Atlétika
Sportolni, tanulni, élni
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is ellátogatott Győrbe, a vasárnapig tartó U18-as atlétikai Európa-bajnokságra. Kulcsár Krisztián a lelátón követte az eseményeket, de közben örömmel mesélt a Magyar Atlétikai Szövetség jövőbeni terveiről, értékelte a fiatalok eddigi teljesítményét, valamint bölcs tanáccsal is ellátta az utánpótláskorúakat.
Tizenhárom magyar atléta a pénteki finálékban az U18-as Eb-n Győrben

Csütörtökön megkezdődött az U18-as korosztály Európa-bajnoksága Győrben, ami egyben kvalifikációs verseny a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. A helyszín jól ismert több atléta számára, hiszen 2017-ben itt rendezték az EYOF atlétikai versenyét.
Csütörtöktől ifjúsági olimpiai kvótákért versenyeznek az atléták Győrben

Csütörtöktől vasárnapig az U18-es Európa-bajnokság egyben a korosztály ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenye is lesz. Győrben az egyes versenyszámokban meghatározott létszámban osztanak kvótát az olimpiára.
Színvonalas versenyek, világcsúcskísérlet a Gyulai István Memoriálon

Idén már 8. alkalommal rendezték meg a Gyulai István Memoriál, Atlétikai Magyar Nagydíjat. Kiváló atléták, köztük olimpikonok álltak rajthoz az egyes versenyszámokban Székesfehérváron. Sorra dőltek meg a versenycsúcsok, több számban a világ idei legjobb eredményének tapsolhattak a nézők.
Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok lengyel atlétanő Irena Szewinska-Kirszenstein
![]()
Nagy veszteség érte az olimpiai mozgalmat. Hetvenkét évesen elhunyt Irena Szewinska-Kirszenstein, NOB tag, az IAAF tanácsának tagja, a legtöbb olimpiai érmet szerző lengyel sportoló, minden idők egyik legjobb atlétája, aki közel húsz éven keresztül több versenyszámban is a világ élvonalába tartozott.
Népes magyar csapat indul az ifjúsági olimpiai kvalifikációs Eb-n Győrben

Győrben, a július 5-8. között megrendezésre kerülő U18-as ifjúsági olimpiai kvalifikációs Eb helyszínén találkoztak az ország legjobb 16-17 éves atlétái, hogy eldöntsék az idei országos bajnoki címeket és a helyezéseket. A korcsoport élvonala számára a következő nagy esemény az U18-as Európa-bajnokság lesz. Ezen a versenyen lehet megszerezni az indulási jogot a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.
Már csak egy hónap van hátra a Gyulai István Memorialig!

Már csak egy hónap van hátra a 2018. július 1-2 között immáron nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjig. Az elmúlt évek során a világ elit versenyei közé felemelkedő nemzetközi nagydíjnak ötödik alkalommal ad otthont a székesfehérvári Regionális Atlétikai Központ.
Elhunyt Tábori László, olimpiai 4. helyezett atléta

Rövid betegeskedés után május 23-án elhunyt Tábori László atléta (a képen jobbra), 1500 méteren olimpiai 4. helyezett közép- és hosszútávfutó - tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottságot. A edzőként is sikeres szakembert 86 esztendős korában, Los Angelesben érte a halál.
Az ifjúsági világcsúcstartó Gyurátz Réka a párizsi olimpián érhet a legjobbak közé
A téli dobó Európa-kupa U23-as mezőnyében aranyérmet nyert Gyurátz Réka az egykori „dobópápa” Németh Pál nevével fémjelzett szombathelyi atlétikai műhely büszkesége.




















































Keresés