A NEMZET SPORTOLÓI: PORTISCH LAJOS

Portisch Lajos: Egyéniben jobban játszottam, mint a párosmeccseken!

Portisch Lajos nemzetközi sakknagymestert 2004-ben, az első körben választották be a Nemzet Sportolóinak tizenkét fős táborába. Nem kevesebb, mint húsz sakkolimpián küzdött a magyar sikerekért, legtöbbször a legnehezebb első táblán. Kilencszeres világbajnokjelölt, aki 1978-ban sakkolimpiai győzelemre vezette a magyar sakkválogatottat.

 Nagy nemzetközi sikereinek felsorolása oldalakat venne igénybe. A több mint két évtizeden keresztül a világ első 4-5 sakkozója közé számító, 1961 óta nemzetközi nagymester az évek múlásával kicsit enyhített a korábban rá jellemző, szigorú zárkózottságra. Amíg évtizedekkel korábban akár hónapokig is kellett várni egy interjúra, most viszont alig két hétre volt szükség, hogy ez az alkalom létrejöjjön. Sakkcentrikusan berendezett dolgozószobájában beszélgettünk. A nagymester egy ugyancsak kalandos utazással indította a társalgást.

 - Alighanem 2009-ben történt, meghívást kaptunk Jerevánba, egy sakkversenyre azzal a konkrét invitálással, hogy az előző évben Borisz Szpasszkij járt náluk. Jómagam nem különösebben foglalkozom a politikával, s mivel az örmény sakkozás a világ legelső vonalába tartozik, nem gondoltam semmi rosszra. Feleségemnek viszont már ekkor voltak kétségei, s ezek ugyancsak fokozódtak, amikor az örmény vízumot csak Bécsben kaptuk meg. Háromórás repülőutat követően Jerevánban landoltunk, majd éjféltájban egy rendkívül elegáns szállóban kötöttünk ki. No, itt egy jót alszunk – gondoltam -, de hamar lehűtöttek a vendéglátók, akik közölték, hogy korán kell indulnunk, egy 5-6 órás autóút vár ránk. A hová is megyünk kérdésemre közölték, hogy Karabahba. Ekkor esett le a tantusz, hogy a feleségem mennyivel előbb kapcsolt, mint én. Végig katonai kísérettel mentünk, útközben láttuk a szétlőtt házakat. Annyi ember életemben összesen nem tisztelgett nekem, mint azon a napon. Magát a sakkversenyt – ahol én díszvendég voltam, nem játszottam -  kitűnően rendezték meg. Ráadásul a helyi színházban önálló ária és dalestet adtam, ahol megjelent az államelnök is, mert ez a lehetőség is benne volt a meghívásban.

 

Hazatérésünket követően meghívtak az azeri nagykövethez, aki „természetesen” nagyon szeretett sakkozni…Megtörtént a találkozó, amelyen udvarias mondatokat követően jött a rákérdezés: milyen céllal jártam én Örményországban? Hogy jutott az eszembe elmenni egy versenyre, az ő földjükre? Megnyugtattam, hogy nem sakkoztam, hanem díszvendég voltam, másrészt hivatkoztam a korábban ugyanebben a minőségben ott járt Borisz Szpasszkijra. Mire a nagykövet rávágta, Szpasszkij nem komoly ember…  A beszélgetés azzal zárult, hogy közöltem vele: döntsék el egymás között kié a vitatott földrész! Ami engem illet, legalább annyira járatlan vagyok a politikában, mint a Tanú című magyar film főszereplője. Egyébként is nagyon szeretem az azerbajdzsáni sakkozókat is,

 Ezt követően felhívtam a külügyminisztériumot és a Sport államtitkárság külügyi illetékesét. Mindkét fórumon megnyugtattak, hogy ez egy magánlátogatás volt, azt csinálok, amit akarok. Ez a válasz teljesen megnyugtatott. Egyébként is, Örményországban még véletlenül sem ejtettem ki a számon Karabah nevét.

 - Ha már arrafelé kalandoztunk, megkérdezném: melyik ország sakksportja az erősebb?

