A NEMZET SPORTOLÓI: MONSPART SAROLTA
Monspart Sarolta az első magyar világbajnok tájfutó, a magyar amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja.
34-szeres tájfutó magyar bajnok, de kipróbálta magát sífutásban is, melyben hatszor lett országos bajnok. Az 1970-es tájfutó világbajnokságon ezüstérmet szerzett váltóban, 1972-ben azonban már első magyarként övé lett az egyéni világbajnoki cím. 1976-ban világbajnoki bronzérmet nyert a magyar tájfutó váltóval, és még ugyanebben az évben első nem skandinávként megnyerte a Svédországban rendezett ötnapos tájfutó versenyt, az O-Ringent.
Maratonfutásban is kiváló eredményeket ért el. 1972-ben hazai sporttörténelmet írt, amikor elindult a csepeli maratonon, nők ugyanis addig nem indulhattak a klasszikus számban. A versenyt nemcsak lefutotta, hanem három órán belüli idejével Európa leggyorsabb női maratonfutója lett, 1976-ban elért 2:48:22 órás ideje 1982-ig magyar csúcs volt.
Monspart 1980 és 1990 között a magyar tájfutó válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, az 1990-es években a Nemzetközi Tájfutó Szövetség elnökségi tagjaként az elitprogramok - világbajnokságok, világversenyek - szervezéséért felelt. 2012-ben a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökévé választották. Dolgozott az Országos Egészségfejlesztési Intézetben, 2004 októberéig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke, 2009-2011 között a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnöke volt.
(MTI, Fotó: MTVA/ Zih Zsolt, archívum)
Monspart Sarolta
Született: 1944. november 17., Budapest
Klubjai: Budapesti Pedagógus (1960–1969), Budapesti Spartacus (1969–1978)
Legjobb eredményei:
világbajnok (1972, tájfutás, egyéni), vb-2. (1970, tájfutás, váltó), vb-3. (1976, tájfutás, váltó), 34x magyar bajnok
6x magyar bajnok sífutó
Elismerései
- Kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát
- Kiváló Sportoló
- Érdemes Sportoló
- Fair Play-díjas
- Mesteredző (1989)
- Köztársasági elnök érdemérem (2003)
- A Nemzeti Sportszövetség Életműdíja (2006)
- Príma díj (2010)
- Az év magyar tájfutója (1971–1977)
- MOB Nők sportjáért különdíj (2012)
- MOB Fair Play-díj, szabadidősport kategória (2014)
- A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2018)
- Hegyvidék díszpolgára (2019)
- A Nemzet Sportolója
Keresés