A röplabda csillagai

Karch Kiraly

Sosem tudjuk meg, hány élet alakult volna másképpen, ha Király László, Karch Király édesapja, 1956-ban nem dönt úgy, hogy elhagyja Magyarországot és Amerikában telepedik le. Talán az egész magyar röplabdasport sokkal sikeresebb maradt volna – de lehet, hogy Karch Királlyal együtt is ugyanott tartana, mint most, ő pedig itthon nem vált volna a világ legkiválóbb játékosává.

Lehet, hogy Magyarországon el sem kezdett volna röplabdázni. Szülővárosában, a Michigan-állambeli Jacksonban állítólag túl hűvös volt neki és a családjának a klíma, úgy döntöttek, irány a mediterrán Kalifornia. Karch Király a homokon lett a sportág (pontosabban a strandröplabda) megszállottjává, tizenegy évesen édesapja partnereként is indult versenyen, meg is nyerték.

Miután tizennégy éves korában a sportágban kívánatos méretűre nőtt, nemcsak a strandon, a teremben is a legjobb lett Santa Barbarán, és hamarosan a juniorválogatott tagja lett.

A következő években is fontos helyszín maradt a számára Kalifornia. 1983-ban az UCLA-egyetemen biokémiából szerzett oklevelet, majd 1984-ben az Egyesült Államok röplabdacsapatának tagjaként olimpiai bajnok lett. Ekkor még ő tanult a nagyobbaktól, 1988-ra viszont a legnagyobb lett, és csapatkapitányként vezetette újabb diadalra a gárdát.

E dicsőséges évek ellenére a homok szerelmese maradt, és strandröplabdával folytatta.

1990-ben Kent Steffes társa lett és annyira összekovácsolódtak (tizenhárom tornát nyertek zsinórban), hogy 1996-ban Atlantában e változat első férfi olimpiai bajnokai lettek.

Király harminchat éves volt; negyven esztendősen reális esélye lett volna a címvédésre, de vállsérülés miatt nem tudott kvótához jutni Adam Johnsonnal. Helyettük a Blanton, Fonoimoana-kettős került ki Sydneybe, és ők nyerték meg az olimpiát.

A magyar származású röplabdakirály a mai napig örömmel elindul kisebb-nagyobb tornákon rózsaszín sapkájában, Santa Barbarán saját iskolát tart fenn a sportág növendékeinek, és szakkommentátorként is bevált.

Magyarul viszont nem tud: mint egy interjúban elmesélte, édesapja a kommunizmus miatt úgy haragudott az egész országra, hogy angolul nevelte fel.

Regla Torres Herrera

A huszadik század legragyogóbb röplabdázója a Nemzetközi Röplabdaszövetségnél, érdemei közül csak az egyik, hogy Kubával háromszor nyert egymás után olimpiai aranyérmet 1992 és 2000 között.

Szinte mindenhez értett, amihez ebben a sportágban lehetséges: a különböző rangos nemzetközi tornákon hol a legjobb nyitónak, hol a legjobb nyitásfogadónak, máskor a legkiválóbb ütőjátékosnak vagy éppen a leghasznosabb blokkolónak járó díjat kapta meg. Mindezek mellett természetes, hogy két világbajnokságon is ő lett a legértékesebb röplabdázó.

Soha nem űzött másik sportágat, nyolcévesen az egyik havannai sportiskola növendéke lett, ma pedig ő oktatja az utánpótlást. Tizennégy éves kora óta jár nemzetközi versenyekre, tizenöt évesen már a felnőtt világbajnoki keret tagja volt.

1991-ben Világkupa-győztes lett Kuba színeiben, 1992-ben pedig a röplabdázás legfiatalabb olimpiai bajnoka. A juniorokat sem hagyta cserben, egy évvel később, még mindig csupán tizennyolc esztendősen köztük lett világbajnok és a vb legjobb ütője.

Ebben az évben a felnőttekkel megnyerte a Grand Prix-et, ő kapta a legjobb nyitásfogadónak járó különdíjat, majd 1994-ben világbajnok lett a nagyok közt, amelyhez (191 centisen) a vb legkiválóbb blokkolójaként és legértékesebb játékosaként járult hozzá.

1995-ben már a Világkupa sem hiányzott a trófeái közül, a ’96-os atlantai olimpián pedig megvédte társaival a barcelonai bajnoki címét. (Pedig kétszer is kikaptak a torna első felében: Brazíliától és Oroszországtól, de ez senkit nem érdekelt, miután a döntőben felülmúlták Kínát.)

Atlanta évében Grand Prix-győztes lett ismét, 1998-ban aranyérmes a Mesterek Tornáján, ahol ezúttal a legjobb nyitónak bizonyult. Ez az év újabb vb-aranyat is tartogatott még Regla Torres Herrerának, meg a vb-n szokásos díjait: legjobb blokkoló, legértékesebb játékos.

2000-ben egy újabb Grand Prix-siker mellett harmadszor is olimpiai bajnok lett, ezt – éppúgy, mint nyolc évvel korábban - az oroszok bánták a leginkább. Még fájdalmasabb volt nekik a végkifejlet, hiszen ezúttal öt játszmában, 0-2-es játszmaarányról fordítva lett Kubáé a dicsőség. Torres Sydneyben a legnagyszerűbb ütőjátékosként tündökölt.

Három olimpiai aranyérmet rajta és néhány honfitársán kívül csak Karch Király gyűjtött eddig röplabdázóként.