A NEMZET SPORTOLÓI: DR. KÁRPÁTI GYÖRGY

Dr. Kárpáti György Jó kapusaink vannak, de a riválisoké még jobbak!

Kárpáti György ugyan már a 81. évét is betöltötte, de akik ismerik, leginkább csak Gyurikaként emlegetik. Így van ez már több mint hatvan esztendeje, hiszen a későbbi háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó már 1950-ben eljegyezte magát a számára később oly sok sikert hozott sportágával, a vízilabdázással. Dr. Kárpáti György egyáltalán nem véletlenül lett a Nemzet Sportolója, ezt a tényt az egyébként mindig humoros kedvében lévő sportember sem igyekszik elviccelni.

 A napvilágot 1935-ben, a Józsefvárosban látta meg főhősünk, akit azután tízéves korában vitt el édesapja először a Ferencváros úszóedzésére. Gyurika számos, más sportágba is belekóstolt, így többek között a labdarúgás is érdekelte, de végül megmaradt a vizek világánál. Tehetséges sprinternek indult, a sportágban már 15-16 éves korában a leggyorsabbak közé számított. Száz gyorson 57 másodperc körül „repesztett” és ennek az akkoriban az átlagot jóval meghaladó gyorsaságának jelentős része volt abban, hogy már 15 évesen bekerült a Ferencváros felnőtt csapatába. Egy évvel később, 1951-ben a tehetségekre mindig hamar felfigyelő akkori kapitány, Rajki Béla már a válogatott keretben is számításba vette. Újabb egy esztendő elteltével pedig a Helsinkiben olimpiai bajnokságot nyert magyar pólóválogatott tagjaként a dobogó legmagasabb fokán állhatott az eredményhirdetéskor. Ő maga így emlékezett azokra a régi, szép időkre.    

 „Tízéves voltam, amikor a második világháború befejeztét követően ismét elkezdődött az uszodai élet. Jómagam is beszálltam a Fradi úszószakosztályába, ahol azután ott is ragadtam. Bár még az 1961-es és 1963-as Universiadékon, Szófiában, majd a brazíliai Porto Alegrében is tagja voltam a magyar főiskolás küldöttségnek, mint a 4x100 méteres gyorsúszó váltó eredményes tagja - harmadik, illetve második helyeket hoztunk -, azért az igazi a póló volt. Erre én is rájöttem, s bár az is hamar kiderült, hogy zseniális vagyok ebben a játékban, de a tehetség önmagában még nekem sem volt elég. Ezért hát hozzátettem egy csipetnyi szorgalmat is, ami a tornához és a medicinlabdázáshoz kellett. Az is bebizonyosodott, hogy néha szenvedni is kell, s az is nagydolog, ha az ember eddig egyáltalán eljut. Nekem sikerült, Helsinkiben szemtelenül fiatalon ott lehettem a világ legjobbjai között.”                   

 Persze ehhez az átlagot meghaladó úszástudás mellett a szükséges gyors észjárás, a helyzetfelismerés is megvolt nála. E tények ismeretében cseppet sem meglepő, hogy Kárpáti Helsinkit követően is stabil tagja maradt a magyar vízilabda válogatottnak. Európa-bajnoki és főiskolai világbajnoki sikerekkel „fűszerezett” pályafutásának kiemelkedő állomása volt az 1956-os, Melbourne-ben megrendezett nyári olimpia.

„Ausztráliában a torna utolsó játéknapján egészen speciális ütközetet vívtunk a „nagy szomszéd”, a Szovjetunió csapatával. A lelátókon nyolcezer, magyar érzelmű néző drukkolt nekünk, a svéd bíró pedig úgy csalt a javunkra, ahogy kellett. Még azt is megtette, hogy a vége előtt harminc másodperccel egyszerűen lefújta a meccset. Akkoriban egyébként is jól mentek a dolgaim, hiszen korábban már sikerrel vettem egy igen nagy akadályt: letettem az érettségit. Igaz, ebben egy kicsit benne volt a matektanárom is, aki „bedolgozott” a tételembe, én pedig annak rendje, s módja szerint továbbadtam azt a zsűrinek elbírálásra. Elfogadták. Ettől a sikertől azután úgy belelkesedtem, hogy elhatároztam: itt már nem állok meg, inkább feljebb lépek. Megcéloztam a jogi egyetemet.”

