A Nemzetközi Triatlon Szövetség Sportolói Bizottságának vezetőjével találkozott a MOB elnöke
Tóth Tamással, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) Sportolói Bizottságának vezetőjével folytatott megbeszélést a Magyar Olimpiai Bizottság székházában Kulcsár Krisztián, a hazai ötkarikás szervezet elnöke. A riói olimpikon triatlonista 2016 óta tagja a testületnek, elnökké választására 2018 végén került sor. Az idén harminc esztendős magyar sportdiplomata helyettese a svéd Lisa Norden.
A sportdiplomáciai találkozón részt vett Vékássy Bálint, a MOB főtitkára és Ádámfi Attila, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának első embere, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség főigazgatója is.
A megbeszélésen Kulcsár Krisztián hangsúlyozta, hogy a MOB számára fontos a „sportolók hangja”, legyen olyan fórum, amin az aktív versenyzők kifejthetik véleményüket. Ennek és egyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvárásainak is megfelel a sportolói bizottság, ezért külön üdvözölte Tóth Tamás elnöki megbízatását. „A NOB szellemében a Magyar Olimpiai Bizottság is létrehozta sportolói bizottságát, melyet a szöuli olimpikon Sinkó Andrea vezet” - emlékeztetett a MOB elnöke, aki gratulált Tóth Tamásnak, és kezdeményezte, hogy vegye fel a kapcsolatot a MOB sportolói, valamint sportdiplomáciai bizottságával is.
Tóth Tamás röviden ismertette jövőbeni elképzeléseit. Az ELTE Sportszervezés-Rekreáció-szakos hallgatója elmondta, idén lesz harminc esztendős, és húszéves sportolói tapasztalatait szeretné kamatoztatni a sportág számára nemzetközi tekintetben is. „Készülök a tokiói olimpiára, de úgy érzem, van még bennem egy olimpiai ciklus sportolóként. Az aktív versenyzést a tanulással és a sportdiplomáciai munkával összhangban, párhuzamosan szeretném végezni az elkövetkezendő években, benne kívánok maradni a sportág nemzetközi vérkeringésében” - jelentette ki. A második olimpiájára készülő sportoló azt is elmondta, szerződésben van a Magyar Honvédséggel, és szívesen lenne a triatlonsport katonai versenyeinek egyik zászlóvivője.
Az ITU Sportolói Bizottságának 3 kontinens 8 nemzetének képviseletében 10 tagja van, köztük 5 nő és 5 férfisportoló, hárman a paratriatlont képviselik. Az idén 30 esztendős szövetség elnöke 2008-tól a spanyol Marisol Casado, aki 2010-től a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is egyben. Az ITU tisztségviselője a magyar Márkus Gergely is, a sportigazgató szintén tagja a MOB Nemzetközi és Sportdiplomáciai Bizottságának.
A Budaörsi Triatlonklub sportolója 1989. május 29-én született, 13 éves kora óta triatlonozik. Váltóban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, többszörös magyar bajnok, Ázsia-bajnok, világkupa-3., a riói olimpián 33. lett. Ázsia-kupában, sprinttávon három győzelmet jegyez, a 2018-as tiszaújvárosi világkupa elődöntőjét - a finálét vihar miatt nem rendezték meg - megnyerte.
A magyarok közül többen is tagjai sportáguk nemzetközi szövetsége sportolói bizottságának: Knoch Viktor (2017-től) a korcsolyázók, Fazekas-Zur Krisztina (2017-től) a kajak-kenusok, Szilágyi Áron (2016-tól) a vívók munkáját erősíti; a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó korábban a grémium elnöke is volt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dániel, az európai ötkarikás szervezetnek a világbajnoki bronzérmes atléta Baji Balázs a tagja, utóbbi annak alelnöke.
(MOB, fotó: MOB, MTI/Czeglédi Zsolt)
Keresés