A NEMZET SPORTOLÓI: VARGA JÁNOS
Pályafutását 1955-ben az Abonyi Tsz.sportolójaként kezdte. 1958-ban már négyszeres ifjúsági bajnok volt és a felnőttek között is bajnoki ezüstérmet szerzett. 1959-ben a birkózó válogatott szövetségi kapitánya, Matura Mihály, meghívta a válogatott keretbe, ugyanekkor katonaként a Budapesti Honvéd sportolója lett és itt is fejezte be pályafutását. Kezdetben mindkét fogásnemben versenyzett – kötöttfogásban tíz, szabadfogásban öt magyar bajnoki címet szerzett –, de legjelentősebb eredményeit kötöttfogásban érte el. 1963-ban a hälsinborgi világbajnokságon kötöttfogásban úgy lett világbajnok, hogy a döntő utolsó perceit törött bordával birkózta végig.
Három olimpián vett részt. Az 1964. évi tokiói olimpiára sérülései miatt nem tudott felkészülni és a negyedik fordulóban kiesett, az 1968. évi mexikóvárosi olimpián azonban már kötöttfogás légsúlyban olimpiai bajnoki címet szerzett. Harminchárom évesen elindult az 1972. évi müncheni olimpián is, ahol hazai versenyzővel szemben birkózva maradt le a dobogóról és a negyedik helyet szerezte meg. Az aktív sportolástól 1973-ban vonult vissza.
1972-ben a Testnevelési Főiskolán birkózó szakedzői, 1983-ban mesteredezői oklevelet szerzett. Visszavonulása után 1990-ig a Budapesti Honvéd, illetve 1978-tól 1993-ig a magyar junior válogatott edzője volt. Tanítványai közül Faragó József és Sípos Árpád Európa-bajnok lett. 1981-től nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett.
Leánya Varga Gabriella, olimpikon, Európa-bajnok tőrvívó.
Sporteredményei
- olimpiai bajnok (1968: kötöttfogás, légsúly)
- olimpiai 4. helyezett (1972: kötöttfogás, 57 kg)
- kétszeres világbajnok (1963: kötöttfogás, légsúly ; 1970: kötöttfogás, 57 kg)
- kétszeres világbajnoki 2. helyezett (1961: szabadfogás, légsúly ; 1967: kötöttfogás, légsúly)
- kétszeres világbajnoki harmadik helyezett (1962: szabadfogás, légsúly ; 1971: kötöttfogás, légsúly)
- kétszeres Európa-bajnok (1967: kötöttfogás, légsúly ; 1970: kötöttfogás, 57 kg)
- Európa-bajnoki 2. helyezett (1968: kötöttfogás, légsúly)
- tizenötszörös magyar bajnok
Díjai, elismerései
- Mesteredző (1985)
- MOB érdemérem (2007)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2010)
- A Birkózó Hírességek Csarnokának tagja (2016)
- A Nemzet Sportolója (2018)
Keresés