A torna csillagai

Larisza Latinyina

A listák éllovasa, a nyári olimpiák történetének eddigi legeredményesebb sportolója az ukrán tornásznő, kilenc olimpiai győzelemmel, tizennyolc éremmel. Hat érem Melbourne-ben, hat Rómában, hat Tokióban. Mindhárom városban úgy, hogy ötöt egyéniben, egyet csapatban hozott össze.

Az első aranyát 1956-ban nyerte a Szovjetunió színeiben, az utolsót egy október 23-ai napon nyolc év múlva. Utóbbi egyébként azt jelentette, hogy harmadszor egymás után tudott győzni talajon, ezúttal a zongorakíséretet Anton Dvorák humoreszkje jelentette. A cseh zeneszerző muzsikája egy anyukának szólt már akkor, abban az időben a női tornában még nők - és nem gyerekek – indultak elsősorban, Latinyina pedig szülés után visszatérve harminc évesen is győzni tudott.

Ugrásban is szerzett olimpiai bajnoki címet, dobogós helyen tudott végezni felemás korláton és gerendán is, vagyis mindenhez értett.

Aki pedig négy versenyszámban is ott van a szeren, összetettben is a legjobb: így történt Latinyinával ’56-ban és ’60-ban, bár Melbourne-ben a nála tizenhárom évvel idősebb Keleti Ágnesnek sem kellett volna túl sok az egyéni összetett győzelemhez. Rideg volt a viszony közöttük, az ukrán tornásznő viszont a 2002-es debreceni vb-n már barátsággal közeledett egykori riválisához.

Latinyina három csapataranyhoz segítette a Szovjetuniót, versenyzőként összegyűjtött óriási tapasztalatát pedig edzőként is visszaforgatta a hazája sportjába: tíz éven át irányította a válogatottat.

A 2004-es játékok előtt még azt hihettük, ő marad a sporttörténelem legeredményesebb olimpikonja a következő évtizedekben is. Athén hatszoros bajnoka, az amerikai úszó Michael Phelps viszont már Pekingben elébe léphet, ha az aranyak számát vesszük. Vagy nemcsak az számít?

Kato Szavao

A férfi tornasport legnagyobb csillaga éppúgy kétszer nyert egyéni összetettben olimpiát, mint Latinyina a nők között, éppúgy háromszoros bajnok a japán csapattal, mint az ukrán hölgy a szovjettel. A szerenkénti döntőkben is összetornázott aranyérmeket, hogy végül Latinyina kilencével szemben neki csak nyolc van összesen (és nem tíznél is több), annak egy sérülés az oka, amelyet első olimpiáján szenvedett el.

1968-ban Mexikóban összetett és csapatbajnokként vágott neki a szerenkénti finálénak, minden számban aranyesélyesnek számított, de csak a talajon lett első, mert lesérült verseny közben.

Pedig a korlát volt a legerősebb szere, Münchenben és Montrealban ezt bizonyította be aranyaival, és előbbi városban az egyéni összetett címét is megvédte. Ekkor még honfitársaival együtt akkora fölényben volt a világ többi tornászával szemben, hogy mellette is két japán állt a dobogón. 1976-ban már csak négy tized ponttal múlták felül csapatban a Szovjetuniót, Nyikolaj Andrianov pedig elhódította tőle az összetett győzelmet.

Magyarországon nemcsak versenyző korában járt, hanem immár visszavonult sportlegendaként is, mégpedig a Vígszínházban, amikor a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség az elmúlt évszázad legkiválóbb sportolóit köszöntötte. A japánoktól megszokott udvariassággal felelevenítette, mit is jelent neki Magyarország, hiszen 1973 a tatai edzőtábor lakójaként tudta meg, hogy kislánya született.