 - Ha hosszabb időszakot veszünk figyelembe, akkor az örmények felé billenne a mérleg nyelve, az utóbbi évtizedben viszont az azeriek is a legszűkebb élbolyhoz tartoznak. Nekem egyébként az örmény Aronjan játéka tetszik leginkább. Szerintem neki nagyobb esélye lett volna a világbajnoki döntőben a norvég Carlsen ellen, mint kihívójának, az orosz Karjakinnak.  

 - A versenyeken gyakran nem az abszolút tudás érvényesül. Ilyesmi az Ön pályafutása során is előfordult.

 - Az egyéni versenyeredményeim jobbak voltak, mint a párosmeccseken mutatott játékom. Ennek valószínűleg pszichikai okai vannak. A hosszan elnyúló párosmeccsek sokszor olyasmin is eldőlhettek, hogy például ki unta meg előbb a másik szemben ülő fél arcát. Vagy azon, hogy éppen mikor vesz ki az illető egy-egy szabadnapot: jó, vagy éppen rossz pillanatban.

 - Évtizedek óta köztudott, hogy nagy szenvedéllyel énekel. Milyen előzményei vannak ennek az immár komoly elköteleződésnek?

 - Mivel édesapám is hegedült, a drága jó szüleim szívesen vették volna, ha én is továbbviszem ezt a családi hagyományt. Kaptam is egy háromnegyedes hegedűt, (ma is van egy több mint százéves, normál méretű hangszerem, amelyet azonban nem merek elővenni, mert az ujjaim már nem megfelelően mozognak) de egy későbbi Karácsonyon kapott sakk-készlet elvonta a figyelmemet a zenéléstől. Inkább a később nemzetközi mesteri címig jutott Ferenc öcsémmel játszogattunk egymás ellen. Másfél évvel később történhetett, hogy bekerültem a zalaegerszegi klubba, majd röviddel utóbb meg is szereztem életem első győzelmét az úttörők versenyén. A Csuti Antal bácsi által vezetett klub lehetőségeire talán legjellemzőbb adat, hogy mindössze három sakkóránk volt, amelyeket persze elzárt előlünk a későbbi névadó, mert különben hamar óra nélkül maradt volna a klub.

 - Az egerszegi körülmények nem gyorsították a fejlődését.

 - Bár 15 évesen már megnyertem az akkoriban komoly erőpróbák egyikének számító országos egyéni elődöntőt, de csak érettségi után, tizennyolc évesen kerülhettem fel a fővárosba. Itt egészen más lehetőségeim adódtak, ami a sakkot illeti. A középdöntő megnyerésével először kerültem be az országos döntő mezőnyébe, majd egyhetes késéssel felvételt nyertem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre is, ahova nem én pályáztam, hanem a gimnáziumban valaki ezt írta rá a papírjaimra. Az első kétórás előadás címe pedig ez volt „Politikai gazdaságtan – alap és felépítmény.” Ezek után arra gondoltam, ha a marxizmust-leninizmust itt négy évig hallgatnom kell, garantáltan megbolondulok. Gyorsan bejelentkeztem a dékánhoz egy meghallgatásra, akinél egyéves halasztást kértem. Közölte, hogy ilyen lehetőség náluk nincsen. Erre én azt válaszoltam, hogy „köszönöm, akkor kilépek!” Még ma is szörnyülködve gondolok arra a lehetőségre, ha a magyar gazdaságot egy ilyen magamfajta analfabéta közgazdásznak kellene támogatnia…

  - Hogyan sikerült az első bajnoki döntő?

 - A középmezőnyben végeztem, majd 1958-ban egyedül, 1959-ben pedig holtverseny után lettem első, megelőzve Szabó László és Barcza Gedeon nagymestereket. Az igazi ellenfél viszont Benkő Pál lett volna, aki azonban 1956-ban, a forradalmat követően Nyugaton maradt. Benkő – aki nagy szkander bajnok is volt – 1957-ben Izlandon hívott, hogy én se menjek haza, de én a szüleimet nem tudtam volna itthagyni.

 - Bekerült a nemzetközi körforgásba, ahol bizonyára érdekes dolgok is megtörténtek Önnel.

