Alapszabályt is módosít szerdai közgyűlésén a Magyar Edzők Társasága
Május 21-én, szerdán 14 órától rendezi a MOB által is támogatott Magyar Edzők Társasága (MET) az éves rendes közgyűlését a Magyar Sport Házának földszinti tanácstermében. A szakmai szervezet fórumán a beszámolók mellett alapszabály-módosításra is sor kerül.
Az eseményen több téma közt beszámolót hallgathatnak meg a jelenlévők a szervezet 2013-as működésével, költségvetésével és közhasznú tevékenységével kapcsolatban.
A napirendi pontok közt szerepel a Magyar Edzők Társaságának idei programja és költségvetése is.
"A kötelezően előírt pontok mellett szerepel a napirenden az alapszabály módosítása, amely a MET feladatkörét kibővíti a környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztéssel" - tette hozzá Köpf Károly, a szervezet főtitkára, a MOB egykori sportigazgatója.
A Magyar Edzők Társaságának 2013-as eseményei közé tartozik, hogy novemberben ünnepelte alapításának 20. évfordulóját. A konferenciával egybekötött ünnepi rendezvény fővédnöki tisztét Borkai Zsolt MOB-elnök, Schmitt Pál NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke valamint dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár töltötte be. A jubileumi eseményen a MOB részéről, az edzők és a MOB kapcsolatáról dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes tartott előadást.
A közgyűlés meghívóját ide kattintva letölthetik.
A MET-ről...
A Magyar Edzők Társasága 1993. szeptember 1-jén alakult, 57 fővel. A szervezet tagjainak száma, mára közel 1200 főre bővült. A MET egyik fő célja az edzői munka hatékonyságának növelése, a jövő tekintetében pedig a Magyar Edzői Kamara létrehozását tűzte ki célul.
A MET előző - ma örökös tiszteletbeli - elnöke dr. Ormai László, főtitkára dr. Tamás István. A szakmai társaságot ma Molnár Zoltán elnök - korábbi MOB-főtitkár - és Köpf Károly főtitkár vezeti.
A szervezet a két évtizedes működése alatt 120-nál is több országos tanácskozást, konferenciát szervezett.
2004 óta a MET keretein belül, Ormai László vezetésével működik az 1990-ben alapított Mesteredzői Kollégium, mely a 20 év alatt összesen 135 mesteredzői cím odaítéléséről hozott határozatot. A kitüntető címet 1952 óta adományozzák.
A Magyar Edzőt, a társaság - MOB által is támogatott - lapját 1998 óta adják ki rendszeresen. A kiadványban az olimpia szellemiségében is rendszeresen jelennek meg írások, a különböző ötkarikás eseményekről alkalomról-alkalomra beszámolnak benne.
(MOB/Vasvári Ferenc)
Keresés