A NEMZET SPORTOLÓI: GYARMATI DEZSŐ

Gyarmati Dezső

„Három olimpiai bajnokságot nyertem, de egyiknek sem tudtam igazán örülni!”

Egyszer régen olvastam a ma már csak emlékeinkben élő Képes Sport egyik lapszámában egy írást a sokoldalú Peterdi Páltól, amelynek első mondata így szólt: „Hatalmas, széles vállú fiú ez a Dezső!” Ez a mondat valamiért mélyen elraktározódott bennem, s amikor vagy negyvenvalahány esztendeje először találkoztam a magyar vízilabdázás egyik legnagyobb egyéniségével, megnyugodva konstatáltam, hogy Peterdi állítása megfelelt a valóságnak.

Peterdi Pál neve még egyszer előtérbe került a későbbi évek során. Gyarmati Dezső ugyanis speciális módját választotta az interjú adásának. Amikor felkértem, nyilvánuljon meg a magyar olimpiai bajnokokról szóló könyvemben arra kért, készítsek el egy összeállítást abból a könyvből, amelyet azután nekem baráti ajánlással dedikált is.  Az egész életét átölelő, vastag példányt pedig nem más jegyezte, mint Peterdi Pál, mégpedig „Gyarmati sors” címmel.

Gyarmati első tizenöt éve idillikus környezetben, a Németvölgyi út 26-ban és környékén telt el. Létét három fő tényező határozta meg: szülei vallásossága, a mindenben tökéletes, rá nyomasztólag ható bátyja jelenléte és maga a környezete. Amint írja „Szülőfalum, a Németvölgyi út és környéke”. Természetesen az iskolai cserkészcsapatban is benne volt, miközben öt sportágban iskolaválogatott lett. Úszni magától értetődő módon megtanult, de mellette sokáig kacérkodott az ökölvívással, kézilabdázott, jégkorongozott és természetesen pólózott is. Az úszást meglehetősen hamar, már 1938-ban, tizenegy évesen elkezdte. Ez év nyarán figyelt fel rá és igazolta le a Császár uszodában, azaz a „Csasziban” Mészáros János a BBTE úszói közé.

Az élete végéig sem derült ki miért, de fél év múlva a „szakállas Mészáros” kirúgta, ezután két évig eltűnt az uszodák környékéről is. Elsősorban a kézilabda és az ökölvívás maradt neki ezekre az évekre. Szüleinek nem tetszett a bunyó, amiről azonban csak többszöri rábeszélés után mondott le. A kézilabdában viszont egyre sikeresebb lett, tizenöt éves korában már az NB I-ben játszott, a II. kerületi BLE levente csapatában. „Nem szerettem igazán a kézilabdát” vallotta be, s bizonyára ez is szerepet játszott abban, hogy visszatért az uszodába. A KISOK bajnokságon Mészáros Béla hívta a MAC-ba, végül a Gammában állapodtak meg. Varga Richárd után 1942-ben dr. Bozsi Mihály lett az edzője, akinél kevés volt az úszás, pólózni is kellett. Egy év múlva már a Gammában védett, a csapat pedig felkerült az I. osztályba. 1944-ben nem estek ki, a háború végére viszont feloszlottak.

„Közben a tanulmányaimmal koránt sem úgy haladtam, ahogyan kellett volna, pedig nem voltam buta, csak lusta. A sportbeli sikereim leginkább arra voltak jók, hogy azok révén sorban cserélgethettem a gimnáziumokat. A Mátyásból az Árpádba, majd onnan az Arany Jánosba mindig úgy sikerült továbblépnem, hogy megígértem: ha nem buktatnak meg, akkor elmegyek…Így csak eljutottam az érettségiig.”   

A vízilabdás folytatást a MAFC jelentette Gyarmati Dezső számára, miközben mind jobban érdekelték a nagyvilág eseményei. Édesapja elintézte, hogy 1946 őszén Angliába mehessen, egy adventista kollégiumba. Röviddel később a londoni Kingsbury Clubban vízilabdázott. „Ott lettem jó pólózó” állítja. 1947 nyarán onnan érkezett Párizsba, hogy a Főiskolai Világbajnokságot nyerő magyar csapatban szerepeljen. Még abban az évben jött a felnőtt Eb, Monte Carlo, a csőddel egyenlő ötödik hely. Utána az új kapitány, Németh János hívta haza: a MAFC, az MTK és az UTE közül az utóbbi igazolta le. Londonba azzal a titkolt tervvel utazott ki, hogy amint megnyeri a magyar válogatott a vízilabda tornát, ő azonnal továbbutazik Amerikába, ahol reményei szerint majd tárt karokkal várják.