 - Az ilyen, extra eseteknek se szeri, se száma. Mindjárt a legelső időkben történt meg például a svédországi Skellefteában, hogy a rajtszámok sorsolásánál aranyrudakat kellett megemelni, alul voltak a számok. Miután egy kézzel felemeltem a 7-8 kilós rudat, többen hüledeztek, mondván: milyen erős ez a Portisch. Igaz, Kaszparovnak is csak két kézzel ment, de hát ez mégsem volt valami extra mutatvány.

 - Önnek legalábbis nem, hiszen a fizikai felkészítésre is sokat adott.

 - Minden relatív. Annak idején a kelenföldi panellakásunkban szegény első feleségem szörnyülködött, amikor olykor ledobtam a súlyt, pedig csak egy ötven kilóssal szériáztam. A parkett és a lakók érdekében ezzel a gyakorlattal hamarosan felhagytam.

 - Maradt az úszás meg a tenisz…

 - A teniszt is idejekorán fel kellett adnom, mert túl sokat beszéltem, az ellenfeleim pedig ezt nem szerették. A sakkozókról egyébként azt terjesztik, hogy szófukar, maguknak való, csendes őrültek. Pedig alig várjuk, hogy megszabaduljunk a figuráktól és szabadon beszélgethessünk. Szerencsére én találtam egy olyan lehetőséget, amikor használhatom a hangomat: énekelek. 

 -  Mióta énekel a nagymester?

 - Eleinte csak sakkolimpiákon vagy versenyeken történt meg, ha jó volt a társaság, esetleg egy-két pohár bort is megittunk, utána természetesen énekeltem. Az angliai Baath-ban történt, a nyolcvanas évek elején, hogy bejött a szobámba akkori csapatkapitányunk, dr. Liptay László és megkérdezte: hogy tudtad befogni Budapestet, mert olyan szép Kodály-dalt hallottam. Megdöbbent, amikor megtudta, hogy nem a rádióból jött a dal. Neked énekelned kellene – válaszolt és hozzátette: „majd szólok a Sziklai Erikának”. Akkoriban már egyébként is döntési helyzetbe kerültem, kezdtem kifelé menni abból a korból, amikor még világbajnok lehettem volna, így viszonylag többet foglalkozhattam egyéb passziókkal is. Elég későn, 1985-ben kezdtem el módszeresen énekelni. Szerencsére a hangom még most is töretlen, ezt utolsó énekmesterem, Keönch Boldizsár is megerősítette. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nekem soha nem kellett rám erőltetett dolgokat gyakorolnom, illetve előadnom. Mindig csak azt énekeltem, ami nekem tetszett is, meg nem is ártott a hangomnak.

 - Mikor énekelt először nagyobb közönség előtt?

 - 1987-ben Vitray Tamás meghívott egy beszélgetős műsorba, majd - előzetes megegyezést követően persze - énekelnem is kellett. Az azóta eltelt közel három évtized során igen sok helyen és különféle repertoárral léptem a közönség elé. A legutóbbi időkben például a francia áriákkal foglalkozom intenzívebben és ezekből már volt két előadói estem is. Gyönyörűek a francia operák és ráadásul a hangomnak is nagyon fekszenek. A francia nyelvet egyébként nem beszélem, de például Spanyolországban igen sokszor versenyeztem, a mozikban pedig rengeteg ragadt rám a nyelvükből. Amióta viszont a Westendben kibírhatatlan hangosítással vetítettek egy filmet, azóta nem megyek többet filmszínházakba. Így ez a fejlődési lehetőség kiesett.

 - Spanyolországban sokat sakkozott, sokat járt moziba és elsőként találkozott Puskás Ferenccel.

 - A „disszidens” Puskás nevét itthon még kiejteni sem volt ajánlatos azokban az években.. Jómagam 1960-ban utazhattam először Spanyolországba. Nem tudom, honnan tudta meg ez a tényleg nagyon kedves ember, hogy ott vagyok. Felkeresett és utána mindig találkoztunk, ha Spanyolországban jártam. Amikor a hagyatékát Felcsútra hozták, bemutatkoztam a feleségének, aki azonnal megismert és felemlítette, hol vacsoráztunk először együtt Madridban.   

