy osztottuk be, ahogy akartuk. Azt is meg lehetett tenni, hogy a próbalövésekre akár egy órát is elhasználhattunk. A lényeg az volt, hogy a fekvő pozícióból leadott 60 lövésnek az adott két és fél órán belül meg kellett érkeznie az akkor használatos, hagyományos lőlapra. Jómagam 13 próbát ellőttem kezdésre, mert az ember az első értékelt lövéseket nagyon nehezen adja le. Sikerült leeresztenem a függönyt és kizárni a külvilág eseményeit. Elég jól kezdtem, csak a 22. lövés volt az első, amely nem lett tízes. Harminc és negyven lövés között megint bejött egy kilences és ugyanez megismétlődött negyven és ötven között is. Az utolsó tíz próbálkozásnak tehát mínusz háromról kezdtem neki. Ötvenötnél már abban reménykedtem, hogy bekerülök az első hatba, ötvennyolcnál pedig már a dobogót is elérhetőnek éreztem. Végül hiba nélkül állhattam fel az utolsó tíz lövést követően. Kisgyörgy Lajos, akkori szövetségi kapitány beszólt, hogy „Aranyoskám” gyere, de akkor még mindig nem lehettem biztos a végső győzelemben, ugyanis az amerikai Lones Wiggerrel kerültem holtversenybe. Előbb a több belső tízest válogatták; mindkettőnknek 15 ilyen volt, az utolsó tíz lövésből viszont én hibátlanul jöttem ki, ő pedig egyet rontott, s ezt döntött a javamra.”

 - Az egészben az a legérdekesebb, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt az olimpiai részvétele…

 „Igen, mert az 1963-ben összetettben elért, 1163 körös, nem hivatalos világcsúcsomat követően hullámvölgybe kerültem és ezért vált bizonytalanná a kiküldetésem. Kisgyörgy Lajos végig bízott bennem, „fantáziaembereként” emlegetett. A végső döntést azután Kutas István hozta meg.”

 - Lassan mindent elárult önmagáról, miközben a sportággal való kapcsolatának kezdetéről még szó sem esett.

 „1954-ig kell visszalapoznom. A Marczibányi téri lőtértől alig száz méternyire laktam, így a hely közelsége is kötelezett – mondhatnám. Ráadásul a lőtérrel szemben, az Aranka és a Ribáry utca sarkán mindmáig meglévő kis zöldterületen, egy bokor alatt találtam újságpapírba csomagolva azt a sokat emlegetett légpuskát, amely azután minden későbbi történésnek az oka és mozgatója lett. Édesapám mérnök ember lévén, azonnal törni kezdte a fejét: miként lehetne a teljesen elrozsdásodott puskát felújítani. Előbb napokig áztatta petróleumban, s miután szívós munkával életet lehelt belé, bár a rugója gyengélkedett, a légpuska végül is működőképes lett. Az első időkben csak a házunk udvarán lövöldöztem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy nekem bizony előbb-utóbb lesz egy vadonatúj légpuskám. Tervem megvalósításában a szerencse is közrejátszott. Egy alkalommal jöttek az Ifjúsági Színházból a Marczibányi téri iskolába statisztákat keresni a „Légy jó mindhalálig” színpadi változatához. Testre szabott feladatot kaptunk az első felvonás első képében, ahol az iskolai szünetben kellett fel, s alá rohangálnunk. Azt is elárulhatom, akkoriban komoly összegnek számított a tizenöt forintos gázsi, amit ráadásul minden hétvégén, korrektül kifizettek. Sokáig ment a darab, amellyel én legalább ezerötszáz forintot kerestem. Meg is vásároltam életem első légpuskáját a Margit körúti sportboltban, egészen pontosan 306 forintért.”         

     - Bár korábban számos sportágban is otthonosnak számított, ezzel el is dőlt a sorsa.     

 „Az előző években úsztam, vízilabdáztam, belekóstoltam a háromtusába is, a Ganz-Villany sakkcsapatában is számoltak velem, de végül a lövészet lett a befutó. Édesapám baráti körében hamar híre 

ment, hogy a Hammerl Laci egészen jól lő a puskával. Az akkori Klement Gottwald Villamossági Művekben (a Ganz-Villanyban) rendszeresen megtartották az alapszervi lövészversenyeket. Az egyik alkalommal valaki megbetegedett, ekkor szóltak a szervezők, hogy jöjjek.  Emlékszem, huszonkettes levente puskával kellett öt próba után tíz lövést elereszteni. Az elért 92 kör megtette a hatást, a szakosztály edzője, Pintér Laci bácsi mindjárt meg is hívott az edzésekre, ahol azután kaptam fegyvert és térdig érő kabátot is. Nemsokára bevetettek a Béke-kupa sorozatban: Egerben, Salgótarjánban és Győrben is kipróbáltak. Salgótarjánban még abban az évben – 1954-ben – teljesítettem a felnőtt I. osztályú szintet a háromszor tízlövéses versenyszámban. Az MHSZ lapjában, a Lobogóban meg is jelent a képem, természetesen akkor is a „méretes” kabát volt rajtam...”        

 - A kezdeti lendület nem hagyott alább…

 „1959-ben már a nemzetközi porondon is bemutatkozhattam: a milánói junior EB-n a fekvő csapat tagjaként harmadik lettem. Akkoriban óriási élményt jelentett a farmotoros Ikarusz busszal utazni. Az eredményeim láttán Faragó István, az akkori szövetségi kapitány be is akart hívni a római olimpiára készülő keretbe, de az érettségi miatt köszönettel lemondtam. 1962-ben azután ismét hívtak a válogatottak közé, miközben második próbálkozásra felvettek az orvosi egyetemre. 1963-ban a világcsúcsnál hat körrel jobb eredményt értem el összetettben, de az 1163 kör nem volt hitelesíthető. Nagy izgalmak után végül csak kikerültem Tokióba – a többi már ismert.”

