Aján Tamás az IWF-visszalépés után is szívesen segíti az olimpiai mozgalmat
„Büszke vagyok a több mint ötven évben elvégzett munkámra, és továbbra is szívesen segítem a magyar olimpiai mozgalom munkáját" – jelentette ki a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) dr. Aján Tamás, miután szerdán visszalépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjától. A magyar sportdiplomata 1968 óta tölt be tisztségeket a MOB-ban, 44 éve az IWF-ben, aminek 2000-től volt az első embere. Elnöki mandátuma - négyszer erősítették meg tisztségében - a tokiói olimpia végéig szólt, az egyéves halasztás miatt döntött a visszalépésről.
„Nagyon jó érzés, hogy eddig is több mint fél évszázadot tölthettem az olimpiai mozgalomban és egy szép olimpiai sportágban. Ez életem nagyon szép időszaka, büszke vagyok arra a munkára, amit az évtizedek alatt elvégeztünk. A IWF-ben a 44 év alatt először '76-tól főtitkárként, húsz esztendeje pedig elnökként dolgoztam. A nemzetközi szövetséget viszályoktól sem mentes időszakban vettem át, több nehéz periódusunk volt; az egyik legfőbb tevékenységünket irányításom alatt a doppingellenes harc jelentette. Az utolsó elnöki ciklusom mandátuma a tokiói olimpia végéig szólt, de miután a játékokat egy évvel elhalasztották, úgy döntöttem, hogy visszalépek, és átadom a helyem a fiataloknak" – fejtette ki dr. Aján Tamás, aki 1969-ben jelentős érdemeket szerzett az európai szövetség megalapításában is.
A sportvezető arról is beszélt, hogy 52 éve tölt be tisztségeket a Magyar Olimpiai Bizottságban, és a tapasztalataival, kapcsolatrendszerével a továbbiakban is szívesen segíti az olimpiai mozgalmat. „1968-tól vagyok a MOB tagja, közben voltam alelnök, elnökségi tag, főtitkár, ma tiszteletbeli tag. A téli és nyári, valamint ifjúsági olimpiákat számolva 24 ötkarikás eseményen vettem részt sportvezetőként. Köszönöm a MOB mindenkori vezetésének a bizalmát. Külön köszönetet mondok Kulcsár Krisztián elnök úrnak és Vékássy Bálint főtitkár úrnak, akik egy nagyon jó csapatot építettek ki, és jó irányba viszik a MOB-ot és a magyar olimpiai mozgalmat, amelynek a jövőben is szívesen a szolgálatára állok. A Magyar Olimpiai Akadémiának hosszú évek óta az elnöke vagyok, most még több időt és energiát tudok majd erre a szívemhez oly' közelálló nemes feladatra áldozni" – nyilatkozta a NOB Olimpiai Érdemrenddel is kitüntetett sportvezető, aki a MOB alapszabályának értelmében nemzetközi sportági szakszövetség vezetőjeként volt tagja a MOB elnökségének.
Dr. Aján Tamás vezetésével az IWF jelentős munkát végzett a doppingellenes harc terén és a sportág olimpiai programban maradásáért. Thomas Bach, a NOB elnöke 2018 áprilisában, a Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetségének (ASOIF) bangkoki ülésén emelte ki pozitív, követendő példaként az IWF-et, ami új szabályokat vezetett be a doppingesetek megfékezésére.
Dr. Aján Tamás szakmai életútját hosszabban 80. születésnapja alkalmából méltattuk.
(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)
Keresés