A világ műúszó-elitje találkozott a Duna Arénában
A pünkösdi hétvégén újabb világversenynek adott otthont Budapest: a fővárosi Duna Arénában rendezték a FINA műúszó világkupa-sorozat ötödik viadalát, a műúszó Budapest Open-t. Ezzel a nemzetközi közvélemény által a világ jelenlegi elsőszámú uszodakomplexumának tartott Duna Arénában a műúszás is bemutatkozott egy nemzetközi viadallal az úszás, a műugrás és a vízilabda után, a 2017-es FINA úszó vb-t követően.
A magyar együttes szabad kombináciban elért 4. helye szép eredmény, a közönség nagy ovációban részesítette őket, a szövetségi kapitány, Natalja Taraszova is elégedetten értékelt: „A mi célunk az, hogy lépésről lépésre haladjunk, és hogy folyamatosan közelítsünk a világ legjobbjaihoz. Ez ma is sikerült, de pontosan tudjuk, még rengeteget kell dolgoznunk.” Ne feledjük, a juniorválogatottat versenyezteti a honi szövetség a felnőttek között, hogy minél jobban felkészüljenek a lányok a július 18-22-ei junior világbajnokságra, amelyre ugyancsak a Duna Arénában kerül sor.
Az egyéni rövidprogramban három magyar is indult, a tavalyi világbajnokságon a Városligetben is szólózó Kiss Szofi volt a legjobb, ő a 8. helyen zárt, míg Rényi Luca 12., Fodor Adél 13. lett. Kiemelendő még Kiss Szofi és Dávid Janka 6. helye párosban – ez egészen parádés teljesítmény volt a magyar lányoktól. A szóló szabadprogramban Kiss Szofi 7. helyen végzett, ami szintén remek teljesítmény. A világkupa-összesítésben Kiss Szofi a 7. helyen végzett, Szabó Veronika 11., Rényi Luca 13-ikként zárt.
A díjátadók közt szerepelt többek közt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Fábián László, a MOB sportigazgatója, Marcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Balogh Sándor, a hazai szövetség elnöke és Iker Bernadett alelnök.
A hazai műúszószövetség május elején tartott közgyűlést.
(MOB, fotó: Szaka József)
Keresés