 - Akkor még kezdő volt a nemzetközi mezőnyben, hogy azután tizenkét zónaközi döntőn szerepeljen, kilencszeres világbajnokjelölt lett, kétszer az elődöntőbe is eljutott. Nem kevesebb, mint 20 sakkolimpiai részvétellel, kitűnő eredményekkel alkotott maradandót a sakktörténelemben. Ugyan kiegészítésként már 1985-től énekelt, de mikor került végérvényesen túlsúlyba ez a passzió?

 - Apránként, de folyamatosan mind több rész jutott az életemből az éneklésre. Egyébként utoljára 1996-ban, Indonéziában nyertem komolyabb nemzetközi mezőnyben versenyt. Persze az előző évtizedekben rengeteg, ugyancsak speciális élményben volt részem, itt csak egyet idéznék fel. Szpasszkijjal játszottam Mexikóvárosban párosmeccset, méghozzá az első fordulóban sötéttel, győzelemmel kezdtem. Folydogált a mérkőzés, amelynek 4. játszmáját követően megtudtam, hogy egy pszichiáter érkezik erősítésként Szpasszkij mellé, aki az 5 partiban el is foglalta helyét az első sorban. Borzasztó rosszul játszottam, ráadásul állandóan nézegettem a Rióból 16 órás repülést követően a partira éppen csak beesett „szugerátort”. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az illető elaludt. Ettől a ténytől, hogy ő már nem hipnotizálhat engem, új erőre kaptam és sikerült döntetlenre mentenem az előzőleg sokkal rosszabb állásomat.

 - Mindjárt pályafutása elején megismerkedett Robert Fischerrel, aki évtizedekkel később, az amerikaiak által tiltott, Szpasszkij elleni párviadalát követően éveken át Magyarországon is bujkált.

 - Benkő Pál és jómagam igen gyakran töltöttük együtt az időt Bobbyval, a legkülönfélébb programokkal. Fischer nagyon szeretett fürdőkbe járni, szinte az összes budapesti lehetőséget kipróbálta. Egyedül a túlontúl kétes hírű Rác-fürdőbe nem mentem el vele, hiába bizonygatta, hogy majd ő megvéd engem…Egyébként Fischert tartom a valaha élt legnagyobb sakkozónak, amely kijelentésemért persze nem rajongtak a Kaszparov-imádók!

 - A legjobb személye tehát egyértelmű. Arról viszont még nem esett szó, kik vezették be a sakkozásba, kiknek köszönheti a megkapott segítséget?

 - A zalaegerszegi Csuti Antal bácsi egyszerű vidéki sakkozó volt, akinek erénye, hogy meg tudta kedveltetni a gyerekekkel a sakkozást és kezdőknek való könyvekkel is ellátott bennünket. Tizennyolc éves koromban – amikor az ifjúsági csapat világbajnokságra készültem – egy rövidebb ideig az elismert sakkpedagógus, Asztalos Lajos foglalkozott velem. Később az egykori főtitkár, Flórián Tibor is adott tanácsokat, meg aktuális könyveket, de igazándiból én egy önképző valaki voltam. Újszerű tapasztalatokat hozott az a kétszer egy hónap is, amennyi időt Budapesten töltött Jefim Geller nagymester. Szakmailag sokat jelentett, hogy megismerhettem egy világklasszis sakkbeli gondolkodásmódját. Igaz, a szobájában elég koncentrált vodkaszag volt, de túléltem. Amikor pedig Karpov egy szaunázást követően megkínált, rájöttem, hogy nem is olyan rossz ital ez a vodka…Állítom, jobb mint a whisky! Persze a tiszta magyar pálinka a legjobb.

 - Miután az italok rangsorolása megtörtént, térjünk vissza a fekete-fehér mezőkhöz. Köztudott, hogy nem lelkesedik a számítógépekért.

 - A masinák ontják a jobbnál jobb programokat és nem tudom, mi szükség van ezekre!? El kell ismernem, fantasztikusak, de nem értem, miért és hogyan csinálják ezeket. Van, aki azt mondja, rengeteg sakkozó van a világon, és ha ezeket a programokat megveszik, már megvan a haszon. De mi a végső cél? Az, hogy a sakkot tönkretegyék? A gépeket ugyanis nem lehet legyőzni. Most éppen dolgozom egy megnyitás elméleti könyvön. A közölni szándékozott változatokat le kell ellenőriztetnem a géppel – hát olyan válaszokat ad pillantok alatt, hogy csak ámulok. Ráadásul a gép menet közben tanulni is képes. És számtalan csalási kísérlethez adhat segítséget – ezt számos fegyelmi eltiltás is igazolja.

