Az amerikaiak fölényesen verték a házigazda finneket, az oroszok továbra is veretlenek
A társrendező finn válogatott Helsinkiben szenvedett csúnya vereséget az Egyesült Államoktól a jégkorong-világbajnokság A-csoportjának hatodik fordulójában.
Az első és a második harmad hajrájában is gólt szereztek a tengerentúliak – a 17. percben Max Pacioretty, a 36. percben Kyle Palmieri volt eredményes –, majd Justin Faulk a 38. percben fórból már háromra növelte övéi előnyét. Támadott, erőlködött a finn csapat, de ritkán jutott lövéshez, így pedig nem volt sok esélye a felzárkózásra. A záró játékrészt két góllal kezdte az amerikai válogatott, így mérve kiütéses vereséget a finnekre.
Az amerikaiak ezzel a győzelemmel biztosították helyüket a negyeddöntőben, és 13 ponttal a második helyre lépve várják az utolsó fordulót a csoportban. A finnek szintén a nyolc között folytathatják, de még számolgathatnak és iparkodhatnak, hogy hányadik helyen jutnak tovább.
Svájc jégkorong-válogatottja nem játszhat a negyeddöntőben a világbajnokságon, miután Helsinkiben a csoportkör hatodik fordulójában egy góllal kikapott Szlovákiától. A mérkőzést eldöntő egyetlen találat a 19. perc elején esett, és Tomás Tatar szerezte. Előbbieknek így megmaradt a hat pontjuk, a győztesek nagy valószínűség szerint készülhetnek a folytatásra.
Norvégia tizenkét gólt rámolt be Németország kapujába, miközben csak négyet kapott. A győztes együttes a 35. percben már 9–0-ra vezetett, a vesztes gárda a záró harmadra már kapust cserélt.
Az északiak eggyel közelebb kerültek a negyeddöntőhöz, a német esélyek viszont ezzel elszálltak.
JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG A-CSOPORT (HELSINKI), 6. FORDULÓ
Finnország–Egyesült Államok 0–5 (0–1, 0–2, 0–2)
Svájc–Szlovákia 0–1 (0–1, 0–0, 0–0)
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA 1.Kanada 16/6 mérkőzés, 2.Egyesült Államok 15/5, 3.Finnország 12/6, 4.Szlovákia 12/6, 5.Franciaország 6/5, 6.Svájc 6/6, 7.Fehéroroszország 3/5, 8.Kazahsztán 1/6
B-CSOPORT (STOCKHOLM), 6. FORDULÓ
Oroszország–Csehország 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)
Németország–Norvégia 4–12 (0–3, 1–6, 3–3)
A B-CSOPORT ÁLLÁSA 1.Oroszország 18/6, 2.Svédország 15/6, 3.Csehország 11/6, 4.Norvégia 10/6, 5.Lettország 6/5, 6.Németország 6/6, 7.Olaszország 2/6, 8.Dánia 1/5
(Forrás: NSO)
Keresés