 - Az olimpiai sikere után itthon tett egy igen érdekes nyilatkozatot.

 „Amelynek lényege az volt, hogy a győzelmet nehezebb kiheverni, mint a vereséget. Tokió után rengeteg, ismeretlen ember került a közelembe, akik valamennyien a legjobb barátaimnak mondták magukat. Sok irigyem is támadt - tényleg nem volt könnyű dolgom. Sok élménybeszámolót tartottam; összesen százöt ilyen alkalmat számoltam össze. Egyszer például Békés megyében egy színpadra kellett felülnöm, s csak a függöny felgördülése után tudtam meg, hogy hallgatóságom kivétel nélkül öt-hatéves gyerekekből áll, s az ő nyelvükön kellett megpróbálni érdekessé tenni a mondókámat. A sokkal kellemesebb másik végletet egy pécsi beszámoló jelentette, ahol orvostanhallgatókkal találkoztam.”

 - A tokiói aranyat Mexikóvárosban egy ezüstérem követte. Ezt hogyan fogadta?

 „Egyáltalán nem voltam csalódott azért, mert ugyancsak holtverseny után nem nekem kedveztek a szabályok. A tokiói 597 körrel szemben ott 598-at értem el, tehát előbbre sikerült lépnem és ez volt számomra a legfontosabb. Annál is jobban örültem, amikor 1969-ben - halasztásokat követően – sikerült befejeznem az orvosi egyetemet. Hét évet „lenyomtam” a Corvin Ottó Kórházban a fül-, orr- és gégeosztályon, ám a szakvizsga előtt életre szóló döntés elé kerültem.”

 - Milyen lehetőségek közül kellett választania?          

 „Három út nyílt előttem.  Felkészülhettem volna a moszkvai olimpiára, a szakvizsga egyidejű elhalasztása mellett. Amennyiben a szakvizsgára történő döntés mellett döntök, az egyben az orvosi hivatás melletti végleges elkötelezettséget is jelentette volna. Egyidejűleg megkaptam a felkérést a szövetségi kapitányi teendők ellátására is. Bár soha nem felejtem el, hogy elsősorban orvos vagyok, de örök szerelmem, a sportlövészet csábításának nem tudtam ellent mondani.”

 - Az évek során kétszer is kapitány lehetett.

 „Az első lendület 1996-ig tartott. Akkor a szerényebben sikerült atlantai olimpiát követően önként álltam fel. Kis pályamódosítással elmentem Új-.Zélandra, hogy az ott gyerekcipőben járt sportágat segítsem megerősödni. Két és fél év leteltével már a visszatérést fontolgattam, amikor megkeresett a szövetség azzal, hogy legyek ismét kapitány. Elfogadtam a felkérést és azóta sem bántam meg egyetlen pillanatra sem azt.  Első „hullámban” 1996 végéig láttam el ezt a munkakört, amely egyértelműen teljes embert kíván. Ekkor két és fél évig Új-Zélandra költöztem, ahol az ottani szövetség lövészakadémiáján szaktanácsadó voltam. Már mindenképpen haza akartam jönni, amikor kapóra jött itthonról az ismételt felkérés a kapitányi poszt ellátására. Ez az újabb ciklus 2004-ig tartott és nagyon rosszul esett, hogy az új választásokon nem hosszabbítottak velem szerződést. Szerencsére sikerrel pályáztam a Nemzeti Sportszövetségnél egy sport tanácsosi állásra, amit 2010 végéig láttam el. A legutóbbi változás 2011-ben történt; akkortól ismét számít rám a sportág szövetsége, mégpedig technikai igazgatóként.”

 - A sportlövészet is bekerült a tizenhat, kiemelt sportág közé. Mit jelent ez a kiemelés az Ön szíve csücskének?

 „Alapvetően más anyagi körülmények közé kerültünk, ez tény. Az előrelépésnek egy konkrét, látható jele is lesz: oly sok éves halogatás után végre megépül a Nemzeti Lőtér a Fehér úton, ahol új, 50 méteres, 30 állásos, nyitott puskás lőtér épül. Megmarad a jelenlegi 25 méteres is, ráadásul tíz lőállásos, fedett csarnok is készül, amelyet 10-ről 50 méterig használhatnak majd a versenyzők.”

 - A minőségi munkához elengedhetetlenek a jól felkészült edzők. E téren mi a helyzet?

 „Mivel a sportkörök meglehetős szerény anyagiakkal rendelkeznek, ezért kevés edzőt tudnak alkalmazni. A létszám emeléséhez viszont elengedhetetlen a kellő szakmai megalapozottság. Az utóbbi években divatban volt OKJ-s képzések ezt az igényt nem tudták kielégíteni, ezért is nagyon várom a Testnevelési Egyetem szerepének az edzőképzés terén megígért felértékelődését.”

 - Kár lenne tagadni, minden sportágat elsősorban az olimpiai szereplésén, ottani eredményességén keresztül értékelnek.

 „Szerencsére sikerült megfordítanunk egy elég markáns, negatív tendenciát, hiszen a korábbi játékok népes sportlövő küldöttségeivel szemben Pekingben öt, Londonban pedig csak három versenyzőnk képviselhette a sportágunkat. Rio de Janeiroban viszont nyolc válogatottunknak a szoríthatunk majd. Nevek említése nélkül kijelenthetem: közülük hárman-négyen valamilyen érem megszerzésére is esélyesek.” 

 (Jocha Károly)

Dr. Hammerl László

Született: 1942. 02. 15., Budapest