A románoktól is kikapott a női válogatott
A magyar női röplabda-válogatott szombaton is vereséget szenvedett az Euroliga második, budapesti tornáján.
A magyar válogatott lendületes irammal játszott az első szett első részében és 8:6-ra vezetett az első technikai időnél. 6:10-nél a román vezetőedző, Atanas PETROV időt kért, mert előző cseréje nem hozta a várt reményeket. A magyarok egyre keményebben támadtak, Milovits bomba blokkjával 7:13-ra vezetett hazai csapat. A románok ejtésekkel próbálták megtörni a hazai támadásokat, de egyre kevesebb sikerrel. A sok hiba mellett azért ott volt egy ONYEJEKWE Nneka Obiamaka, aki blokkjaival hozott néhány pontot a vendégeknek. A második technikai idő után (11:16) Liliom nyitása és Milovits blokkja újabb két pontot hozott. 11:19-nél a Románok ismét cseréltek és ROGOJINARU Denisa jött a pályára talán kabalának. A magyar válogatott tovább fokozta a lendületet és a pontkülönbséget (15:20). Annak ellenére, hogy a román lányok nem adták fel, az első szett egyértelműen a hazai csapaté volt, megérdemelten nyertek (17:25).
A második etap szolidabban indult, mint az első mindkét csapat visszavett a tempóból és biztonságra törekedett. A szett első felében a magyar csapat még vezetett és 8:9-es eredménnyel érkeztek az első technikai szünethez. Ezután a román válogatott magasabb fokozatba kapcsolt és átvette a vezetést, amit a hazaiak nem tudtak követni. Nem volt elég, hogy 21:17-nél a román CARBUNEANU Diana-Dora ásszal indított, de folytatta a sort és győzelemre segítette csapatát (25:17).
A folytatásban mindkét csapat beleerősített, pontról pontra haladva harcoltak. Mindkét oldalon voltak hibák, amelyek sok ajándékpontot eredményezett az ellenfélnek. A játszma első felében nem volt egyértelmű ki a jobb, de a második technikai szünet előtt és után a román csapat stabilabban játszott és vezetett (16:14, 19:16). 21:18-nál a magyar vezetőedző, Jókay Zoltán időt kért ezzel is megtorpanásra késztetve a román válogatottat. Ez is csak egy rövid ideig segített, mert a vendégcsapat kihasználta a hazaiak hibáit – amik ismét előkerültek – és biztosabban nyerte a menetet (25:19).
A negyedik szett, mint az előző kiélezett csatát hozott. Bár mindkét gárda fáradt volt, azért beleadtak mindent . A román válogatott erősebben kezdte a játékot és meghatározta a szett első felét, majd a magyarok feléledtek és fokozatosan beérték ellenfelüket. Fej-fej mellett haladtak (9:9, 11:11, 13:13). Jókay Zoltán szövetségi kapitány 12:13-nál időt kért, ami után ugyanúgy ugyanúgy folytatódott minden. A román oldalról Muresan nyitásai okoztak gondot a hazaiaknak, de egy-egy jó támadással a magyar csapat csökkentette a különbséget. 17:17-nél Dékány ászával meglepte a vendégeket, amire azok Moldovan szerva sorozatával válaszoltak (21:18) . Végül a románok koncentráltabb játékkal megszerezték második győzelmüket a tornán (25:20).
Petrov Atanas, vezetőedző:
„A magyar csapat sokkal jobban játszott, mint Szabadkán, ezért nehéz dolgunk volt ellenük. A mi teljesítményünk is javult a szerbek elleni meccshez képest. A magyarok fiatalok, tehetségesek, sok lehetőség áll még előttük.”
Jókay Zoltán vezetőedző:
„ Bár jobban játszottunk, mint pénteken, de egyenlőre sajnos 60-70 percre elég a koncentrációnk ezen a szinten. A harmadik játszmában teljesen szétesett a nyitásfogadásunk.”
A-csoport, 2. torna, 2. forduló:
Románia – Magyarország 3:1 (-17, 17, 19, 20), Játékvezetők: OMARI Rudina, TSCHRISCHNIG Helmut
Románia: ROGOJINARU Denisa Adriana, MOLDOVAN Ana Bianca, RADU Irina-Cristina, KAPELOVIES Alexandra Alice, MURESAN Daiana Giorgiana, ONYEJEKWE Nneka Obiamaka, PRISTAVU Ioana Alexandra (L)
Magyarország:MIKLAI Zsanett, MILOVITS Júlia, SZÍVOS Mária, LILIOM Rita, NAGY Eszter, HORVÁTH Dóra, MOLCSÁNYI Rita (L)
Szerbia-Spanyolország 3-1 (14, 15, -22, 20)
Az Euroligában résztvevő tizenkét csapatot négyes csoportokba sorsolták. A csoportmérkőzések alatt négy kört játszanak minden csoportban, a négyes döntőt pedig Karlovy Varyban rendezik majd.
(Forrás: hunvolley.hu)
Keresés