A szabadidősport tisztaságáról is értekeztek Brüsszelben
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára képviselte Magyarországot az EU Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Tanács ülésén Brüsszelben.
A konferencián részt vett és felszólalt Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság sportért is felelős biztosa is.
A 2012. május 10-én kezdődő kétnapos tanácskozáson, a tagállamok vita nélkül fogadták el többek között a doppingszerek szabadidősportokban történő használata elleni küzdelemről szóló következtetés tervezetét. Ezt követően a sportvezetők a továbblépés lehetőségeiről tartottak irányadó politikai vitát.
A sportpolitikáért felelős államtitkár felszólalásában üdvözölte, hogy a sport az EU történetében először helyet kapott az uniós programok között. „E kérdést a magyar uniós elnökség is prioritásként kezelte.” – mondta Czene Attila.
Az „Erasmus for All”, azaz Erasmus Mindenkinek programon belüli Erasmus Sport elnevezésű, uniós sport program három fő célkitűzése közül Magyarország az „Önkéntes tevékenységek, társadalmi befogadás, esélyegyenlőség és egészségjavító testmozgás, valamint a sportban való részvétel növelése” címűt tartja a legfontosabbnak. A sportpolitikus hangsúlyozta, hogy ezzel kapcsolatban sokat vár az egyeztetések folytatásától.
Az EU aktív szerepet vállal a dopping elleni küzdelemben is, amely a folyamatosan változó és fejlődő sportvilágban újabb gyakorlati, jogi és etikai dilemmákat vet fel.
A mostani tanácskozás kiemelt témája volt a szabadidősportokban használatos doppingszerek elleni küzdelem is, amely kérdéskör valamennyi tagállamban komoly problémát jelent.
„Az élsportolók jelentős edzői és sportorvosi háttértámogatást kapnak. Azok az amatőr sportolók azonban, akiknek a szervezetében kimutatható valamilyen doppingszer, vagy szándékosan szedik ezeket a tiltólistán szereplő hatóanyagokat – esetenként nem ismerve teljes mélységében azok mérgező hatását –, vagy pedig a szennyezett, gyakran ellenőrizetlen, esetleg illegális forgalomból származó táplálék-kiegészítőkkel juttatják be ezen anyagokat szervezetükbe.” – fogalmazott a magyar sportvezető. Czene Attila ugyanekkor kiemelte, úgy véli: „A tagállamok együttműködéssel nemzetközi programokat, közös kampányokat, képzéseket hozhatnak létre, ezáltal tanulhatnak egymástól is. Ez példa lehet akár arra is, milyen típusú együttműködéseket finanszírozhat a majdani Erasmus Sport program.”
Hazánkban 2010-ben a Magyar Antidopping Csoport (MACS) felmérést végzett a szabadidősport doppingellenes attitűd-rendszerének vizsgálatára. A 200 fő részvételével zajló program önkéntességen alapult. A program eredményeként megállapították, hogy a résztvevők túlnyomó többségének nem, vagy alig volt bármilyen információja a doppingellenes tevékenységről. Ebből arra következtettek, hogy ezen a területen a legsúlyosabb problémát az információhiány jelenti. Ezért a MACS dopping témában rendszeresen szervez képzéseket, amelyeken bárki részt vehet. A főként edzőtermekben tetten érhető, amatőr sportolókat érintő doppinghasználat a Magyar Edzők Társasága által idén rendezett konferencia egyik témája is volt.
(Forrás: Nemzeti Erőforrás Minisztérium – Sportért Felelős Államtitkárság)
Keresés