 Gyurika nem csak megcélozta, hanem oda is ért és beiratkozott. Ezzel a lépéssel újabb, izgalmakban bővelkedő fejezete kezdődött életének.         

 „Zajlott az élet, minden forrásban volt körülöttem, ez nem is vitás” -  folytatta. „Először kicsit féltem, de azután hamar rájöttem: nem is olyan izgalmas dolog ez az egyetemre járás, a tanulgatás. Teltek-múltak a szemeszterek, vizsgázgattam, vizsgázgattam, s egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy a végére értem. A legvégén pedig kihirdették: ezután már doktor Kárpáti György vagyok. Sokan csóválták is a fejüket, mások meg csak hitetlenkedtek, mert nehezen fért a fejükbe, hogy én pedig ezután már doktor vagyok. A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tanárok alapvetően szerettek, többen pedig egyenesen a haverjaim lettek. Így azután előbb-utóbb mindig átengedtek valahogyan. Mentségemre legyen mondva, a doktori titulust ugyan használtam, de praktizálni egyetlen percig sem praktizáltam!”         

  Dr. Kárpáti György közben saját megfogalmazása szerint „nősülgetett”, s mindegyik feleségét nagyon szerette. Legjobban a mostanit, a harmadikat. Közben született egy leánya és egy fia, tőlük három unokája van.           

 „Egyenesen imádom őket, s egyébként is: én mindenkivel jól kijövök. Így volt ez a pólóban is, ezért is tudtam olyan sokáig játékban maradni. Négy olimpiára jutottam ki, ebből háromszor nyertünk, csak Rómában nem jöttek össze a dolgok, ott be kellett érnünk a számunkra szokatlan bronzéremmel. Az évek múlásával a szélső posztról átkeveredtem az irányítóba, ahol Markovits Kálmán volt minden idők legjobbja. Tőle rengeteget tanultam, átvettem és hasznosítottam is. Még annyit szeretnék elmondani a játékos pályafutásommal kapcsolatosan, hogy 1964-ben, Tokióban is jól ment a csapatnak, de nekem ekkor már a testsúlyommal is külön meccset kellett vívnom, mivel ekkoriban már számos, nélkülözhető kilót cipeltem magamon feleslegesen. Ezzel együtt is hasznosan játszottam, s a döntő gólban is komoly részem volt.”

 Itt egy mély levegővételnyi időre elakadt a beszélgetés, hiszen eddig mindenki úgy tudta, azt a bizonyos ötödik gólt Dömötör Zoltán szerezte. Még pontosabban ejtette.

 „Szóval az úgy történt – folytatta Gyurika-, hogy a lényeget bizony a Szepesi Gyuri bácsi is elfelejtette leközvetíteni. Az történt ugyanis, hogy engem két embernek kellett fognia, s ezért tudta belőni a Dömötör Zoli azt a bizonyos „Dömötör, lőjjjjj” gólt. Tehát ne felejtsük el, ez a gól alapvetően nekem volt köszönhető…”              

 Bár a nemzeti együttesben 162-szer szerepelt Kárpáti „Gyurika” 1969-ben felhagyott az aktív sporttal, de nélküle azóta is elképzelhetetlen a magyar vízilabda. Ott van mindenhol, s persze vele együtt a jó hangulat is.

 „Többszörösen körbejártam azóta is a világot. Az első periódusnak az 1969 és 1980 közötti időszakot számítom, amikor örök barátommal, Gyarmati Dezsővel együtt dolgozhattam a válogatott mellett. Egészen pontosan és hivatalosan én voltam a másodedző. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a Dezső dolgozott, én pedig a humorról gondoskodtam. 1973 és 1976 között szárnyaltunk, ekkor épült be a csapatba Csapó Gábor és Faragó Tamás is - többek között. A második négy év már nem ennyire egyértelműen sikeredett, hiszen 1980-ban, Moszkvában be kellett érnünk egy újabb bronzéremmel. Na, akkor függetlenítettem magamat és néhány évre Ausztráliába tettem át működésem színterét: Sydneyben és Melbourne-ben edzősködtem. És persze néhány lóversenyt is végigizgultam. Van egy japán mondás, amely szerint nem is férfi az, akinek nincsenek szenvedélyei. Hát ez is csak azt igazolja, hogy én igazi férfi vagyok. Imádtam a lóversenyeket és ráadásul a kártya sem áll nagyon messze tőlem. Persze a legnagyobb szenvedélyem az mégis csak a vízilabda.”