 - Menjünk vissza az Ön romantikusnak nevezhető időszakába.

 - A Zalaegerszegi Petőfiben kezdtem, Budapestre felkerülve a főváros csapatába, a Budapesti Petőfibe igazoltam. Ott kaptam egy félnapos állást, ahova be is jártam. Utána következett a Vörös Meteor, majd az MTK, ezek fúzióját követően pedig az MTK-VM. Legvégül az MTK-nak voltam igazolt játékosa. Már nyugdíjas éveimben visszamentem Zalaegerszegre, onnan személyi okok miatt Nagykanizsára igazoltam. Végül kikötöttem a XIII. kerületi sportkörnél, a Vasasnál, ahol barátaim is vannak, meg itt is lakom a kerületben. Egyébként csapatbajnokságon már legalább 4-5 éve nem játszottam. Zalakarosra is kizárólag azért mentem el két éve, mert el volt törve a vállam, s ott legalább egyidejűleg kezeltethettem magamat. Minden bizonnyal ez volt az utolsó versenyem.

 - Nem hiányzik a sakk, a játék izgalma?

 - Itt van előttem a sakktábla, egyébként pedig megkönnyebbült vagyok, hogy nem kell készülnöm a versenyekre. Már korábban is jelentettem meg sakktárgyú könyvet. Az első egy, az I. világháborúban megsérült sakkozó, Sárközi Balázs végjáték gyűjteményének a feldolgozása volt, mivel nem akartam, hogy az anyag elvesszen. Társszerzőként dolgoztam már, de ez lesz az első, igazán egyéni munkám. Egy londoni kiadó felkérését vállaltam el, egy konkrét megnyitás feldolgozását, ez év végi határidőre.

 - Zárjuk a beszélgetést egy aktuális témával. Novemberben a norvég Carlsennek meg kell védenie világbajnoki címét kihívójával, az orosz Karjakinnal szemben. Ön hogyan látja az esélyeket?

 - Bár Karjakin nyilván népes stábbal készül a Vb-döntőre, nem hiszem, hogy komoly esélye lehetne a címvédővel szemben. Karjakint már a Világkupán ki kellett volna vernie az ugyancsak orosz Svidlernek, aki elkönnyelműsködte a mérkőzést. A fináléban is számos meglepő dolog történt, ami ezekben a felgyorsított játszmákban elég gyakran előfordul. Meg kell mondanom, hogy a színvonal sokkal gyengébb, mint a mi időnkben volt. Nem a „savanyú a szőlő” elve mondatja ezt velem! Tessék megnézni a régi versenyek játszmáit tartalmazó könyveket vagy bulletineket. A maiak mentsége, hogy a játszmákat is felgyorsították, nincsenek szabadnapok meg függőnapok, így a jelentősen fokozott igénybevétel következtében sokkal több a hiba, a színvonalról ne is beszéljünk. Carlsenre visszatérve, egyelőre még a láthatáron sincs olyan sakkozó, aki komolyan meg tudná szorítani. Kivételes idegei vannak, a legegyszerűbb állásokat is képes a végtelenségig játszani, Általában ő hibázik ritkábban, mint az ellenfelek, amit azután kíméletlenül ki is használ.  

(Jocha Károly)

Portisch Lajos

   Született: Zalaegerszeg, 1937. 04. 04.

   Egyesületei: Zalaegerszegi Petőfi, Budapesti Petőfi, Vörös Meteor,

               MTK-VM,  MTK, Csuti-Hydrocomp SK, Aquaprofit 

              Nagykanizsa, Vasas SC

Díjai, elismerései

• A Munka Érdemrend arany fokozata (1978), a Buenos Airesben rendezett sakkolimpián elért 1. helyezésért
• Mesteredző (1979)
• Pro Urbe díj (2003) A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK sakkcsapatának tagjaként.
• A Nemzet Sportolója (2004)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2007)
• XIII. kerület díszpolgára (2012)
• Budapest díszpolgára (2015)