Az 1948-as olimpia viszont csak fél sikert hozott: elúszott a remélt olimpiai aranyérem, ő maga pedig többszöri „utazhatnékja” ellenére sem vágott bele az amerikai kalandba. Igaz, először nem jött haza, hanem a pályaudvaron figyelte, amint társai beszállnak, majd elvonatoznak, ám három nappal később már jelentkezett Hegyi Gyulánál, az olimpiai küldöttség vezetőjénél. Mindenféle ígéretet megkapott, ami a későbbi nyugati utazásait illette volna, ám mire hazaért, ezeket már elfelejtették. Így itthon ragadt.

Az UTE és a Vasas uralták a hazai pólós bajnokságot. Érdemi fejleménye volt életének, hogy 1950-ben megházasodott, feleségül vette Székely Évát.              

A pólós válogatott keretbe csak Puskás Ferenc, Bozsik József és Czibor Zoltán együttes közbenjárására került vissza. Így végül ott lehetett az 1952-es ötkarikás játékokon, Helsinkiben, ahol először lett olimpiai aranyérmes. Amint írja „Három olimpiai bajnokságot nyertem, de egyiknek sem tudtam igazán örülni!” 1952-ben édesapja súlyos betegsége, 1956-ban „az októberi napok szépsége és a novemberi napok gyásza”, 1964-ben pedig a válása volt az üröm az örömben. 

Helsinkit követően egyébként boldog évek következtek számára. Hosszas fejtörés és keresgélés után ugyanis rájött, hogy művészettörténetből fog diplomázni. Be is iratkozott az egyetemre, majd 1954-ben megszületett leánya, Andrea. Az uszoda világa védettséget élvezett, utazgattak, miközben a vámosokkal folyamatosan csatázgattak. A mindennapi izgalmaik közül messze kiemelkedett 1956. október 23-a, a forradalom kitörése, amikor már csak napok választották el az olimpiai küldöttséget az indulástól. Pillanatok alatt a városban volt, beállt a felvonulók közé, majd egy vörös csillag eltávolításában „segédkezett”. Részt vett a Széna téri barikádok építésében is, amikor „utolérték” játékostársai. Felszólításukra visszatért az edzőtáborba, s onnan kezdve csak a közelgő olimpiára koncentrált.


A XVI. nyári olimpiára készülő vízilabda keret tagjai: Hevesi István, Zádor Ervin, Gyarmati Dezső, Markovits Kálmán, Bolvári Antal, Mayer Mihály, Boros Ottó (álló sor, b-j), Martin Miklós, Kanizsa Tivadar, Jenei László, Kárpáti György (guggoló sor, b-j). 

Végül Prágán keresztül jutottak ki Melbourne-be, ahol megérkezésükkor egy Kossuth címeres zászlóra gyászfátylat kötött, s úgy vonult az olimpiai faluig. „Tartoztam ezzel a barátaimnak…ez volt a legfontosabb felvétel, amely valaha készült rólam” vallotta 1997-ben. A fotó egyébként bejárta a világsajtót ugyanúgy, mint az a kép, amely a magyar-szovjet (4:0) meccsen a vérben úszó Zádor Ervinről készült. A második olimpiai győzelmet hozott tornán mutatott játékáról ezt mondta: „Melbourne-ben az abszolút csúcson voltam.” Ott egyébként sokan odakint maradtak, ő viszont hazajött. Röviddel később mégis mennie kellett családjával, miután egy margitszigeti edzést követően négy marcona alak eltérítette és egy Római-parti házban alaposan helybenhagyták. Útlevéllel Bécsbe utaztak, majd egy feljelentés kivizsgálását követően Amerikába, majd onnan vissza, Európába vezetett az útjuk. A Canottieri Napolihoz aláírt szerződésből nem lett semmi, mivel játékjogát közben elvesztette, csak edzőként viszont nem kellett. A lehetetlenné vált helyzetben villámgyors váltásra kényszerült, így Bécsen keresztül hazatértek. Első fokon a hazai játéktól 1959. december 31-ig, a nemzetközi meccsektől pedig örökre eltiltották. Átmenetileg a Csepel Művek II-es kapujánál, egy kocsmában csaposként dolgozott…      

Itthon 1960-ban, a Ferencvárosban folytatta. Jól játszott, Lemhényi „Butykó” Dezső kapitány visszavette a válogatott keretbe. A római bronzérmet követően a Fradiban négy, csodálatos esztendőt töltött el, háromszor nyertek bajnokságot. Már 37 éves volt, amikor készülhetett Tokióba, ahol az izgalmak csúcsát ismét a magyar-szovjet meccs jelentette. Öt-kettőre kellett nyerni úgy, hogy két negyedet követően még az ellenfél vezetett 2:1-re. Végül Dömötör Zoltán legendás góljával beállította a győzelemhez szükséges, 5:2-es végeredményt, aminek megtartásához Ambrus Miklós utolsó, hatalmas bravúrja is kellett.   