 Kárpáti György olyan ember, aki még nyolcvan után sem unatkozik, mindig tele van tennivalóval.

 „Tényleg sok dolgom van, de rengeteg holtidővel intézem az ügyeimet. Számolhatatlanul telefonálnak nekem ugyanis a legkülönfélébb ügyekkel kapcsolatosan, ráadásul sokakra már nem is emlékszem, annyi embert ismerhettem meg az elmúlt évtizedekben. Na, ha ezekből kikeveredek, akkor végzem a dolgomat. De a legjobban akkor érzem magamat, amikor a családom körében lehetek. A feleségem, a két gyermekem és a három unokám jelentik az igazi kikapcsolódást.”

 És – gondolhatja bárki – egy-egy jó úszás is?

 „Úszni valóban szeretek, az orvosom szerint egyébként minden nap úsznom kellene. Ám ameddig levetkőzöm, és közben a felöltözésre gondolok, hát kiver a veríték. Egyébként is van egy-két nyavalyám, egy kis cukorbetegség, egy kis érszűkület, de azért csak megvagyok.”

 A riói olimpia előtt néhány héttel csak szóba került a vízilabda, az ottani esélyek.

 „London előtt kimondottan pesszimista voltam, mivel láttam, hogy az a csapat már kicsit öreg volt, de Kemény Dénesnek nem volt ideje ahhoz, hogy azt a legénységet idejében megfiatalítsa. Benedek Tibornak ezzel kellett kezdenie és a 2013-as bemutatkozás a lehető legjobban kezdődött, hiszen világbajnok lett a csapat. Most is jó esélyeink vannak a magas helyezésre. Mondjuk az első négy közé jutást el is várom a fiúktól. Igazán azonban csak egy újabb olimpiai elsőségnek tudnék örülni.

 A szókimondó Gyurika azt sem hallgatta el, min bukhat meg az az újabb ötkarikás siker?

 „Régi mániám a kapuskérdés. Szerintem ugyanis egy igazán jó csapat egy igazán jó kapussal kezdődik. Az is igaz, hogy nekünk is jó kapusaink vannak, de szerintem több, komoly riválisnak is még egy fokkal jobbak a hálóőrei. Úgy gondolom, ha valamin, hát ezen a különbségen úszhat el az aranyérem. Bár ne lenne igazam!”  

(Jocha Károly)

Dr. Kárpáti György

  Született: Budapest, 1935. 06. 23.

  Klubja: Ferencvárosi TC

  Legjobb eredményei:

       háromszoros olimpiai bajnok (1952, 1956, 1964)

                            olimpiai bronzérmes (1960)

     háromszoros Európa-bajnok (1954, 1958, 1962)

     Universiade: bajnok (1963)

                          ezüstérmes (1957)

                          bronzérmes (1961)

Úszásban

   Universiadén, 4x100 méteres gyorsúszó váltóban

                         ezüstérmes (1963)

                         bronzérmes (1961)            

Díjai, elismerései

• A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1962)^[1]
• Úszó Hírességek Csarnokának a tagja (1982)
• Halhatatlanok Klubja tag (1994)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
• MOB Olimpiai aranygyűrű (1995)
• Szent György Lovagrend tagja (1996)
• A Köztársasági Elnök Aranyérme (1996)
• Az évszázad magyar vízilabda-válogatottjának a tagja (2000)
• MOB-érdemérem (2004)
• Magyar Örökség díj (2004)
• NOB elnöki különdíj (2005)
• Budapest díszpolgára (2010)
• A Nemzet Sportolója (2013)