Átvették diplomájukat a jövő sportszakemberei
Diplomaosztó ünnepséget rendezett a MOM Sportközpontban július 7-én a Testnevelési Egyetem. Az eseményen részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián is.
Az ünnepségen jelen volt többek közt Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, Prof. Dr. Zoltayné Dr. Paprika Zita, a Corvinus Egyetem Gazdálkodás Tudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Hamar Pál, a TE oktatási rektorhelyettese, Dr. Sterbenz Tamás, a TE általános rektorhelyettese, Prof. Dr. Tihanyi József, a TE Doktori Tanács elnöke is.
Mocsai Lajos rektor ünnepi beszédének középpontjába a fiatalságot állította. Elmondta, hogy a felnövekvő generációkat rengeteg inger és különböző impulzus éri. Ahogy fogalmazott: „A globalizáció hatással van nemcsak a társadalmak, illetve azok alrendszereinek és belső mechanizmusainak alakulására, hanem az egyének, így a fiatalok értékrendjére, szokásaira és szubjektív elméleteire is, melyek meghatározzák cselekedeteiket. Ezért a család, mint a társadalom legfontosabb “alapegysége” mellett szükség van az egyetemre, mint az értékek közvetítésében fontos szerepet betöltő oktatási-nevelési színtérre” - számol be róla az egyetem honlapja.
Az egyetem elvégzése is – ahogy mondta – a kitartás egy nagyon komoly próbájának fejlesztése. „Olyan hosszú távú erőfeszítés, mely sok lemondással, nehézséggel, ugyanakkor rengeteg sikerrel és a végén hatványozottan megtérülő eredménnyel jár.”
A diplomaátadó ünnepségen 211 végzős hallgató vett részt. A Testnevelési Egyetem történetében első alkalommal került sor a Klebelsberg Kuno díj átadására, melyt Kovács László és posztumusz Dr. Szécsényi József professor emeritus kapott. A hagyományokhoz híven az ünnepségen adta át a Magyar Edzők Társaságának elnöksége a Mesteredzői Kollégium javaslatára az edzői életműdíjakat is.
(MOB-TF)
Keresés