Gyarmati közben már 1963-ban elkezdett edzősködni, méghozzá a Központi Sportiskolában, ahonnan évtizedeken át későbbi nagy bajnokok sora került ki. 1964-ben elvált, majd feleségül vette Bara Margitot. Ez évben a válogatottól, 1966-ban pedig az FTC-től köszönt el, hogy edzőként ugyanott folytassa. 1968-ban megszületett második leánya, Eszter. 1969-ben egy évet Kolumbiában töltött, hazatérve a Vasasban, majd Rajki Béla mellett a válogatottnál dolgozott. 1972-ben, Münchenben csak második lett a csapat. Rajki előzőleg folyamatosan azt nyilatkozta: a második hely már kudarc. Miután ez bekövetkezett, le is mondott, s helyét Gyarmati vette árt. Ezzel elkezdődött élete újabb, sikeres periódusa.                 

Gyarmati bevallotta, már 1964-ben vágyakozott erre a posztra, 1972-ben viszont nem számított rá, de nagyon örült a kinevezésének. Mindjárt 1973-ban húzott egy merészen szerencséset és három jelölt közül a szegedi Csapó Gábor mellett döntött, aki a világbajnokságon három gólt lőtt a szovjetek elleni 5:4-es összecsapáson. A vb-győzelmet 1974-ben Eb-siker követte, majd egy ezüst az 1975-ös, kolumbiai Vb-n, hogy azután 1976-ban, Montrealban ismét olimpiai aranyérem szülessen. Ekkor három góljával Faragó Tamás volt a nyerőember.  Montreal után 1977-ben még összejött az Eb-győzelem, de 1978-ban, a vb-n nem sikerült nyerni. 1979-ben ismét első hely következett a Világ Kupán, de ezután már feszültségek jelentkeztek a csapaton belül. „Moszkva előtt én sem voltam csúcsformában…sugárzott belőlem a bizonytalanság” - vallotta a könyvben. Ezt az olimpiát a harmadik helyen zárták.            

A következő állomás a BVSC, újabb edzői sikerekkel. Két bajnokság, két kupagyőzelem, két lehetőség a BEK-döntőben. 1987-ben megint felkérték a válogatott kapitányának, aminek nem volt ereje ellenállni. „Az öreg utcalány reflexe volt ez…képtelen voltam eldönteni, számítsak-e a légiósokra…sütött belőlem a bizonytalanság” - mondta utólag a kilencedik hellyel végződött vállalásáról, amit nehéz volt elviselnie. A Vasasnál majd Bolognában lett edző, onnan Csurka István hívására jött haza. Az MDF-nek tagja lett, jó kapcsolatba került Lezsák Sándorral, s ő is beszállt az MDF kampányába. 1990-ben országgyűlési képviselő, de az OTSH elnöke is lehetett volna. Végül Lemhényi javaslatára, az ő közreműködésével nyerték meg erre a posztra Gallov Rezsőt. A parlamenti ciklus négy évében nyolcszor szólalt fel, valahányszor sport ügyekben.

Gyarmati Dezső minden szinten elismert emberként élete utolsó időszakáig aktív volt. 1990-től az MDF színeiben országgyűlési képviselő lett, megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legmagasabb kitüntetését. 1992 és 1996 között a pólószövetség alelnöki tisztjét töltötte be, később annak társelnöke lett. 1994-2005-ig a minden idők legjobb magyar sportolóit tömörítő Halhatatlanok Klubja elnöke volt, közben a Ferencváros és az Újpest pólósainál is szaktanácsadói feladatokat látott el. 2004-ben a legelsők között választották a Nemzet Sportolói közé, akiknek képviseletében 2005-ben a MOB tagja lett. Még a 2013-as világbajnokság előtti utolsó, margitszigeti tornán is ott volt és tanácsaival segítette kései utódait.

Gyarmati Dezső 2013. augusztus 18-án távozott az élők sorából. Szeptember 4-án a Farkasréti temetőben hatalmas tömeg vett tőle végső búcsút. A megjelentek között ott volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

(Jocha Károly) 

Eredményei:

Olimpia:

1952, Helsinki arany
1956, Melbourne arany
1964, Tokió arany
1948, London ezüst
1960, Róma bronz

Európa-bajnok:

1954, Torino, 1962, Lipcse

Főiskolás világbajnok:

1947, Párizs, 1951, Berlin

Magyar bajnok 8x

Díjai, elismerései

A Magyar Népköztársaság kiváló sportolója (1951)
A Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955)
A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója (1962)
Mesteredző (1973)
Az Úszó Hírességek Csarnokának tagja (1976)
NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozata (1993)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
Az aranydiplomája (1997)
Az évszázad magyar vízilabda szövetségi kapitánya (2000)
Magyar Örökség díj (2002)
Bay Béla-díj (2002)
MOB érdemérem (2002)
A Nemzet Sportolója (2004)
Magyar fair play díj (életmű) (2008)
Budapest díszpolgára (2008)
Prima díj (2008)
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2010)[8]
II. kerület díszpolgára (2011)
Pesti Srác díj (2012)

(Fotók: MTI Archivum)